Demeter Szilárd a Szigetet fenyegeti

Sziget

Miután megtéveszthetetlen célzást tett rá, hogy az általa vezetett Petőfi Kulturális Ügynökség akár meg is szüntetheti a Sziget Fesztivált, Demeter Szilárd magyarázkodik, állításán azonban nem változtat.

„A Sziget Fesztivál nagyon könnyen megszűnhet, hogy ha mi a Petőfi Kulturális Ügynökségben úgy döntünk, hogy a Hajógyári-szigetnek a hozzánk került, tulajdonunkba került részére nem engedünk fesztivált” – ejtette el a megjegyzést Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a SpiritFM-nek adott beszélgetésben. A szóban forgó tulajdonrész a Hajógyári-sziget déli része, mely a Sziget ideje alatt a VIP-kempingnek és a fesztivál pénzügyi bázisának ad otthont, és amely nemrég került az ügynökség tulajdonába. „Ha mi most nagyon befeszülnénk, akkor azt mondanám, hogy mivel kikerült belőle a magyar tulajdonrész – tehát Kádár Tamásékat kivásárolta az amerikai tulajdonos –, ezért nekünk nem érdekünk ezt a Sziget Fesztivált ilyen szempontból fenntartani” – folytatta az okfejtést Demeter, aki azt is hozzátette, hogy ez a gondolatmenet mégsem helytálló, hiszen „a Sziget Fesztiválnak a teljes kulturális hozadéka sokkal nagyobb annál, hogy én mit szeretnék a nyolc hektárunkon.” Az is kiderült, hogy Demeter már közölte a Sziget szervezőivel, hogy innentől fogva évente kötnek szerződéseket.

Az, hogy Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényét ilyen fenyegetés érte, természetesen óriási felháborodást váltott ki. Demeter erre egy írással reagált, melyet a Mandiner közölt, és amelyben azzal érvel, hogy szavait kiragadták a kontextusból, az ügy pedig „kollektív hisztériává” dagadt. Mindemellett alapvető állítását nem változtatta meg, hiszen az írásban ismételten kijelenti, hogy „lennének eszközeink – a Petőfi Kulturális Ügynökség tulajdonába került szigetrészeken keresztül –, hogy bármiféle fesztivál megszervezését ellehetetlenítsük a Hajógyári-szigeten,” erre most nincs azonban szükség, hiszen a Sziget, éppúgy, mint Forma–1-es Magyar Nagydíj, „profitábilis vállalkozás, a globális értéklánc részei.” Demeter nem zárja ki azonban annak lehetőségét, hogy a jelenlegi álláspont megváltozhat, illetve annak fontosságát hangsúlyozza, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökségnek megmaradjon a cselekvési szabadsága, „hogy egy esetleges negatív előjelű változás esetén a magyar érdeknek megfelelően tudjon dönteni és cselekedni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?