Egy fáradhatatlan hontológus munkáiról

Dunaszerdahely |

<p>Csáky Károly volt a vendége a Vámbéry Irodalmi Est március 27-i rendezvényének a Budapest Kávézóban. Az Ipolyságon élő ismert hazai néprajzkutató, helytörténész szerzői estjén három kötetével ismerkedhetett meg a közönség.</p>

A Néprajzkutatások, kutatók és gyűjtemények Hontban 2007-ben, a Szakrális emlékeink nyomában I., valamint a Szent Ivántól Erzsébet-napig című munkája pedig 2008-ban látott a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó gondozásában.

A köteteket Hála József etnológus, a magyar Országos Földtani Múzeum tudományos főmunkatársa mutatta be. Mint elmondta: a szlovákiai magyar tudományos és közélet kiemelkedő személyiségének művei maradandó értéket képviselnek, a tudomány és a közművelődés szempontjából egyaránt hiánypótlóak. Időt és energiát nem sajnálva több száz adatközlőnél gyűjtött, levél- és adattárakban kutatott, irodalmi forrásmunkák gazdag tárházát nyújtva ezzel az olvasónak. Hála József megjegyezte: boldog lehet annak a tájnak a népe, ahol olyan helytörténész kutakodik, majd az eredményeket módszeresen feldolgozva közreadja, mint Csáky Károly. Köszönhető ez annak, hogy miután magyar–angol szakon tanári diplomát szerzett, elvégezte a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán az etnográfus–néprajz szakot. Eddig negyven önálló kötete és huszonegy füzete jelent meg a Tájak, Korok, Múzeumok sorozatban. Négy évtizedes munkásságát olyan nagy elődök, példaképek inspirálták, mint Szeder Fábián és Ipolyi Arnold. 

Csáky Károly Néprajzkutatások, kutatók és gyűjtemények Hontban című kötete a kalendáriumi szokásokkal kapcsolatos kutatásainak eredményeként született, a Szakrális emlékeink nyomában I. barangolásra és zarándoklatra invitálja az olvasót. A Szent Ivántól Erzsébet-napig című kötet záró darabja egy sorozatnak, ezzel teljessé vált a szerzőnek az esztendő néphagyományait bemutató monográfiasorozata. 2005-ben jelent meg az első kötet, Katalin-naptól Gergely-napig címmel, amely a téli ünnepkör szokásait és hiedelmeit gyűjtötte csokorba, majd 2006-ban a Sándor-naptól úrnapig, amely a tavaszi ünnepkörről ad áttekintést.  (Nagy Erika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?