Egy jól megérdemelt győzelem

A filmet a járvány okozta csúszás miatt csak júniusban kezdték vetíteni a hazai és a magyarországi mozik, de a neten is elérhető, ha ügyesen keresgélünk. Nemcsak a legjobb animációs filmnek járó szobrocskát kapta meg, hanem a zenéjéért és a hangzásért is adtak neki egyet-egyet. Vagyis három Oscar-díjas filmet láthat, aki kíváncsi, hová kerülünk a halál után, illetve milyen egy „szerelmes levél a dzsesszhez”. Ez utóbbit az egyik zeneszerző, Jon Batiste mondta a Soulról a díjátadón, mellette álló tettestársai, Trent Reznor és Atticus Ross pedig egyetértően bólogattak – a legfanatikusabb Nine Inch Nails-rajongók sem gondolták volna tavaly ilyenkor, hogy kedvenceik egy dzsesszzenészről szóló rajzfilmért kapnak Oscart.

Vagyis inkább egy zenetanár a főszereplőnk, egy New York-i suli kutyaütő zenekarát vezeti, nem túl nagy lelkesedéssel, mert hát látja, hogy nincs túl sok értelme vesződni velük. Egy nap azonban felcsillan a remény, megcsörren a telefon: egy volt tanítványa beprotezsálja Joe-t egy menő dzsesszénekesnő zenekarába. Hősünk a próbán akkorát zongorázik, hogy vita nélkül megkapja a bizalmat, az esti koncerten már játszhat is a menő klubban. Élete legboldogabb pillanatában, a siker kapujában átszalad az úttesten, belezuhan egy nyitva hagyott szerelőaknába és meghal. 

Egy csapásra megváltozik a környezet – a realisztikusan megrajzolt, meleg színezésű miliőből átkerülünk egy irritáló, kékes-lilás környezetbe, ahol lelkek ezrei masíroznak lassú tempóban a túlvilág felé. Joe, a felfedezés előtt álló zongoravirtuóz azonban érthető okokból nem akar velük menni, kétségbeesetten igyekszik visszajutni a Földre, a saját testébe. És össze is jön neki a dolog, miután találkozik egy másik lázadó lélekkel, aki viszont köszöni, de nem szeretne megszületni és lekerülni, számára a földi világ egyáltalán nem csábító, nagyon jól érzi magát az „azelőttben”.

A leugrás során galiba történik, a negatív hozzáállású szellem kerül Joe testébe, szegény zenészünk pedig egy macskáéban találja magát – így persze nem zongorázhat aznap este. De pszt! Többet nem árulhatok el a tartalomból, mert rombolnám a moziélményt. Egyébként mindez nagyjából az első húsz percben történik, ami egy másfél órás rajzfilm esetében nagyon erős kezdés. A továbbiakban olyan fontos filozófiai kérdésekről esik szó, mint az élet értelme, a mindennapok apró örömeinek felfedezése, a predesztinált adottságok, vagyis, hogy létezik-e velünk született tehetség, és a túlvilág, mint olyan. Ez utóbbit ebben a műfajban sokkal könnyebb megjeleníteni, mint játékfilmben – úgy is mondhatnám, hogy animációs technikával bármit el lehet mesélni, mindent meg lehet mutatni, az alkotóknak csak saját képzeletük szabhat határt. 

Az alkotók legfontosabbika a rendező, Pete Docter, aki korunk legtehetségesebb rajzfilmeseinek egyike, és akit John Lasseter dicstelen távozása után a Pixar első emberének neveztek ki. Szerencsére szakított rá időt, hogy a 2016-ban elkezdett Lelki ismereteket befejezze, de sajnos félő, hogy ez volt az utolsó rendezése – az új poszton ilyesmikre nyilván nem lesz ideje. Ő volt annak idején a Toy Story egyik ötletgazdája, a Szörny Rt. és a Fel! író-rendezője, és nagyrészt neki köszönhetően nyert létjogosultságot a 3D-s animáció a mozivásznon. Az Agymanók és a Lelki ismeretek alapján úgy tűnik, az utóbbi időben főleg az absztrakt témák érdeklik őt, de korábbi rendezéseinek nyomai is látszódnak az új filmen: a nagyvállalati menedzsmentként bemutatott túlvilági élet a Szörny Rt. világát, a fura, ellentmondásos főhősök pedig a Fel!-t juttatják eszünkbe.

Csak egyetlen zseniális ötletet hadd áruljak el. A rajzfilmfanok nyilván tudják, a többieknek most mondom: a Pixar ma már a Disney alá tartozik, azaz a megacég arat le minden sikert, vagy legalább is lefölözi azt. Nos, még el sem kezdődik a Lelki ismeretek, máris van okunk a mosolygásra. Megjelenik a Disney intrója, amely alatt egy grandiózus dallam szokott felcsendülni. Ezúttal is felcsendül, de olyan hamisan és összevissza játszva, mintha egy kutyaütő iskolazenekar prezentálná. Például a főhősünk vezette, tehetségtelen srácokból álló, szedett-vedett csapat. Le a kalappal Pete Docter humorérzéke előtt! Önök meg nézzék meg ezt a filmet, akárhány évesek is.