Czucz Enikő: Intra

Előre húzta az ülést. Az autó belső tere S. arányait tükrözte, aki harminc centivel volt magasabb nála, ezért biztosan nem érné el a pedálokat, ha nem változtatna a helyzeten, még ha csak ilyen rövid is a táv. A motiváció külső, ezért ült itt, a vezetőülésben, ő, aki nem gyakorlott, és csak úgy indul el, ha S. mellette van. Nyerjenek valamit, ha már elhatározták helyettük, hogy mozdulniuk kell, még akkor is, ha egyiküknek sincs kedve hozzá. A kényszert tudatosságba kell fordítani, hogy az idő, a lehetőség és a források teljes mértékben hasznosíthatók legyenek. Így gondolkodott S. Évek óta nem láttak magyar filmet (ezt a nyelvet erőlködés nélkül sajátították el), a különböző nemzetközi elosztóhálózattal rendelkező online üzletekből rendelték a világnyelven írt könyveket (drágább volt a postaköltség, mint maguk a könyvek), és keserű szájízzel gondoltak vissza arra az időre, amikor nem tudatosították (kis buták), éppen akkor kellene munkát vállalniuk külföldön, hogy egy kis előnyhöz jussanak az életben. Évek múlva, humusz és sós keksz mellett ismerték fel az elszalasztott pillanatot, az érettségi utáni nyarat. Mikorra észbe kaptak, már háromévnyi hátrány halmozódott fel. Tizenhárom hónap alatt hozták be, ami egészen jó eredménynek számít.

Beállította a tükröket. Ezt érezte a legfrusztrálóbbnak az egészben. Az összpontosítás újabban egyre nehezebb feladatnak bizonyult. A különböző vizuális tartalmat megosztó oldalakat és a multitasking eszméjének a kollektív tudatba való beszivárgását hibáztatta (jobb híján). Tudta, hogy képtelen több dologra figyelni, nemcsak ő, hanem mindenki (a szakértők is ezen a véleményen voltak), mégis próbálkozott vele, hogy aztán ne tudjon aludni a bűntudattól, ha nem sikerült. Az önmaga ellen felhozott vád feldühítette. Néha eszébe jutott, hogy minden tasking multitasking, mert még a legegyszerűbb mozdulat is sok-sok láthatatlan részből áll. Ritkán nyugtatta meg a saját képtelenségének a racionalizálása, gyakrabban érezte úgy, kifogásokat keres, hogy elkerülje a benne rejlő lehetőségek teljes kibontakozását. Ezek tulajdonképpen S. szavai voltak, amelyek utat találtak valahogy, rátapadtak a belső tér falára, levakarhatatlanul. Nem mintha nem próbálta volna eltávolítani őket. Leszakadt részeket és ragacsos nyomot hagytak maguk után, ezek pedig összeszedték a többi idegen minősítést, rétegelve a koszt, fokozva a rendetlenséget.

Lenyomta a kuplungot és elfordította a kulcsot. Itt éppúgy figyelni kellett, felmérni, hogy meddig szükséges tartani a megfelelő pozícióban, hogy be is gyulladjon, és túl se húzza (bár nem egészen értette, milyen problémát okozna ezzel). Egyébként egyre türelmetlenebb volt mostanában, szintén S. szerint. Gyakran válaszolt ingerülten, minden ok nélkül (ezt onnan tudta, mert kereste), de őszintén szólva nem értette ezt a feltételt. Miért kéne ok az ingerültségre? Tisztán megfogalmazott ok kizárólag a panaszkodáshoz szükséges.

Betette a sebességet. Rutin lesz ebből, egyszer majd biztosan, csak addig kell félni, addig kell figyelni, átgondolni minden mozdulatot. A letérőktől és besorolósávoktól előre rettegett. Nem azzal az egészséges, felvillanyozó félelemmel, ami inkább az izgatottsággal rokon. Ezt kifejezetten szerette. Nem következett természetesen önmagából, nem volt kikerülhetetlen. A hotel, ahol pár évvel ezelőtt takarítóként dolgozott néhány hónapig, a nagy, dohos, sötét 160-as számú szoba miatt szerepelt a legtöbb internetes fórumon és a városról szóló prospektusokban. A megesett, befalazott, barna ruhás apácától való félelem, aki a vendégek beszámolói szerint vízzel töltötte meg a fürdőkádakat és nem létező lépcsőn érkezett a szobába, hogy a mellükre telepedve az ágyhoz szegezze őket, a helyzet és információ függvényében működött. Az első másfél hónapban nem tulajdonított jelentőséget a recsegő-ropogó padlónak és falaknak, a hirtelen légáramlatokat pedig a két ajtónak és a rosszul záródó ablakoknak tulajdonította. Nem hitt a paranormális jelenségekben, de miután hallotta a történetet, a huzatot kevésbé volt egyszerű nem a nyakát érő lélegzetként, a reccsenéseket a falból kiszűrődő kiáltásokként értékelni. Ez egészséges félelem, jólesően tudatos és alaptalan. Az adrenalin a munkát is segíti. Harminc perce volt kiszellőztetni, megágyazni, kis instantkávés-tasakokkal és teafilterekkel feltölteni a szekrényt, kitakarítani a fürdőszobát és a mellékhelyiséget, pótolni az elhasznált piperecikkeket és felporszívózni. Ennyi időt még egy kísértettel is eltölt az ember.

Felengedte a kuplungot. A hotelban tanulta meg azt is, hogyan kell kiszámolni, mi meddig tart. Minden folyamat minden fázisának van lejárati dátuma. Ha addig nem végzik el, a véghez vitt eredmény később csak annyit ér, mintha el sem kezdték volna. Az önbizalmát szennyező ragadványok eltávolítására a harmincadik születésnapjáig kapott időt. A letérőkkel való kiegyezés szavatossága két hét múlva jár le. S. még csendben van, de biztosra vette, hogy pár percen belül okot szolgáltat a veszekedésre.

A fogásponttól óvatosan.  

Indulás.