Dunaszerdahely és Budapest – Márta két otthona

Dunaszerdahelyről indult el szerencsét próbálni. Budapestre. Fogalma sem volt arról, mi vár rá, az álmai azonban vitték előre. Molnár Márta álmai azóta részben teljesültek. A többi meg teljesülni fog. Biztos benne. Egyre sikeresebb, és élete párját is megtalálta. Tavaly ősszel mondta ki a boldogító igent. A magyar fővárosban, egy kávé mellett beszélgettünk.

Mióta is élsz Budapesten?

Hűha! Az első kérdésnél máris számolnom kell. 2002-ben indult a Popsztárok, tehát harmadik éve.

A tehetségkutató verseny előtt mivel foglalkoztál odahaza?

Suliba jártam, mellette énekelni tanultam. Elindult a pályám, egyre több helyre hívtak. Tilajčík Iminek sokat köszönhetek, a zenekara kísért a koncerteken. Elkezdtem az egyetemet, de rögtön utána meghirdették a Popsztárokat. Nyitrára, a pedagógiai karra jártam. Sokat gondolkodtam, hogy elinduljak-e Budapestre. Nem voltam tisztában a versennyel, nem tudtam, hogy milyen lehetőségeim lesznek. Szólóban képzeltem el a jövőmet, nem pedig csapatban. Mégis úgy döntöttem, megpróbálom.

Utólag mit gondolsz, jó döntés volt? Nem lett volna jobb várni egy kicsit?

Nem bánok semmit, rengeteget tanultam. Profi szakemberek foglalkoztak velünk. Sejtem, mire célzol, és igazad van, a Megasztárban jobban kibontakozhattam volna. A Popsztárokban nem igazán mutatkozott meg, hogy egyénileg mire vagyunk képesek. Egy öttagú csapatot kellett létrehozni. Ha ezt veszem alapul, akkor picit sajnálom. De hidd el, nem véletlenül alakult így.

Emlékszem, kitűntél a mezőnyből. A producer már az elején megmondta, hogy biztos a helyed a formációban. Gondoltál arra, hogy átjössz, bemutatkozol, és mindenki megemeli előtted a kalapját?

Tudatában voltam annak, hogy mire vagyok képes, de azt hittem, befolyásolja majd a zsűrit a szlovák állampolgárságom. Szerencsére tévedtem. Élveztem a verseny és a felkészülés minden pillanatát. Tele voltam álmokkal, reményekkel. Később a Sugar & Spice-ban is jól éreztem magam. Szerettem a többieket, imádtam a koncertezést, főleg az élő fellépéseket. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a formációnak. Az álmaim azonban csak részben valósultak meg. Sok tényező összhatása kell ahhoz, hogy jól alakuljanak a dolgok. Nálunk hiányzott néhány.

Mikor tudatosítottad, hogy a Sugar & Spice egylemezes formáció marad?

Csak a legvégén. Az utolsó percig bíztam a folytatásban. Ezért rendkívül csalódott voltam, amikor vége lett. Azt hittem, majd mi bebizonyítjuk, hogy az összeválogatott formáció is lehet hosszú életű. Nem sikerült. Hiába voltam a csapat tagja, egy az öt fiatal közül, nem tudtam befolyásolni a dolgok menetét. Elsőként a menedzsment állt fel, később már mi is különbözően képzeltük el a jövőt. Ketten bejelentették, hogy nincs értelme folytatni. Nem értettem, hogy miért, hiszen énekelni tudunk, és jók voltunk a színpadon, a szekér is futott. A Sugar & Spice sokkal többre volt hivatott, mint amennyit elért.

Miért rendült meg a menedzsment bizalma? A bemutatkozó lemezetek szépen fogyott.

Amivel a producerünk számolt, az nem valósult meg. Ő a lehető legnagyobb anyagi jólétre akart szert tenni. Ez az összeg nem folyt be a kasszájába, és több ideje nem volt ránk. Továbbállt.

Miután vége lett, egy nagy kérdőjel lebegett a fejed felett? Vagy rögtön jöttek az új lehetőségek?

Volt kérdőjel. Nem tudtam, merre vegyem az irányt. Csak azt, hogy énekelni akarok. Bizalmatlanabb lettem. Tudod, a pofon után az ember jóval elővigyázatosabb. A Sugar & Spice utolsó fellépése 2002 szilveszterén volt, és két hónap múlva jött a felkérés, hogy legyek a Vision énekesnője. Újból gondolkodóba estem, hogy ez jó-e nekem. Féltem attól, hogy megint csapatban kell dolgozni. Az álmaimban még mindig a szólópálya szerepelt.

Sztevanovity Krisztián kért fel?

Igen. Egy közös ismerősünk mutatott be Krisztiánnak. Elmentem a meghallgatásra, megmutatta a zenét, beszélgettünk arról, hogy mik az elképzeléseink. Tetszettek a dalok, de ez édeskevés volt ahhoz, hogy ott, helyben elkötelezzem magam. Kellett pár nap, hogy átgondoljam. Krisztián nemrég árulta el, hogy amikor rábólintottam, nagyon örült, mert már a meghallgatás alatt érezte, rám van szüksége.

