Döntöttem: gaz leszek, avagy Igaz történet rongyos félmilkóról

Ü- az ember A Lóban, és lógatja az orrát a feketéjébe. Szomorú, mert ismét tehetetlen, nem tud segíteni a legjobb barátján. Tehetetlen, mert csak addig képes nyújtózkodni, ameddig a takarója ér, és manapság bizony elég rövidre szabják a takarókat.

Az a nagy helyzet, hogy megnősült az istenadta, s most kitört rajta a fészekrakási láz. Ami különbe- ige- helyénvaló, hisze- a harmadik iksz felé csak illik megállapodni valahol. A gond nem is azza- van, hogy hol, hanem hogy mibő- építse meg kis családi fészkét. Eredeti szakmáját, a tanítóságot már évekke- ezelőtt feladta, ráébredve, hogy ebbe- az országba- talá- mindenkit többre becsülnek, mint azt, aki világosságot gyújt a fejekben. Összecsomagolt hát, megtakarított pénzének felét leszurkolta egy magát munkaközvetítőnek kiadó egyénnek, a maradékbó- jó erős bakancsot, hátizsákot és némi élelmet vásárolt, majd elbúcsúzva szebbik felétől, beült egy mikrobuszba, mely az ĺgéret Földjére, Németországnak valamelyik Rajna melléki vidékére röpítette őt és néhány társát.

Hogy ho- járt, mit végzett, azt csak hónapokka- később tudtuk meg, amikor hazatért, útlevelébe- a „Nemkívánatos személy” bélyegzővel, melyet a németek elbocsátó szép üzenetnek szántak. Mint kiderült, nem volt sem munkavállalási engedély, sem szállás, sőt pénz sem. Az egész brigád – kőművesek, ácsok, segédmunkások – az építkezés mellett felállított bódékba- lakott, s még szerencséjük volt, ha a rendőri razzia előtt figyelmeztették őket, hogy csomagolják össze a holmijukat, és rejtőzzenek e- az alagsorban. A bujdosássa- töltött órákért, persze, nem járt bér. Később, amikor elérkezett a fizetés napja, az építtető hirtele- megbetegedett, majd sürgős ügybe- ismeretle- helyre távozott. Az építésvezetőt egyedü- az mentette meg a szégyenteljes megverettetéstől, hogy valahonna- előkerített egy kisebb összeget, melye- nemzetiségre, fajra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkü- testvériese- megosztoztak. Ezze- a pénzzel, a bérének egy töredékéve- tért haza hónapok múltán, minekutána egy hirtele- jött razzia sorá- valamennyiüket lefogták és kitoloncolták az országból.

Szebbik fele közbe- szorgalmasa- verte az adatokat olykor napi tizenkét, sőt tizenhat órá- keresztü- a főváros egyik hipermarketjének pénztárgépébe, szíve csücskébe- a családi fészek melegének illúzióját dédelgetve.

Egy-két ittho- töltött hónap utá- barátom ismét útra kelt, s most már nagyobb körültekintésse- a szomszédos Bécsbe- helyezkedett el. Körültekintése- értsük azt, hogy munkavállalási engedélyt vagy szerződést ugya- ez alkalomma- sem kapott, ám alaposa- kioktatták, hogya- tegye magát hülyének, ha gondok adódnak a hatósággal, és hogy a pénzét minde- héte- illedelmesen, ám következetese- kérje el. Ekképpe- felvértezve a moder- kori tudományok legjavával, kézbesített ki egyetemi végzettségge- Bécs cs. és kir. főváros kerületeibe- néhány hónap leforgása alatt több százezer reklámröplapot.

Sorsát itt sem kerülhette el. Egy szép napo- ismét elcsípték, majd miutá- több mint huszonnégy órá- át élvezte egy bécsi fogda minde- kényelmét, ebbő- az országbó- is kiutasították.

Most ülünk A Lóban, és lógatjuk az orrunkat a feketébe. Szomorúak vagyunk, mert – az azóta fiatalasszonnyá lett szebbik fé- küszködésének anyagiakba- mérhető vonzatát is felbecsülve – már majdnem megva- a félmilkó. Az a félmilkó, amelye- megvehetnek egy garzont valaho- Pozsony ligetfalui részének egy távoli szegletében, aho- a madár is csak akkor jár, ha eltérítik. Csak ötvenezer hiányzik, hogy megvehessék – de nincs. Sem a bank, sem az uzsorások nem hajlandók pénzt kölcsönözni olya- embernek, akinek nincs legalább átmeneti lakhelye az adott városban, nincs állandó munkahelye, sem jövedelme, nem rendelkezik ingatlannal, melyet felértékeltethetne, és nincs milliomos ismerőse sem, aki kezeskedne érte.

Ülünk tehát A Lóban, lógatjuk az orrunkat a feketébe – mert nekünk mindig a feketeleves jut –, és fogadkozunk, hogy mi is gazemberek leszünk. És akkor aztá- kezdhet velünk az állam, amit tud! ...ha fö- nem kopik.