Egy régi hangszer leporolása

Az alábbiakban főleg a pozsonyi Lotz Trio munkásságáról lesz szó, amely a hangszert tökéletesítő Theodor Lotz vagy Lotz Tivadar (1746–1792) nevét vette fel, és a koncertezés mellett lelkes edukatív tevékenységet is folytat annak érdekében, hogy minél többen ismerjék meg a basszetkürtöt. Róbert Šebesta, Ronald Šebesta és Igor Františák a Lotz mester műhelyéből származó hangszerek hiteles másolatain adnak elő 18. századi vagy éppen kortárs műveket, immár tíz éve. Van miből összeállítaniuk a repertoárt, hiszen az erre szakosodott intézmények Európa-szerte rendszeresen írnak ki versenypályázatokat zeneszerzők számára, kifejezetten basszetkürtre. Hazánkban is többen vállalták már a kihívást, a Lotz Trio számára is készültek darabok. Az egyiket, Marek Piaček Pustatina című művét azon a szombati pozsonyi koncerten is eljátszották, amelyről tévéfelvétel készült, azaz látható lesz az RTVS valamelyik csatornáján (időben szólunk majd). 
A CD-n is megjelent zeneművet a Lotz Trio szépen becsempészte az 1745–1819 között élt Juraj Družecký (vagy Georg Druschetzky) és Mozart darabjai közé. Aki nem nézte meg a programot, talán észre sem vette, hogy kortárs művet hall. Piačekre amúgy is jellemző a hagyománytisztelet, a klasszikusok hagyatékénak újraélesztése, átértelmezése, és ezúttal nyilván a célhangszer is a barokk és a huszonegyedik századi harmóniák összekapcsolására inspirálta őt. 
A Szlovák Rádió kis koncerttermébe a megszállottak mellett óvatos érdeklődők is elmerészkedtek, az ő kedvükért, illetve a majdani tévénézők kedvéért Róbert Šebesta a darabok között kis ismeretterjesztést is végzett – pont annyit, amennyi még nem tűnt „hittérítésnek”. Elmondta például, hogy mivel Lotz Tivadar épp Pozsonyban élt, amikor sikerült tökélyre fejlesztenie a basszetkürtöt, a korabeli és a későbbi zenei enciklopédiákban a város neve összeforrt a hangszerével, ami máig jó reklám Pozsonynak. Azt is megtudhattuk, hogy Mozart lelkesen elkezdett írni egy többtételes koncertművet basszetkürtre, ám a zenész, akinek szánta, elköltözött Bécsből, így nem látta értelmét a projektnek, és gyorsan átírta a művet zongorára. 
A basszetkürt látványával nehéz betelni. Különleges, szögletesen meghajlított szarvszerű alakja és tölcséres végződése miatt nevezhetik kürtnek, mert egyébként a klarinét-család tenor fekvésű tagja. Kialakulása valószínűleg összefügg azzal a törekvéssel, hogy a klarinét hangzásbeli lehetőségeit kiszélesítsék. (A basszet szó a basszus kicsinyítőképzős változata, jelezve a hangszer hangfekvését.) 
A pozsonyi koncert Družecký 32 darabból álló Divertissement-soro-zatának négy darabjával kezdődött. Ezek a közönség szórakoztatására készültek, háttérzeneként akár órákig játszhatták őket annak idején nemesi családok vacsoráin és estélyein. (Olyan lehetett ez, mint amikor ma rákeresünk valamelyik kereskedelmi rádiócsatornára a pizza mellé.) Arra viszont kiválóan alkalmasak, hogy a három basszetkürt bemutatkozhasson a nagyérdeműnek. A szólamok szépen, plasztikusan épülnek, kiegészítik egymást, és nem nehéz felismerni a rondót, a menüettet – bevezetésnek tökéletes választás. 
A már említett Piaček-mű után egy hosszabb Mozart-blokk következett, ízelítőt kaptunk ama bizonyos befejezetlen koncertműből, valamint a Varázsfuvola legnagyobb „slágereiből”. És megfigyelhettük, hogyan működik egy ilyen trió. A „basszetkürt I.”, azaz Róbert Šebesta a fő dallamot játssza, a „basszetkürt II.” (Ronald Šebesta) általában egy oktávval feljebb frazíroz, Igor Františák (talán kitalálják: basszetkürt III.) pedig az alapritmusért felel, amellyel nagyon szépen, kreatívan lehet játszadozni. 
Fontos adalék, hogy mindhárman virtuóz zenészek, nem elégszenek meg a hangszer nyújtotta vizuális és akusztikus élmény puszta prezentálásával. Néha úgy játszanak, hogy az ember elképzeli, milyen lenne, ha kirándulnának a dzsessz világába. 
A Lotz Trio koncertnaptára szépen telik: április 25–26-án Füleken és Losoncon játszanak, májusban a New York-i Metropolitan Múzeumban, júniusban pedig Stockholmban, egy régi zenei fesztiválon.