Az átmeneti időszakban nem gondoltál arra, hogy elég volt, haza kéne menni? Nem jött a szülőktől telefon, hogy kislányom, gyere haza?

Dehogynem. Az álmaimat azonban nem adhattam fel! És az álmaim Budapesthez kötöttek. Mindig az anyanyelvemen akartam énekelni. Ha ezt megtehettem volna odahaza, nem indulok el szerencsét próbálni. Tudtam, hogy Szlovákiában nincs előrelépés, szűk határok között lehet mozogni, és nekem ennyi nem elég. A szüleim azt akarták, hogy legalább addig maradjak otthon, amíg tisztázódnak a dolgaim. Ez viszont a legnagyobb hiba lett volna. Megértették, hogy a tűz közelében kell maradni. A tűz Budapesten lángol. Ha eltávolodsz mellőle, pillanatok alatt elfelejtenek.

Több mint egy éve működik a Vision. Úgy tűnik, elégedett vagy, ilyen boldognak még sosem láttalak.

A Vision életem legjobb döntése. Mások az elvárásaim, mint a Sugar & Spice esetében. Ott minden gyorsan történt. Nem tudtuk feldolgozni a sikereket, így örülni sem igazán, és nem láttuk, mi zajlik a háttérben, a menedzsment döntött a sorsunkról. A Visionnel maradandót akarunk alkotni. És mi felügyeljük az egészet. Nem a gyors sikerben gondolkodunk, szeretnénk alaposan megdolgozni érte. Most, egy év után kezdünk szélesebb körben ismertté válni. Második kislemezdalunk, a Valami más a rádiók egyik legjátszottabb magyar dala. Nagyon örülünk neki! Minden egyes jó hírnél ünnepelünk, pezsgőt bontunk, és ez tök jó így.

Krisztiánnal mikor vált szorosabbá a kapcsolat?

Már az első pillanatban szimpatikus volt. Tartottam is attól, tudunk-e emiatt együtt dolgozni. Arról fogalmam sem volt, hogy ő is hasonlóan vélekedett rólam. Már egy hónapja készítettük a lemezt, amikor a szüleimmel elutaztam Németországba, a nővéremhez. Sokszor felhívott, jó hosszú telefonbeszélgetéseink voltak. Akkor már éreztem, hogy ez nem csupán munkakapcsolat. Miután visszajöttem, minden pillanatok alatt kialakult.

Előny vagy hátrány, hogy házaspár dolgozik együtt?

Még nem tapasztaltam semmilyen hátrányát. Sokan nem szeretik, de én kimondottan igénylem, hogy a párom a lehető legtöbb időt töltse velem. Nem csak a Vision van az életünkben, foglalkozunk más dolgokkal is. Sok párkapcsolatban az a probléma, hogy az egyik fél sikeresebb a munkájában, mint a másik. Nálunk ez nem fordulhat elő, a céljaink, a sikerélményeink közösek.

Márta, felismernek Budapest utcáin járva?

Gyakran. Van egy korosztály, amely már a Popsztárok idején is megszólított. Miután a Sugar & Spice megszűnt, és a Vision lemezén dolgoztunk, volt egy pici viszszaesés, de most, hogy a Valami más sláger lett, az emberek a videoklip segítségével kezdik öszszekötni a dalt az arcokkal, és egyre többen felismernek.

Már van a Visionnek rajongótábora?

Vannak, akik a Sugar & Spice-t szerették meg, azóta figyelik, hogy mi történik velem, és követtek a Visionbe is. A másik csoportot azok alkotják, akiknek csak a Vision zenéje jön be.

Szlovákiai magyar rajongókról is van tudomásotok?

Gyakran kapunk levelet otthonról. Nemrég, az egyik koncertünkön odajött hozzám egy hölgy, aki Magyarországra jött férjhez, s mondta, hogy rengetegen drukkolnak nekem odahaza. Jó volt hallani. A szüleim is mondják, hogy sokan szorítanak nekem. Felismernek Dunaszerdahely utcáin is. Összesúgnak a hátam mögött az emberek. Néha odaköszönnek, de megszólítani nem igazán mernek.

Gondolom, nehéz fenntartani Budapestről a régi barátságokat.

Az igazi barátságokat nem nehéz, azok nekem is fontosak. Két-háromhetenként megyünk haza, igaz, az esetek többségében csak egy napra, de a barátokra mindig jut idő. Hiányozna, ha nem tudnék leülni velük. Mivel nem vagyunk napi kapcsolatban, sok dolgot kell megbeszélnünk.

Mit válaszolsz, ha megkérdezik, hol van az otthonod?

Szlovákiai magyar lány vagyok. Ezért az otthonom Szlovákiában van, ott élnek a szüleim, rokonaim, régi barátaim. Dunaszerdahely örökké fontos marad. De mivel jól érzem magam Budapesten, és itt él a másik családom, ezért ezt a várost is az otthonomnak tartom. Szerencsés ember vagyok, nekem két otthonom van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?