Diákoknak, tanároknak

Budapest. Az Oktatási Minisztérium előzetes becslése szerint várhatóan mintegy 100–150 ezer határon túli magyar tanuló igényel majd a kedvezménytörvényhez kapcsolódóan diákigazolványt.

Budapest. Az Oktatási Minisztérium előzetes becslése szerint várhatóan mintegy 100–150 ezer határon túli magyar tanuló igényel majd a kedvezménytörvényhez kapcsolódóan diákigazolványt.

Pálinkás József oktatási miniszter pénteken Budapesten, sajtóbeszélgetésen az MTI érdeklődésére közölte: diákigazolványt a közoktatásban magyar nyelven tanuló diákok, valamint bármilyen nyelven, de felsőoktatási tanulmányaikat a szülőföldjükön folytató hallgatók kaphatnak.

Jelenleg mintegy 270 ezer magyar ajkú diák, illetve 30 ezer pedagógus él a környező országokban.

A szaktárca vezetője tudatta: a diákigazolvánnyal – amelyhez térítésmentesen juthatnak hozzá – a hallgatók ugyanazokat a kedvezményeket vehetik igénybe Magyarország területén, mint anyaországi társaik.

A törvény értelmében minden magyar nyelven tanító pedagógus igényelhet pedagógus igazolványt, illetve oktatói kártyát, amely Magyarországon utazási, kulturális kedvezményekre, szakkönyvvásárlási támogatásra ad lehetőséget.

Pálinkás József jelezte: egy diákigazolvány előállítása mintegy 300 forintba kerül. A diákigazolványok és a pedagógus kártyák előállítására a minisztérium 27 millió forintot különített el. Az igényléseket az Országos Közoktatási Értékelési Vizsgaközpontokhoz kell benyújtani.

A kedvezménytörvény jogot biztosít a magyar nyelven tanító pedagógusoknak magyarországi továbbképzésen való részvételre, amelynek költségeit túlnyomórészt a magyar állam vállalja. A jogszabály értelmében évente nevelési–oktatási támogatás vehető igénybe, amelynek összege 2002-ben minden olyan családban, ahol legalább két kiskorú gyermek van, és taníttatásuk magyar nyelven történik, gyermekenként 20 ezer forint.

Pálinkás József kitért arra: a magyarországi felsőoktatásban – az eddigi gyakorlathoz hasonlóan – továbbra is be lehet kapcsolódni olyan alap- és kiegészítő alapképzésekbe, amelyek az adott régióban mutatkozó hiányszakmákat pótolják.

– A tárca elsősorban a részképzéseket kívánja a jövőben támogatni, és ennek időtartamát bővíteni – mutatott rá a miniszter.

Pálinkás József bejelentette: évente tíz, külföldön élő kutató-oktató részesülhet a jövőben Szent–Györgyi Albert Ösztöndíjban.

Az ösztöndíj a nemzetközi tudományos életben elismert kutatók magyarországi oktató–kutató tevékenységének elősegítését célozza. A 12 hónapra szóló juttatás összege havonta 1 millió forint. Emellett a nyertesek a dologi költségek finanszírozására további 1–2 millió forintos támogatást remélhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?