Czucz Enikő: A három Ági III.

Érezhető volt a testtartásból, a mimikából, a hangjuk fekvéséből. A szavaikból. Az alacsonyabb túlzásba vitte a kedvességet, fokozott udvariassággal és megértő előzékenységgel ellensúlyozta a magasabbik jéghideg távolságtartását, amitől mintha összekeveredtek volna a szerepek. Ők voltak az eladók, s Ági a vevő, aki kínos vidámsággal akarja ellensúlyozni kiszolgáltatottságát az ismeretlen helyen.

Ági nem szerette, ha nem szeretik. Ellenkezett az emberi természetről alkotott elképzelésével. Úgy gondolta, mindenki megvehető néhány jól irányzott kérdéssel. Az érdeklődés az illető hogyléte és családja felől segít, de a keresztnév a kulcs az új ismeretségekhez, olvasta a kedvenc önsegítő könyvében hetente többször is, ez vezet a bizalomig, Az elméletet a bioboltban ültette át a gyakorlatba, és minden alkalmat megragadott, hogy gyakorolja a mottót. Első hónapjaiban nem mindig találta el a mosoly mértékét. Otthon, a tükör előtt kellett begyakorolnia, hogy ne legyen túl lelkes, és a pozíciójából fakadó udvariasság számlájára írható élettelen műmosoly látszatát is elkerülje. Ne vicsorogj, Ági, mondta a tükörbe, a kevesebb több. A neveket is gyakorolta. Nem minden név csúszik akadálytalanul, ha az ajkak vonala őrzi a mosolyt. A Bendegúz, Olga vagy a Zsuzsa eleinte nehezen ment, a hangok nem különböztek egymástól eléggé, hogy minimális artikulációval is tisztán és érthetően ejtse ki őket. Az otthoni próbáknak köszönhetően ezt az akadályt is sikerült legyőznie. Mindenkit névről ismert, a vevők többsége kifejezetten kellemes társaságnak ítélte, még azok a középkorú férfiak is, akik kézit csókolommal vagy csókolommal köszöntek. Nem titkolta, hogy a kedélyeskedésüktől kirázza a hideg, minden bizonnyal látszott az arcán a feszélyezettség, amikor elkapták a kezét, vagy sejtelmesnek szánt kétértelmű megjegyzéseket tettek. A jelenlétük mintha irritálta volna a bőrét, kipattogott és viszketett a nyaka, úgy érezte, szavaik ráragadnak a hasára, a karjára, az arcára. Tudta, hogy ezzel kiesik a szerepből, de ha el nem kerülhette az ilyen férfiakat, mint ahogy azt a bolton kívül tette, nem állta meg vakaródzás nélkül. Másokkal nem akadt problémája, még a leggyanakvóbb nőket is sikerült meggyőznie, szóval végeredményben elégedett volt a teljesítményével.

Nem értette, hogy az Ágik esetében hol ronthatta el, de több indok is valószínűek látszott. Emlékeztette őket valakire az általános iskolából, egy türelmetlen tanárra, egy kicsinyes vagy arrogáns osztálytársra, esetleg testvérre. Az emberek még az arc legkisebb rezdülésében is észreveszik a hasonlóságot. Egy saját, nemkívánt tulajdonságukat ismerhették fel benne. Nem tetszhetett nekik a hangmagassága, a mimikája vagy a testtartása. Vagy a névtáblán szereplő betűsor. Pedig ez igazán könnyen orvosolható, érvelt magában. Mindig Ági szerettem volna lenni.

A két nő minden héten megjelent. A magasabb néha egyedül is, a másik soha. Törzsvásárlói státuszt élveztek, ismerték a tulajdonost, ezért kedvezményesen szerezték be a kókusz- és szójatejet, a ribizlibort és az előre csomagolt, gluténmentes péksüteményt, még mielőtt a lejárati dátum közeledtével csökkentették volna az árat. Ági az első pillanattól kezdve vonzódott hozzájuk. Sokáig gondolkozott, hogy miért. Az is eltartott egy ideig, mire megfogalmazta: nem következtek önmagukból. Ami csak annyit tesz, hogy viszonyaikban van személyiségük. Ez a gondolat izgalommal töltötte el. Hohó, egy hasonlóság, nevetett Ági, és képet is talált hozzá, amit aztán egy ottfelejtett számlára rajzolt le először. Maszkszerű arcuk egyik felén pókhálószerű, rugalmas kötőanyaggal kapcsolódnak egymáshoz, s másik, szabad orcájukból ugyanaz az anyag ereszkedik alá. A szabad fonál derékmagasságban hintázik minden mozdulattal. A mozgást csak a fonalak két oldalára kanyarintott, három enyhén hajló vonallal tudta érzékeltetni, mint ahogy fűszálat rajzol az ember. De persze annak semmi értelme nincs, utasította el a gondolatot. Maradjunk a tárgynál. Kiegészítésre váró zárt rendszer. Nem tudott nem arra gondolni, hogy ez az ő helye.