Egy nap a budapesti „sassal”

Zuzana Mináčová felvételeA beszélgetés az 1971-ben készült Szerelem, valamint az Egy hét Pesten és Budán közti rokonság keresésével indult. Az utóbbiról ugyanis a forgatást megelőzően több helyen megjelent, hogy a Szerelem ikertestvére lesz. Makk Károly bevallotta, az új filmhez részben megtörtént esetből indult ki: egy barátja a harmincas évek végén ment el Angliába, és ismert egy olyan sorsú asszonyt is, mint a filmbéli Mari. Mikor az alapsztorihoz összefüggő dramaturgiai vázat keresett, eszébe se jutott a Szerelem. Akkor tudatosította, hogy az új filmnek óhatatlanul köze van a Szerelemhez, amikor a szereposztásnál kiderült: a férfi főszerepet mindkét filmben Darvas Iván, a nőit pedig Törőcsik Mari játssza. További hasonlóság, hogy mindkét film női főszereplője betegágyban fekszik, és hogy ez is, az is szerelmi történet. „Egy darabig próbáltam kivédeni, hogy bármi összefüggés is lenne közöttük – mondta Makk Károly –, mert úgy gondoltam, épeszű ember nem kísérli meg megismételni azt a sikert, ami egyszer bejött. Amikor rájöttem, hogy nem tudom kikerülni a hasonlóság csapdáját, bevágtam a filmbe a több mint harminc évvel ezelőtti fekete-fehér képeket Darvas Ivánról és Törőcsik Mariról.”

Makk Károly több színészt is „adott” a magyar filmnek: elsősorban Darvas Ivánt, de Jozef Kronert is. „Életem első filmjét, a Liliomfit Darvas Ivánnal forgattam. Ez volt a kiugrása, ez a szerep tette őt magyar filmsztárrá. A francia lapok azt írták, ő a magyar Gerard Philippe.” És Törőcsik Mari is több Makk Károly-filmben szerepelt. Annyira szerették az Egy hét Pesten és Budánt, hogy a keresztnevüket adták hozzá, Darvas Ivánt Ivánnak, Törőcsik Marit Marinak hívják a történetben. A rendezői-színészi együttműködésről pedig megtudhattuk: „Nem sokat diskuráltunk, mit hogyan. Azt mondtuk, majd csináljuk, ahogy szoktuk. Egy különbséggel. Azzal, hogy a Szerelem óta eltelt több mint harminc év. Más lett a ritmusunk. Ami azelőtt gyorsan ment, az most picivel lassabban. Ez tény, és ezzel a ténnyel gazdálkodni kell. Meg kell keresni a különböző jelenetekben, mi az, ami egy kicsit lelassulhat...”

Jozef Kronert Makk Károly az Üzlet a korzón című Oscar-díjas opusban látta először, és elragadtatással figyelte őt; az erejét és az iróniáját csodálta. A Galgóczi Erzsébet novellájából készült Egymásra nézve című filmben Jozef Kroner mellett két lengyel színésznő játszotta a főszerepet, Grazyna Szapolowska és Jadwiga Jankowska-Cieslak, aki a cannes-i fesztiválon elnyerte a legjobb színésznői alakítás díját. A felvételek során Jozef Kroner szlovákul mondta a szövegét, a két lengyel színésznő pedig lengyelül. „Csak nagyjából tudtam, hol tartanak a magyar szöveg szerint. De minden kínnak van előnye. Ennek az volt, hogy a szemükből kellett rájönnöm, mit játszanak. És nincs annál nagyszerűbb dolog, mint amikor a színészek olyan hitelesek, hogy az arckifejezésükből mindent megértünk.”

Arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy annak idején, amikor a film készült, a politikai tartalma vagy a leszbikus szerelmi szál miatt kellett-e nagyobb csatát vívni a politikai hatalommal. „Galgóczi Erzsébetet régről ismertem, és kiváló írónak tartottam. Két dolog fogott meg a novellájában. A nagyon merész szerelmi történet, valamint a nagyon merész, provokatív politikai mondanivaló. Ebben a filmben mondtuk ki Magyarországon először, hogy ’56-ban forradalom volt. A politikai hatalmat inkább az rázta meg, hogy ’56-tal kapcsolatban kiengedtük a szellemet a palackból. Ilyen politikai tabu döntögetése mellett kevésbé volt izgató, hogy két nő szerelmes egymásba.”

Cseles trükkökkel a politikai hatalom eszén is túl lehetett járni. Mielőtt a cannes-i fesztivál választóbizottsága megnézte a filmet, a pártközpontban és a minisztériumban is el kellett fogadtatni. Szívták a fogukat az illetékes elvtársak, hogy apró dolgokat ki kellene vágni, különösen egy snittel nem akartak kiegyezni. Azzal a jelenettel, amelyikben egy sas átrepül a szögesdrót felett. „Kimentem a vágószobába, kivágtam ezt a snittet, és betettem a zsebembe. Valaki még aznap utasította a vágót, hogy az említett képsort vegye ki a filmből. Mivel bosszantott, hogy a tudtomon kívül rendelkeznek, a sasos jelenetet lelassítottam, hogy háromszor olyan hatásos legyen, mint eredetileg. Hogy amíg átrepül a madár a drótkerítésen, a nézők tudatosíthassák, a szögesdrót átlépése nem olyan egyszerű. A lelassított jelenetet bevágtam a filmbe, és elvittük Cannes-ba. A premieren a díszpáholyban ült a magyar filmbizottság akkori elnöke, aki a sasos jelenetet látva, erős torokköszörülések közepette hátratolta a székét, elhagyta a díszpáholyt, és hazarepült Pestre. A cannes-i szereplés és a kapott díj olyan nemzetközi siker volt, amelylyel nagyon nehéz volt itthon vitába szállni. A politika meghátrált.”

