Egy szimpatikus díszvendég

Ez a két szervezet a Bázis – Szlovákiai Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, amely talán az utolsó valóban független kulturális szervezet a nemzetközi jelentőségű rendezvények szervezői között. Ők kérték fel a Bázist a szlovák díszvendégség programjának összeállítására, miután a lengyelek lemondták a meghívást, és gyorsan találni kellett helyettük egy másik országot. Amire 2016-ban, az első szlovák díszvendégség előtt másfél évig készülődtek az állami intézmények, azt egy kis civil csapat pár hónap alatt összehozta – megkockáztatjuk: jobban, mint hat évvel ezelőtt. Mivel akkor is tudósítottam a helyszínről, a Millenárisról, van összehasonlítási alapom, és elvitatkozom erről bárkivel, ha megkeres.

A díszvendégstandot ügyesen helyezték el a felújított Millenárison, az érkezők szinte beleütköztek, és a Slovakia felirat már kintről látszott. Odabent pedig ismert magyar írók mutatták be a frissen megjelent fordításköteteket, amivel saját rajongóikat is odavonzották. Mert akit Dragomán György, Szabó T. Anna, Nádasdy Ádám vagy Závada Pál ajánl figyelmünkbe, és a kötetéből Borbély Alexandra, Nagy Ervin vagy Kerekes Vica olvas fel részletet – nos, az a szlovák szerző talán lépéselőnnyel indul a könyvpiacon.

Apropó: könyvpiac. Nem tudni, mekkora robbanást okoz majd Magyarországon ez a 29 fordításkötet, de ennyit talán még sosem kaptak a könyvfesztivál látogatói a kiemelt ország irodalmából. (A talán szó csak a biztonság kedvéért szerepel az előző mondatban, mert ilyen statisztika nincs). A könyvek most már hozzáférhetőek, senki nem mondhatja, hogy nincs lehetősége megismerkedni a szomszédos ország legjobb szerzőivel, hogy semmi esély a kultúrák közeledésére. A pozsonyi Womanpress vitte el a pálmát a frissen megjelent fordításkötetek számát illetően, de több magyarországi kiadó is vállalta az üzleti szempontból rizikós kooperációt.

A díszvendégséghez egyébként feleennyi fordításkötet is elegendő lett volna, ám a szlovákiai magyar műfordítók száma az utóbbi évtizedben jelentősen megugrott. Ők mindenféle hivatalos hacacáré nélkül, csendben teszik a dolgukat: kiválasztják a legjobb szlovák könyveket, kiadót keresnek nekik és átültetik őket magyarra. Dicséretes, hogy végig megkülönböztetett figyelem övezte őket a négy nap alatt, sőt külön programpontként néhányan közülük fókuszba is kerültek – megoszthatták műhelytitkaikat a nagyérdeművel. Kiderült, hogy vannak, akik saját ízlésükre támaszkodnak, vagyis azt fordítják le, ami megérinti őket. Ilyen például Vályi Horváth Erika, neki köszönhetjük többek közt Irena Brežná, a Svjácban élő, díjakkal elhalmozott szlovák írónő magyarul megjelent műveit. Mészáros Tünde, aki tíz év alatt 35 kötetet fordított magyarra (főleg szlovákból, de csehből és angolból is), mostanában a kihívásokat keresi, azaz szándékosan olyan műveket választ, amelyeket nem lehet rutinból lefordítani, hanem kreatív ötletek is kellenek a munkához. Ilyen például Katarína Kucbelová különös naplóregénye, a Főkötő, amelyet Závada Pál méltatott a könyvfesztiválon, és amelyről még lesz szó ebben a rovatban – hamarosan. Pénzes Tímea is sokoldalú fordító, ő szintén sokszor hagyatkozik saját ízlésére, de azért azt is figyeli, mely kötetek kapnak díjakat Szlovákiában. Az Anasoft Litera az etalon, aki ott bekerül az első tízbe, illetve az első ötbe, az reménykedhet magyar fordításban.

Annál is inkább, mivel – Dragomán György szavaival élve – ugyanannak a börtönnek a különböző celláiban nőttünk fel, úgyhogy sok a közös bennünk, sok mindent hasonlóan látunk és írunk le. Mostani helyzetünk már némiképp különbözik, például Szlovákiában sokkal komolyabb állami támogatás jut a kultúrára, ezen belül az irodalomra is – különös tekintettel a fordításokra. A szlovák állam örül, ha szerzőik eljutnak a nagyvilágba, ezért a Fond na podporu umenia gálánsan támogatja a műfordítókat – akár külföldiek is pályázhatnak náluk, ha kiszemelnek maguknak egy szlovák kötetet, és akad, aki kiadja.

És még egy fontos dolog történt az utóbbi hétvégén: végre megmutathatta magát a könyvfesztiválon néhány szlovákiai magyar szerző. Örök dilemma, hogy sem a szlovák állam nem „exportálja” őket külföldi könyves rendezvényekre, sem a magyar közeg nem tud velük mit kezdeni – illetve inkább nem akar, hiszen elég nagy a tülekedés belföldön is. Most terítékre kerültek Németh Zoltán, N. Tóth Anikó, Juhász Rokko, Száz Pál, Bartalos Tóth Iveta, Szalay Zoltán, Bolemant Éva és Marosz Diána könyvei. Ez utóbbi, a Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek című mesekönyv kiadónk, a Duel-Press gondozásában látott napvilágot.

Engem teljesen elkápráztatott az a szombat délelőtti megmozdulás, amelyet két fiatal szlovákiai magyar színész, Melecsky Kristóf és Szebellai Dániel, a dramaturg szakos Csikmák Katalin és a rendező szakos Kantár Máté követett el a helyszínen. A flashmob szót „művészeti ribilliónak“ szoktam fordítani, ami ez esetben abszolút passzol a látottakra. A fiatalok száz oldalnyi szöveget, valamint szabad kezet kaptak a BÁZIS vezetésétől. A szövegek természetesen a magyarul megjelent szlovák könyvekből származtak, és izgalmas műsorszámmá álltak össze. A TREPP Színházi Platform ribilliója hangos kiabálással kezdődött a standok között, ami egy békésen zsongó könyvfesztiválon tényleg szokatlan hanghatás. „Legalább a kiállítóknak szólhattak volna“– jegyezte meg mellettem valamelyik kiadó embere, de hát a flashmob lényege a váratlanság – bár a biztonsági őröknek azért szóltak a szervezők. 

Szlovákia szerintem rendkívül szimpatikus díszvendégnek bizonyult. A pavilon mindig tele volt érdeklődőkkel, több programot ugyanannyian álltak végig, mint amennyi érdeklődőnek ülőhely jutott. Szlovákia tényleg nyitott könyv, ahogy ezt a szlogen is jelezte. És ez nagy szó, hiszen több mint 40 külföldi szerző, 150 program és 200 dedikálási lehetőség várta az érdeklődőket a könyvfesztiválon.