Díjeső Pozsonyban is

<p>Heizer Antal, a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete Schmitt Pál magyar államfő nevében magas állami kitüntetést adott át.</p>

Heizer Antal, a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete Schmitt Pál magyar államfő nevében magas állami kitüntetést adott át Agócs Valéria újságírónak, Bajnok István gyermekpszichiáternek, Bárdos Ágnes előadóművésznek és újságírónak, Mács József írónak és Takács András néprajzkutatónak.

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült Bárdos Ágnes, Bajnok István, Mács József, lovagkereszt kitüntetést vehetett át Takács András, tiszti kereszt kitüntetést pedig Agócs Valéria.

Bárdos Ágnes újságírói munkája mellett előadói estjeivel rendszeresen fellép hazai és magyarországi színpadokon. A pozsonyi rádió magyar adásánál fordító, hírszerkesztő, majd szerkesztő-riporter volt, később a Szlovák Televízió magyar adásának munkatársa lett, ahol máig szerkesztőként tevékenykedik.

Agócs Valéria évtizedeken át volt szerkesztője a szlovák rádió magyar adásának, ezt követően pedig a Szlovák Frekvenciatanács elnöke lett.

Bajnok István pszichiáter, volt országgyűlési képviselő. 70. születésnapján, a közelmúltban jelent meg második kiadásban Diagnózisok című könyve. Gyermekpszichiáterként sokat tett a szülők meggyőzése érdekében, hogy csemetéiket anyanyelvű iskolákba írassák. Munkásságát eddig több díjjal jutalmazták.

Mács József elbeszélései, riportjai, publicisztikái az 1950-es évektől jelennek meg;; az 1960-as évek második felében műfordítóként is bemutatkozott. 2005-től a Művészeti Akadémia tagja, több fontos díj tulajdonosa.

Takács András néptáncgyűjtő, koreográfus, a hazai magyar köz- és kulturális élet, a (cseh)szlovákiai magyar nemzetiségi néptáncmozgalom meghatározó személyisége. Nemrég jelent meg önéletrajzi kötete, amelyben a szlovákiai magyar kulturális életről, folklórról, népi tánckultúráról szól egy élet tükrében. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?