Csupaszív királyfik nemes párviadala

Dunaszerdahely. Lassan elcsendesül a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és a Meseváros környéke; ma délelőtt átadják a díjakat, és a város kulcsai egy évre visszakerülnek a polgármesteri hivatalba.

Dunaszerdahely. Lassan elcsendesül a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és a Meseváros környéke; ma délelőtt átadják a díjakat, és a város kulcsai egy évre visszakerülnek a polgármesteri hivatalba.

Tegnap délelőtt befejeződött a bábosok versenye, s ismét nem csalódtunk, hiszen egészen kiemelkedő produkciókat is láthattunk. Új generációval jött a gömörfalvi Harkácsi Pimpók, akik Dolinsky Irén és Vezérné Gonda Klára rendezésében A szorgalmas és a lusta lány történetét mutatták be. Bár a gyerekek újak, a többéves rendszeres munka ezen az előadáson is meglátszott, izgalmas és ötletes díszlet, szinte már rikító bábok, remek térszervezés és igen pontosan kidolgozott dramaturgia, nagyon tisztán és érthetően beszélő gyerekekkel. Szépek a darabhoz választott népdalok is. Tiszta forrásból dolgoztak.

A Harkácsi Pimpók hatására és segítségével kezdett el működni a feledi Meseláda csoport is, akik csak tavaly késő ősszel alakultak, de sok-sok régi csoportot megelőzve első nekifutásra eljutottak Dunaszerdahelyre, s nem vallottak szégyent A szegény ember és a róka című meséjükkel. Ők is, ahogy sokan mások ezen a fesztiválon, Himmler Zsófia gyűjtéséből dolgoztak.

A pozsonyeperjesi Ugri-bugri Csupaszív királyfi meséjét, a nagymácsédi Diócska pedig A kiskakas gyémánt félkrajcárját hozta el, s mivel mindkét történetet láthattuk tegnapelőtt is, érdekes volt összevetni az előadásokat. A nagymácsédiak dobozparavánokat használnak, s előadásukban rengeteg az eszköz, igen sokat mozognak, jól használják a teret, de bizony a sok-sok doboz alkalmanként meg is zavarja őket. Tegnap is a versenyprogram egyik fénypontjának számított a játékos vetélkedő, mely az előadások közötti szüneteket töltötte ki, s amelyre tömegesen jelentkeztek a nebulók a megnyerhető cédé vagy csoki reményében. Délután átadták a DMT-hez szorosan kötődő rajzverseny díjait is. A versenyre több száz diák nevezett be, s a szűkebb régión kívül egyebek között még Tornaljáról, Sajógömörről és Várgedéről is érkeztek alkotások. A Mesevárosban is egymást váltották az előadók, Bálint Károly tekerőlantozott, de volt irodalmi összeállítás, és fellépett a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos döntője megzenésített versek kategóriájának idei győztese, a komáromi Industria duó is. (ker)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?