Egy sikertörténet méltó folytatása

Az albínópáva hódoltatná Kína lakosságát, melyet csak az Őrjöngő Ötös és a Sárkányharcos akadályozhat meg. Pónak szembe kell néznie rejtelmes múltjával, mely blokkolja őt a „világ megmentésekor”. A nagy és szőrös, puha és selymes, olyan bolyhos és cuki, identitászavarral küzdő panda mégsem adja fel: „Mondd a zenészeknek, húzzanak akciózenét, indul a buli!!!”

A parti inkább folytatódik. Immáron negyedszer (két rövid: Kung Fu Panda – Secrets of the Furious Five/Holiday Special, s egy-egy hagyományos kaland, illetve tévészéria után). Hans Zimmer és John Powell muzikális aláfestésével, melyek hódolnak a zajos-zenés harctáncnak. Tetszetős (báb)főcímmel, kiváló fény- és árnyékjátékkal indít az új kreátor, Jennifer Yuh Nelson. Segédeivel lendületes, aprólékos gyártmányt állított elő. S nem utolsósorban mutatósat, melynek jót tett a csillogás. Az expresszív rajzok, a technikák ötvözése működőképes, szórakoztató, bár nem a legkisebbek számára… Az állatkákat állócsillagok szólaltatják meg (Dustin Hoffman, Angelina Jolie, Jack Black, Jackie Chan), bár mi ebből vajmi keveset érzékelünk. Sebaj, ügyeletes tolmácsolói sem vallanak szégyent. A karakterek egész szépen munkáltak, a fő ellent állítólag hat összetevőből vésték ki. Jól ülik meg a könyvet, melynek írásába Charlie Kaufman (Egy makulátlan elme…) is bedolgozott. Érdemes megemlíteni Guillermo del Toro (A faun labirintusa) produceri gondozását is, valószínűleg neki köszönhető a komorabb hangulat.

A folytatások szabályairól már értekeztem e hasábokon, de a rendjéről érdemes lenne egy komolyabb elemzést hasítani. Talán majd a bambuszmedve következő fellépésekor. Lényeg: a színvonal nem csökkent, mint oly sokszor a második részek során. Az alkalmazott módszerek pedig dicséretesek. Így nevelném a pandámat!
Kaszás Dávid