Eddig 202 NATO-bázist zártak be Afganisztánban

Kabul |

<p>Az afganisztáni NATO-erők bázisai közül 202-t bezártak, 282-t pedig átadtak az afgán kormányerőknek - közölte vasárnap David Olson alezredes, a NATO-erők szóvivője.</p>

A bázisok alapvetően kis létesítmények voltak, őrállástól a pár tucat, vagy pár száz katonának helyet adó létesítményig. Többségük a főútvonalak mentén található, az ország valamennyi tartományára elosztva.

A NATO-erőknek tavaly októberben még mintegy 800 bázisuk volt Afganisztánban, ma pedig már csak ennek mintegy a fele áll rendelkezésükre.

Steven Shapiro amerikai dandártábornok, aki a feleslegessé vált katonai felszerelés kivonását, illetve az afgán erőknek történő átadását felügyeli, vasárnap cáfolta, hogy a bázisok bezárása és átadása hátráltatná a tálibok elleni műveleteket. A műveletet a frontvonalban lévők részéről a közelmúltban több bírálat is érte.

"Ez egy rémálom. Alig van elég emberünk ahhoz, hogy lefedjük a területet, a csomagolásról már nem is beszélve" - nyilatkozta nemrég egy amerikai katonatiszt Kunar tartományban a Reutersnek.

A több mint 60 milliárd dollár értékű harci felszerelés kivonása megfigyelők szerint minden idők egyik legbonyolultabb logisztikai művelete lesz, sokkal nehezebb, mint az amerikai haderő kivonása Irakból. A több mint 60 ezer jármű felkészítése komoly erőket köt le és von el a harci műveletektől, illetve az afgán haderő kiképzésétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?