Díjátadások után

Most már teljes gőzzel az idei évre koncentrálhatnak a zenei élet főszereplői, az őket háttérből irányító szakemberek, meg mi is. Megtörtént az elmúlt év sikereinek megkoronázása, kiosztották a legrangosabb zenei elismeréseket.

Az American Music Awards-díjak még januárban gazdára találtak, míg a British Awards és a zene Oscárjának számító Grammy február végén. A jóslatok beigazolódtak, bár becsúszott egy-két meglepetés is, ahogy ilyenkor lenni szokott. A legnagyobb kétségkívül Avril Lavigne szereplése, pontosabban leszereplése, mind Angliában, mind Amerikában díj nélkül maradt. Erre senki sem számított. 2002-ben a tengerentúlon a kanadai kisasszony bemutatkozó, Let Go című albumából fogyott el a harmadik legtöbb, mindössze két rapper: Eminem és Nelly lemezéből értékesítettek többet. Ennek tükrében valóban meglepetés a javából, hogy Avrilnek nem jutott díj, és ezzel megszakadt a rockercsajok sikersorozata, hiszen Sheryl Crow vagy Alanis Morissette is a felbukkanása után tarolt a Grammyn. Avrilt most figyelmen kívül hagyta a zsűri, talán majd máskor neki is jut az elismerésből. Már ha tud újítani, és nem tűnik el a zene süllyesztőjében.

A Grammy esetében már előre nyilvánvaló volt, hogy kell egy sztár, sztárjelölt, aki sok díjat zsebel be. A díjkiosztó történetének ismeretében az is biztosnak tűnt, hogy ez a valaki a pályakezdők táborából kerül ki. Avril Lavigne után Norah Jones volt a második kiemelt, már ami az esélylatolgatást illeti. „A fiatal énekesnő esetében minden adott, hogy a díjátadó sztárja legyen” – mondták sokan. Lett is. Meg aztán jól jött ám az öt elismerés! Kellett ahhoz, hogy csillaga még fényesebben ragyogjon! Igaz, Norah albuma hazájában már négyszeres platinalemez, de még nem szupersztár. Majd most lesz! A szakemberek csinálnak belőle igazi sztárt, és a díjkiosztók ezt a célt (is) szolgálják. Mindössze megváltozik a sorrend. Először díjazzák a munkásságát, ennek köszönhetően később még szélesebb körben ismertté válik. Ez nem azt jelenti, hogy most még nem érett a nagyobb sikerre, esetleg nem jók a dalai, csak eddig nem fedezték fel elegendően , vagy inkább fogalmazzunk úgy: egy kis segítséggel jóval többen felfedezhetik, még hozhat pénzt a konyhára. Gondoljunk csak Európára. Norah Jones tájainkon tök ismeretlen, és valahogy nálunk is be kell futtatni. A Grammy erre a célra tökéletesen megfelel. Az elmúlt napokban biztosan megsokszorozódott albumának forgalma.

Szóval ne higgyük, hogy a Grammy egy makulátlanul tiszta díjátadó! A fenéket! Hátterében piacpolitikai dolgok dominálnak. Az elsődleges szempont, hogy kiből lehet még nagyobb sztárt csinálni, kinek az albumából értékesíthetnek többet. A másik oldalon Norah mérget vehet arra, hogy soha többé nem fog aratni a díjkiosztókon. A szakemberek gyorsan megfeledkeznek róla. Mert mindenki csak egyszer lehet egy-egy díjátadó sztárja, ami íratlan szabály. Ha világsztár lesz, a zsűri már nem fog érdeklődést mutatni iránta, mivel kiaknázta a lehetőségeket. Jövőre új arc kell! És az sem hatja meg a kritikusokat, a díjra jelölőket, ha Norah következő lemeze sokkal jobb lesz, mint a mostani. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?