Csütörtökön búcsúztatják Pándy Lajos színművészt

Budapest |

<p>Csütörtökön vesznek végső búcsút Pándy Lajostól; a színművész hamvasztás utáni búcsúztatása 15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében a római katolikus egyház szertartása szerint - tudatta a Vígszínház hétfőn az MTI-vel.</p>

A Vígszínház Jászai Mari-díjas és Gobbi Hilda-életműdíjas művészét 92 éves korában, május 17-én érte a halál.    Pándy Lajost a Vígszínház saját halottjának tekinti. A gyászolókat kérik, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki.    A színész igazi művészember volt, szerepeinek sora végeláthatatlan, több tucat filmben és tévéjátékban játszott, de írt két könyvet és rendezett is.    Pándy Lajos 1922. március 31-én a ma Szlovákiában található Perbetén született. 1948-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, majd a Belvárosi Színházban játszott. 1951-ben alapító tagja volt az újranyíló Vígszínháznak, akkori nevén a Néphadsereg Színházának, ahol fontos szereplője lett a színház életének és gazdag repertoárjának.    Mások mellett Ruttkai Évával és Csákányi Lászlóval is játszott együtt, csak a Vígszínházban mintegy 80 szerepe volt. Művészete elismeréseként 1967-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.    "Mindig nagyon korán bejött a színházba és nagyon gondosan készült. Utoljára Heltai Jenő A tündérlaki lányok című művében lépett színpadra, már nyolcvan felett. Pándy Lajos igazi szellemi ember volt, különleges gondolkodó, aki számtalan alakítása mellett rádióműsorokban szerepelt, s egy ország ismerte hangját a rádióból. Művészi alázat, lelkiismeretesség és pontosság jellemezte" - emlékezett rá Marton László főrendező a színház közleményében.    Pándy Lajos filmes repertoárja is igen gazdag volt, több tucat filmben és tévéjátékban szerepelt, és műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra. A cseh irodalom nagy ismerője és tolmácsolója volt, Capek valamennyi darabját ő fordította, összesen pedig ötven színdarabot és 120 hangjátékot ültetett magyarra.    2013-ban a színházi világnap alkalmából megkapta a Gobbi Hilda-életműdíjat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?