A főszereplő színésznők kiválasztásában Andrzej Wajda fődramaturgja segített, aki Makk Károly kérésére nyolc lengyel színésznőt hívott meghallgatásra. „Azon a napon, amikor a válogatásra mentem, náluk éppen befejeződött egy nagy közlekedési sztrájk. Pontban déli tizenkettőkor indították újra a tömegközlekedési eszközöket, és az egyik megállóban egy idős finom dáma elindult, hogy felszálljon a villamosra. Abban a pillanatban a rendőr, aki addig a sztrájkra vigyázott, odalépett a hölgyhöz, felsegítette és kezet csókolt neki. Megelégedéssel konstatáltam, hogy jó helyen járok.”

Szabó G. László aztán egy meghatározó emlékével kapcsolatban azt firtatta, milyen súlya van Makk Károly életében a Ház a sziklák alatt című filmnek.

„Mindegyik dolgozatom nyom engem – magyarázta. – Az egyik azért, mert nem sikerült elég jól, a másik azért, mert olyan jól sikerül, hogy nem tudok még egy olyat csinálni. A Ház a sziklák alatt tevékenységemnek valóban olyan darabja, amelyet mindig emleget az, aki foglalkozik a dolgozataimmal.” A Ház a sziklák alatt alapjául szolgáló filmnovellát előbb egy másik rendezőnek szánták, ám aztán Kovács András, aki akkor dramaturgja volt a filmgyárnak, mégis Makk Károlyhoz juttatta el. „Elolvastam, és el voltam ragadtatva tőle. Horváth Terit kértem fel a főszerepre, de ő pár nap gondolkodási idő után azzal hárította el az ajánlatot, hogy nem akar eljátszani egy olyan rosszindulatú, púpos alakot, mint a Tera. Akkor villant be, hogy miért nem a Psota Irénhez mentem, hiszen utána valósággal üvölt ez a szerep.” Ennek a filmforgatásnak az egyik momentuma ugyancsak átnyúlik egy későbbi filmbe. „Badacsonyban forgattunk, ahol egy nedves bányász-szakszervezeti üdülőben laktunk. Más lehetőség nem volt, esténként átjártunk Balatonfüredre egy bárba, ahol egy nagyon tehetséges zongorista zenélt. Olyan jól bánt a billentyűkkel, hogy Irénke dalra fakadt, s először ott énekelte azokat a sanzonokat, amelyekkel később fergeteges sikereket aratott. Dupla nyereséget hozott számára ez a film, egyrészt felejthetetlenül és utánozhatatlanul oldotta meg a szerepet, másrészt beskálázta magát a sanzon világába.” A bárzongorista pedig „bezongorázta magát” Makk Károly Egy erkölcsös éjszaka című filmjébe, a piroslámpás házba.

A következő nagy klasszikus, a Macskajáték kapcsán megtudtuk, hogy az ihlet Vas Istvánék kertjében jött, mert a környéken sok volt a macska. Egy alkalommal társaságban kint borozgattak az árnyékban, s azzal szórakoztak, hogy macskahangokat utánoztak. A játékból aztán filmnovella született, amelyből azonban csak évekkel később lett film, mert Örkény Istvánt félreállították, és szilenciumra ítélték. Aztán pedig a színészválasztás körül akadt kisebb bonyodalom. Bulla Elma szerepét Dajka Margit kívánságára eredetileg Mezei Mária játszotta volna. „Mezei Mária Budakeszin lakott, elvittük neki a forgatókönyvet, elolvasta, három nap után üzent és hívatott. Nyugágyban feküdt, akkoriban már betegeskedett. »A jóisten küldött téged – mondta –, ő rendelte nekem ezt a szerepet, hogy életemben utoljára még játszhassak.« Közeledett a forgatás, s egyre nőtt bennünk a félelem, hogyan bírja majd fizikailag a felvételeket. Az első forgatási nap hajnali háromkor bekopogott hozzám a gyártásvezető, hogy menjek, mert a Marcsa el akar búcsúzni. Hogyhogy el akar búcsúzni, hétkor kezdődik a forgatás?! – méltatlankodtam. – Azt üzente a gyártásvezetővel, hogy rosszul aludt, s rájött, nem akar a forgatási helyszínen meghalni. A színházban Bulla Elma játszotta a darabot, ezért bántva érezte magát, hogy nem őrá osztottuk a szerepet. Elmentem hozzá bejelentés nélkül, fél tízkor, a próba előtt. Kinyitotta az öltözője ajtaját, és azt kérdezte: »ugye, a Marcsa bedobta a törülközőt«. Letérdeltem és megkövettem. Azzal intézett el, hogy »Karcsikám, szóra se érdemes, mennyi a gázsi?« Édes Elmuska, amennyit kér – hagytam rá. »Jó – mondta –, akkor a részleteket nem is magával beszélem meg, de majd magára hivatkozom.« És két nap múlva folytattuk a forgatást Bulla Elmával. Ez is a filmtörténet egyik epizódja.”