Egy dacból született bohózat

dd

A kassai Thália Színház eddigi legnagyobb szabású „nemzetközi” együttműködésére készül, jobban mondva már meg is valósította, hiszen a Máli nénit Dunaújvárosban már szeptemberben bemutatták. Kassán január 18-án lesz a premier.

A szálak 2018-ig vezetnek, Czajlik József, a kassai színház igazgató-főrendezője akkor rendezett először vendégként a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, méghozzá Az üvegcipőt, Molnár Ferenc klasszikusát. Ez azért is érdekes, mert a Máli nénit Molnár stílusában, illetve a kor divatos, franciás bohózatainak paneljeiből rakta össze Füst Milán 1930-ban, hogy megmutassa, ő is tud bulvárdarabot írni. A komor hangulatú drámáiról ismert szerző (Boldogtalanok, a IV. Henrik király, Catullus) valami hasonlót érezhetett, mint azok a jazz-zenészek, akik egymás szórakoztatására eljátsszák a Nothing Else Matterst, de persze nem adják ki. Füst Milán is a fiókjába süllyesztette ezt a művet, halála után 50 évvel találták csak meg, 1984-ben mutatták be  – akkor derült ki, hogy jóval többről szól, mint gondolnánk.

„Ez egy nagyon összetett szerkezetű, bonyolult jelenetfűzésű darab, a színészeket és a rendezőt is megdolgoztatja, amíg kibogozzuk. A tartalom szempontjából pedig Máli néni mozgatja a szálakat, aki a végén rendet tesz. Ő mutatja meg, hogy teljesen feleslegesen kuszáljuk össze az életünket a kis hazugságainkkal, csiki-csuki játékainkkal, és hogy sokkal tisztábban őszintébben is lehetne élni” – mondta lapunknak a darabról Őze Áron színművész, a dunaújvárosi teátrum igazgatója, aki a vezérigazgatót játssza. A legnagyobb sztár azonban a címszerepet alakító Kerekes Éva, nemzedékének egyik legfontosabb színésznője. Aki látta kettejük megejtő duettjét a Szerelem című Barta Lajos-műben (szintén Czajlik József rendezése Dunaújvárosban), nem csodálkozik, hogy a Máli néni is nagyrészt rájuk épít. A főbb szerepekben Lax Judit, Varga Lívia, Ollé Erik és Jerger Balázs láthatók, a kisebb szerepekben pedig Szabadi Emőke, Holecskó Orsolya, Kiss Attila, gyerekszereplőként pedig Dubai Bertalan. A kort egyedi szemlélettel megidéző díszletet és jelmezeket Őry Katalain tervezte, a rendezőasszisztens Palkó Panka volt.

A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínháznak egyébként nincs állandó társulata, nyugati módon működnek, azaz minden projektre külön-külön válogatnak szereplőket, és természetesen igyekeznek a szakma legjobbjait megszerezni. Részben talán ezért lettek tavaly a 3. legjobb magyar vidéki színház.

A határ túloldalán már lefutott ez az előadás, amely az alkotók szerint nemcsak a kassai teátrum, de egyben a hazai magyar kőszínházak történetének eddigi legnagyobb volumenű kooperációja. Az inspiratív együtt-alkotás, az egymástól való tanulás mellett a gazdasági szempontok sem mellékesek, Őze Áron szerint mindkét színháznak fele annyiba került ez a produkció, mintha önállóan hozták volna létre.

Kerekes Éva a következőket mondta a munkafolyamatról: „Mindig örülök az új találkozásoknak, főleg azoknak, amelyeket nem feltétlenül én kezdeményezek, hanem az élet osztja nekem. Azt hiszem, mindenki megtalálta a csatlakozási pontokat, amiken keresztül közünk lett egymáshoz, emberileg és a szerep szerint is. A játék az mindenütt játék, a bolygó minden pontján. A nyelv is közös és az öröm is. Ebben nincs különbség. Az egymás felé fordulás és a kíváncsiság kölcsönös volt.

A csütörtöki premiert beharangozó sajtótájékoztatón a kassai színészek szuperlatívuszokban beszéltek a közös munkáról, Varga Lívia elmondta, hogy amikor anno az Örkény Színház nézőterén csodálta Kerekes Éva játékát, legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer egy színpadon állhat majd vele. Lax Juditnak pedig a Dunaújvárosba való érkezéskor már az is elég volt a boldogsághoz, hogy egy olyan épületben játszhatott, amelyet eredetileg is színháznak terveztek. Szerinte legalább háromévente hasznos lenne egy-egy ilyen közös projektben részt venniük a kassai magyar színészeknek, hogy másféle színházi közegben is megfordulhassanak, illetve hogy anyanyelvi környezetben vendégeskedjenek egy darabig.

Még nem tudni, lesznek-e tájelőadások, egyelőre annyi bizonyos, hogy az egyeztetések miatt Kassán blokkokban játsszák a Máli nénit, egy-egy széria után szünet következik. Végül nézzük, hogyan vélekedik a darabról Forgács Miklós dramaturg: „Máli néni, a szegény nagynéni kérni jött a gazdag rokonoktól, hogy meglegyen a mindennapi betevő rántott szelet, de amint körülnéz, úgy látja, itt neki kell segítenie. Segíteni kell Margit kisasszonynak, a szép titkárnőnek, akinek három férfi egyszerre udvarol, és annyira nehéz bármelyiket is kikosarazni. Segítségre szorul Tilda is, aki egy nehéz helyzetbe került kedves barátnőjét próbálja kihúzni a csávából, annak törvénytelen kisfiát akarja elhelyezni és a nőt pedig a gyárba igyekszik beprotezsálni. Segítségére siet három férfinak is, akik rajonganak Margit kisasszonyért és próbálják elnyerni a szívét. Mindenkinek tanácsokat ad, soha nem jön zavarba, és ennek köszönhetően egyre bonyolódik a helyzet. Minden egyre zavarosabb, az összes szereplő egyre inkább elveszik a kusza, átláthatatlan bonyodalmakban. Olyan kérdések merülnek fel, mint a nők helyzete a társadalomban, a mások elvárásainak való görcsös megfelelés, az erkölcs és erkölcstelenség nehezen kibogozható gubancai, hogyan válnak az ártatlan füllentések gigantikus hazugságokká, és hogy mennyire törékeny dolog az emberi méltóság. Talán tényleg az a legfontosabb, hogy összeáll a darab végére egy boldog család? Esetleg az, hogy mindenki elfogadja saját magát olyannak, amilyen és ez segít mindent tisztábban látni? Vagy tényleg az a cél, hogy a végén ott zakatoljon a publikum fejében a kínzó kérdés, de akkor mégis ki kinek a kije?”

ff
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?