Disney-szobrok, önarcképek és pop-art

Az egyik falon gyerekkori fotó. Ceruzával a kezében, üres füzet fölött ül a kisfiú, a fényképezőgép lencséjébe nevet: klasszikus iskolai portré az ötvenes évekből. Ő a hétéves Havadtőy Sámuel. Ez az a portré, amely annak az önarcképsorozatnak szolgált kiindulópontjául, melyet Havadtőy hetvenévesen döntött el, hogy elkészít. A sorozat egy részét most Pozsonyban is megnézhetjük. A pop-art jegyeit hordozó, nagy formátumú önarcképekről szintén a hétéves kisfiú mosolyog vissza ránk, és előtte fekszik a füzete is – de ez a füzet csak az egyik képen üres. A többit már megtöltötte valaki, a lapokon szavak szerepelnek. Ezek a szókapcsolatok talán – a pop-artnál semmit sem tudhatunk bizonyossággal – egyfajta reflexióként értelmezhetők, melyek az alkotó életének fontos momentumait, vetületeit idézik. „Love is hell” – áll az egyiken, azaz: a szerelem pokol.

A kiállításon szereplő művek zömének van egy szokatlan közös tulajdonsága: mindenhol megjelenik a csipke. Legyen az egy szobor vagy lapos festőfelület, a csipke a festék legfelső rétege alatt rejtőzködő anyag, mely finom domborzatot hoz létre a műtárgy felszínén. A csipke Havadtőy védjegyévé vált az elmúlt évtizedek alatt, mely többet árul életpályájáról és személyiségéről, mint a kisdiák füzetében szereplő rejtelmes utalások. Havadtőy 1971-ben emigrált Magyarországról Angliába, egy évvel később pedig megérkezett New Yorkba. Ekkor már az angol belsőépítésznek, Stuart Greetnek dolgozott. Számos tehetős amerikai lakását és házát rendezte be, többek között John Lennon és Yoko Ono közös otthonait is. Lennon 1980-as halála után elmélyült a kapcsolata Yoko Onóval, két évtizeden át volt az élettársa és menedzsere. Közben Yoko Ono formálta a világszemléletét – a feminista irányvonal Havadtőy munkájában is az ő hatásának tudható be.

Az amerikaiak lakásait járva Havadtőyben hiányérzet alakult ki: az otthonokból hiányzott gyerekkora Magyarországának klasszikus látványa, a csipke a rádió tetejéről. Elsőként csipkepárnákat készített, a csipke később pedig képzőművészeti alkotásaiban is megjelent. Havadtőy gondolatmenetében a csipke egyfajta feminista kiáltvány. Felfigyeltünk már arra, mennyire lekicsinylően bánunk a csipkével? Ha megsárgul vagy elszakad egy csipketerítő, kidobjuk. Márpedig a csipkekészítés olyan asszonyok tevékenysége, akik egész napi fáradtságos munka után képesek arra, hogy alkotótevékenységet folytassanak. Vajon ugyanúgy eldobnánk egy bútordarabot, melyet történetesen egy férfi készített?

A Liszt Intézetben Havadtőy nemrégen készült műveiből láthatunk egy válogatást. Egy részüket már láthatta a nagyközönség tavaly a római Collegium Hungaricum kiállításán. Havadtőy olaszországi tartózkodását eleveníti fel a Positano című képsorozat. Ezen a képzőművész Mickey egereket applikált az azúrkék tengert idéző, csipkével borított alapra. „Positano Sam egyik kedvelt nyaralóhelye” – árulja el Kún Kelemen Melinda, a pozsonyi kiállítás kurátora. Csakúgy, mint a csipke, a Mickey egerek szintén a múltba, az emlékek birodalmába utalnak vissza. „Sam vadászik az eredeti, hatvanas évekbeli Disney-művekre, amelyekből egyre kevesebb van a világon” – magyarázza a kurátor. Pozsonyban is megtekinthetjük Havadtőy néhány olyan alkotását, ahol eredeti Disney-szoborra applikálta a csipkét: a látogatóval egy Rózsaszín Párduc, egy varázspálcát tartó Mickey egér és egy Prérifarkas is farkasszemet néz.

Nem mintha Havadtőy gyerekkora egy Disney-álom lett volna. Épp ellenkezőleg.  Angliában élő magyar szülők gyermekeként született, a család 1956-ban, a forradalmat megelőzően tért vissza Magyarországra, ahol azonban keserű sors várt a gyerekekre. A szülők válását követően az apa állami intézménybe adta őket. Édesanyjuk végül kiharcolta, hogy magához vehesse őket – ekkor egy nedves, szuterén lakásban éltek, asztallapra fektetett szalmazsákon aludtak. Havadtőy később nem tanulhatott tovább, hiszen az, hogy Angliában született, a kommunista Magyarországon óriási hátrányt jelentett.

„A szobrok alá nem írok, mert a szobor önmagában egy történet. Bárkiben, ha ránéz, előidéz egy emléket” – mondja Havadtőy. S míg a Disney-szobrok egyfajta univerzális síkon működve hatnak a szemlélőre, a kiállításon szerepel néhány alkotás abból a nevezetes szériából is, melyek Havadtőy személyes emlékeinek lenyomatai.

Havadtőy Yoko Onóval való kapcsolata 2000-ben ért véget. Ez a kortárs művészettörténet egyik olyan kapcsolata, melynek részleteit annak ellenére sikerült titokban tartani, hogy a külvilág nagyon is kíváncsi lett volna rá. Havadtőyt számos kiadó megkereste, hogy meséljen Yoko Onóhoz és John Lennonhoz fűződő viszonyáról, de a Netflix is forgatott volna róla. A Yoko Onóval való szakítását követően pszichiátere azt tanácsolta Havadtőynek, írjon – hiszen így felszínre juthat mindaz, ami a tudatalattiját nyomasztja. Ekkoriban sorra érkeztek a könyvajánlatok, adott lett volna tehát, hogy a papírra vetett események nyomtatásba kerüljenek – a traumaoldásból egy füst alatt bestseller is kerekedhetett volna. Havadtőy inkább képzőművészeti munkáiban aknázza ki a személyes történetei nyújtotta lehetőségeket. Történeteit fa- vagy alumíniumalapra viszi fel – ezt követően átfesti a szöveget, lefedi csipkével, majd további festékrétegeket visz fel. Ilyen módon készült el a Pozsonyban látható Enigma című alkotás is.

Mi történne akkor, hogyha valamilyen restaurátori eszközzel vizsgálnánk a képeket? „Akkor sem tudnánk elolvasni a sztorit, mivel ugyanazzal a festékkel festi le a szöveget, amivel felrajzolta” – magyarázza Kún Kelemen Melinda. Az is tudvalévő, hogy Havadtőy megsemmisíti a papírt, melyre előzőleg a történetet írta. Az Enigma-képek csipkerétege alatt felírt szövegek tartalmát tehát nem fogjuk megismerni – ennek ellenére, ha hosszan szemléljük őket, mégis olyan érzésünk van, hogy sokat elárulnak egy New York-i művésztársaság szellemiségéről.

Az Álom az álomban – egy személyiség érzete című kiállítás május 2-ig látogatható a pozsonyi Liszt Intézetben.