Dafoe vezeti a Színházi Biennálét

kép

Willem Dafoe amerikai színészt nevezték ki a Velencei Biennáléhoz tartozó Színházi Biennálé művészeti igazgatójává a 2025–26-os évadra.

Az olasz feleségével Róma közelében élő 68 éves színész elmondta, hogy a kinevezés meglepte, de nagyon örült neki. „Rájöttem, hogy filmszínészként ismernek ugyan, de valójában a színházban születtem, a színház készített fel és indított útnak. Színpadi lény vagyok. Színész vagyok. A színház tanított a művészetre és az életre” – fogalmazott a felkéréssel kapcsolatban.

Dafoe 1977-ben New Yorkban társ-alapítója volt a The Wooster Group színtársulatnak, amellyel mintegy húsz éven át lépett fel. Később film-színészi pályafutásának több produkcióját kísérte el a Velencei Filmfesztiválra, tavaly a filmmustra versenyprogramjában szereplő Szegény párák című filmmel érkezett, amelyért a rendező, Jórgosz Lánthimosz a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán díjat kapta.

A színész idén nyáron is ott lesz a Lidón a filmfesztivál nyitófilmjének választott Beetlejuice, Beetlejuice rendezőjével, Tim Burtonnel és a szereplőgárdával. A film az 1988-ban készült Beetlejuice – Kísértethistória folytatása, melyet szintén Tim Burton rendezett, és mely azóta kultfilmmé vált. A folytatásban  Michael Keaton is visszatér a vászonra Beetlejuice szerepében, és az első részben tinédzserlányt alakító Winona Ryder is szerepelni fog a filmben, csakúgy, mint a Wednesday című sorozattal berobbanó Jenna Ortega.

Willem Dafoe 2018-ban a Berlini Filmfesztiválon Arany Medve Életműdíjat vehetett át, a Velencei Filmfesztiválon pedig megkapta a legjobb színésznek járó díjat a Van Gogh az örökkévalóság kapujában című filmben nyújtott alakításáért.

A Színházi Biennálé a Velencei Biennálé független programja, amelyet 1934-ben alapítottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?