A látványos show-ról film is készült (Képarchívum)
Egy korszak vége – Befejeződött Taylor Swift világturnéja
Húsz hónap, azaz közel két év után véget ért Taylor Swift 150 állomásos világturnéja, az Eras Tour, amelynek közepén az amerikai dalszerző-énekesnő hivatalosan is milliárdos lett, de az általa útba ejtett helyszínek is jól jártak anyagilag. Ez a könnyűzene történetnek eddigi legsikeresebb koncertkörútja.
A Forbes őt tartja a legbefolyásosabb nőnek a szórakoztatóiparban. Több mint 200 millió lemezt adott el. Négy alkalommal nyerte el az év albumának járó Grammy-díjat, megelőzve olyan legendákat mint Stevie Wonder és Frank Sinatra. Tavaly őt hallgatták a legtöbben a Spotify-on – mintegy 30 milliárd alkalommal streamelték dalait. Közösségi oldalain félmilliárd embert ér el. Az USA-ban a felnőttek 53 százalék vallja magát Taylor Swift-rajongónak. A Time magazin tavaly őt választotta az év emberének. És a helyzet idén csak fokozódott.
Rekordbevételt hozott a koncertturné
Az Eras Tour, amely az énekesnő tizenegy éves karrierjének egyes korszakait vette sorra, 2023 márciusában indult. Egy-egy koncert minimum három órán át tartott, pazar látványvilággal, meglepetésdalokkal.
A hatalmas érdeklődés alapján a Pollstar kezdetben 2,165 milliárd dollárra becsülte az összbevételt. Tévedtek, méghozzá több mint egymilliárd dollárral.
A jegyárak ugyanis az egekbe szöktek, köszönhetően a Ticketmaster úgynevezett „rugalmas“ árpolitikájának, amikor a kereslet alapján szabják meg a jegyárakat. Emiatt sok amerikai rajongónak jobban megérte Európába repülni, mint a szomszéd városban megnézni a show-t. Felpezsdült a turistaforgalom, a szállodák megduplázták áraikat, mihelyt kiderült, hogy Taylor Swift a környéken lép fel. A helyi éttermek forgalma átlagosan 70 százalékkal nőtt, mivel a messzebbről érkező swiftie-k 2-3 napot is eltöltöttek az egyes helyszíneken.
A bécsi koncertek elmaradtak
Eddig sosem fordult elő, hogy egy turné közepén mutassák be a róla készült filmet. Taylor Swiftnek ez sem ártott, sőt, a tavaly októberben mozikba kerülő turnéfilm további milliókat hozott neki – a nyitó hétvégén 93 millió dollárt, csak az Egyesült Államokban.
A diadalmenetet csak az augusztusi bécsi incidens szakította meg, amikor terroreszély miatt lefújták az ottani három koncertet. Egy macedón származású fiatal akart bombát robbantani az Iszlám Állam nevében. A 19 éves fiú később azzal védekezett, hogy a bomba „nem is volt jó minőségű”.
Taylor Swiftnek turné közben arra is volt ideje, hogy szerelembe essen a Kansas City Chiefs sztárjával, Travis Kelce-szel.
A focicsapat meccsei iránt látványosan megugrott az érdeklődés, csak azért, mert legtöbbször Taylor is a lelátó VIP-páholyából szurkolt Travisnek. (Emiatt Japánból is hazarepült fellépés után magángépén, az ottani kormány képviselője biztosította a zavartalan indulást).
Új albumot adott ki, könyvet írt
Ráadásul idén áprilisban piacra dobta új albumát is (The Tortured Poets Department), vagyis a koncertprogram, amely kezdetben tíz album anyagából állt össze, időközben bővült. Emiatt rengeteg rajongó kétszer is jegyet váltott rá, és akár a világ másik felére is elutaztak, hogy élőben hallhassák az új dalokat.
A turné vasárnap ért véget a kanadai Vancouverben, az volt a 150. koncert.
Egy héttel korábban jelent meg az 500 fotót, kulisszák mögötti felvételeket, és az énekesnő személyes vallomásait tartalmazó The Eras Tour-könyv, amelyből az első hétvégén 815 ezer példány fogyott.
Ezzel Taylor Swift minden idők második legnagyobb könyveladását produkálta az USA-ban. Csak Barack Obama 2020-as önéletrajzi kötete, Az ígéret földje (The Promised Land) előzi meg a rangsorban, alig ezer példányos különbséggel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.