E-MAIL

Billy Graham lányával készítettek interjút egy kora reggeli műsorban, és a riporternő megkérdezte tőle: – Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen? – Anne Graham nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott: – Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen úriember, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?

Ha nincs ideje, legalább fussa át ezt az írást. Nagyon sok vélemény megjelent a tavalyi szeptember 11-ével kapcsolatban, de ez igazán el kell, hogy gondolkodtasson mindenkit a legutóbbi történések fényében: terrortámadások, iskolai lövöldözések stb. Talán akkor kezdődött, mikor Madeline Murray O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában... – a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a szomszédodat (felebarátodat), mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben.Aztán dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megrongálódik, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszél, és azt mondtuk: rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, ha nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskolai ügyintézők azt mondták, a tanári kar tagjai inkább ne is érintsék meg a diákokat, mert nem akarunk rossz reklámot az iskolának, és semmiképpen nem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket (nagy különbség van a fegyelmezés és megérintés, valamint a verés, pofozás, megalázás, megrúgás stb. között!). És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, rendben. Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve akár az elnököt is) a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel, és hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges, természetes csodálatnak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki eggyel tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga feljogosítja erre őket.

És aztán a szórakoztató ipar azt mondta, csináljunk tévéműsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák, és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer-fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek.

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismeretük, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat?

Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Valószínűleg elég sok köze van ahhoz, hogy most azt aratjuk, amit vetettünk.

„Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel: Egy Érintett Tanuló”, és a válasz: „Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten.”

Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkozni, miért megy pokolra a világ. Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki „Hiszek Istenben”, miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén „hisz” Istenben.

Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítélésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük viccek ezreit, melyek bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ugyanezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.

Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolában és a munkahelyen. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatlan keresztény a hét további részében. Nevetünk?

Furcsa, hogy ha továbbítjuk ezt az üzenetet, sokaknak a listánkról nem fogjuk elküldeni, mert nem vagyunk biztosak afelől, hogy mit hisznek, mit fognak gondolni rólunk, ha ezt tesszük.

Furcsa, hogy jobban érdekel, amit az emberek, mint amit Isten gondol rólunk.

Gondolkozik?

Gondolkodjék, s adja tovább a gondolatot. Ám ha nem teszi, ne panaszkodjék, hogy milyen rossz bőrben van a világ!

Ezt az internetes körlevelet egy kedves olvasónk juttatta el a Családi Körbe, ezzel emlékezünk az egy éve történt tragikus eseményre, s valamennyien, kik olvassuk, gondolkodunk majd külön-külön is családi körben.