Dél-Koreába indul Alföldi Róbert pozsonyi rendezése

dd

A pozsonyi Nová scéna az ország első számú musicalszínháza, nemzetközi viszonylatba viszont inkább nem helyezném, ha azt szeretném, hogy a jövőben is beengedjenek oda. Vannak viszont kivételek.

Ilyen a nemrég bemutatott Whitney Houston-musical, a híres filmből készült The Bodyguard, amely akár Londonban is sikert arathatna. Vagy az Alföldi Róbert által rendezett Turandot című koreai musial, amelynek premierjére félve merészkedtem el anno, a pandémia kitörése előtti héten, 2019 március elején, és nem a fertőzésveszély miatt. Aztán leesett az állam. Hadd idézzem magam: „Alföldi Róbert Turandotja energikusabb és expresszívebb előadás, mint bármi, ami a pozsonyi Nová scénán jelenleg fut. Fel-felrúgja a műfaj íratlan szabályait, a nézőnek még sincs olyan érzése, hogy lila ködös rendezést lát. Annál is inkább, mivel ködöt, füstöt egyáltalán nem használnak benne. Kálmán Eszter díszlettervező optikailag kiszélesítette a teret, ez az aránylag kis színpad sosem tűnt még ekkorának. Martin Kotúček jelmezei egyszerre fantáziadúsak és letisztultak, az összhatás minimalista, az apró nüanszok mégis musicalszerűvé teszik az összhatást. /…/ A zenei részt is alaposan megreformálták, az európai fülhöz igazították. Kikerültek belőle az előre felvett szintetizátoralapok, amelyekre az eredeti verzióban csak pár hangszert kevertek. Itt végig népes élő zenekar játszik, a dallam- íveket széttördelték, drámai vonósokkal és rockos gitárokkal spékelték meg a hangzást, ami Ľubomír Dolný karmester és zenei rendező érdeme. A szereplők nem frazíroznak feleslegesen, és a csupaszabb előadásmód kifejezetten jót tett a daloknak.”

Szóval röviden: ez egy koreai musical, amelyben talán egy-két „slágergyanús” szerzemény van, de másnap már ezeket sem dúdolgatjuk, mert valahogy nem ragadnak a fülünkbe. (Amelyik igen, az csupán azért, mert innen-onnan ismerős lehet a dallam...)

Az általam látott szereposztásban Turandotot Lenka Fecková énekli, aki egyszerre idézi Cyndi Laupert és Kate Busht, pedig nem is élt még, amikor ezek ketten a csúcson voltak. Kalaf szerepében Patrik Vyskočil inkább egy rocker figuráját hozza, szintén a nyolcvanas évekből, a powerballadák fénykorából. A belé titokban szerelmes szolgálólányt a vietnámi származású Romana Dang Van, illetve Lenka Machciníková alakítja, én utóbbival láttam az előadást – a finom, érzékeny nő és az áldozatkész rajongó egyszerre volt meg benne.

A többi karakter is jól ki van találva, a félelmetesre maszkírozott Árva Dávid például egészen vérfagyasztó hatást kelt a Halálkirály szerepében. A négy udvari kancellár, Ping, Pong, Peng és Pang pedig szinte főszereplővé lép elő egyes jelenetekben. A maszkjuk Jokert idézi, ők képviselik a humort az előadásban, de sejthető, hogy bármilyen gonoszságra képesek.

A pozsonyi Nová scéna társulata egy nemzetközi musicalfesztiválon lép fel ezzel az előadással, majd további 7 alkalommal játsszák a Turandotot. Összesen 41 ember, köztük 24 színész utazik ki Dél-Koreába a pozsonyi színház alkalmazottai közül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?