Csúcsforgalom az idei Ünnepi Könyvhéten

Könyvekből és látogatókból nem volt hiány a csütörtöktől vasárnapig tartó könyvünnepen, ráadásul az olvasói utánpótlás képe is biztatóan hatott: a standok környékén csak úgy hemzsegtek a tizen- és huszonévesek, akik vállán dudorodó, kötetekkel teli vászonszatyrok lógtak. Bár a nyitónapon és pénteken is szép számmal érkeztek látogatók, szombaton már kisebb forgalmi dugókra lehetett számítani a standok előtt, a Vigadó téren és a Duna-korzón felállított két színpad előtt pedig tekintélyes tömegek verődtek össze, hogy meghallgassák az irodalmi beszélgetéseket és könyvbemutatókat. Természetesen a kiadók többsége is erre a napra időzítette a legnagyobb húzóneveket – a szemfüles rajongó egyetlen óra alatt akár Bodor Ádám-, Grecsó Krisztián-, Lackfi János-dedikációt is begyűjthetett. A dedikációszerzéshez jó helyen kell jókor lenni, hiszen egy-egy sztárszerző asztala előtt pillanatokon belül hosszú sorok alakulnak ki – míg máshol egymagában ücsörög a költő vagy az író. A dedikációra várók sorának hossza természetesen nem feltétlen az irodalmi minőség mércéje, sokkal inkább arról árulkodik, hogy az adott szerző (és kiadója) mennyire ügyesen építgeti a szerző profilját és hogyan evez a közösségi média tengerében. A könyvhét azonban nem csak a kortárs sztároknak, hanem a bemutatkozóknak is teret nyújt – a kiadók a legfrissebb termésüket hozzák a standjaikra (a kötetek megjelenésést gyakran pont a könyvhétre időzítik), így mi magunk dönthetjük el, ki érdemli meg a figyelmünket és az olvasóidőnket.

Nézzük tehát, hogyan mutatkozott be a szlovákiai magyar irodalom legfrisebb termése a könyvhéten. A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában már második éve vesz részt a rendezvényen saját standdal, ahol szép számban képviseltették magukat hazai szerzők, és volt olyan a kerekasztal-beszélgetés, melyen hazai kiadók is részt vettek. A Bázisnak sok mindent sikerült besűrítenie a négy napba: Gubis Éva, Gužák Avarka Klaudia, Juhász Rokko, Száz Pál és N. Tóth Anikó a Vigadó téri színpadon mutatták be legújabb köteteiket, volt szó gyermek- és ifjúsági irodalomról hazai vonatkozásban (a témával kapcsolatban hamarosan bővebben is írunk), Németh Zoltán egy külön beszélgetésen mutatta be monográfiáját, a látogatók pedig megismerkedhettek a párkányi AquaPhone fesztivállal is. Az utóbbival kapcsolatban hadd említsük meg, hogy a fesztivál központi performance-ának korábbi szerzői is az esemény vendégei voltak: a kortárs irodalom fiatalabb szerzői generációjából Erdős Virág és Varró Dániel, és egy irodalmi nagyágyú, Parti Nagy Lajos is részt vett a beszélgetésen.

Most pedig merüljünk el részletesebben abban a beszélgetésben, amelyen a hazai könyvtermés négy friss darabjával ismerkedhetett meg a közönség – a négy szerzőt Veiszer Alinda faggatta. „Apró foszlányokból gyúrtam össze ezeket a szövegeket” – mesélte az érsekújvári származású, Budapesten élő Pénzes Tímea Megnyúlások című kötetéről (Pesti Kalligram, 2023). A lírai hangvételű kötet a születés témáját járja körbe, komplex módon, hűen ahhoz, hogy a gyerek megszületésével anya, család, új érzések is születnek, csakúgy mint – a szerző esetében – szövegek. Míg a kortárs irodalomban az utóbbi időben sok szó esik az anyaság árnyoldalairól – arról, hogy esetenként milyen fullasztó lehet négy fal közé bezárt anyának lenni – Pénzes Tímea sok visszajelzést kapott pozitív kicsengésű szövegeire, melyek mégsem egysíkúak, hanem összetettségükben tárják elénk egy ikeranyaság világát (a kötetről egy korábbi számunkban írtunk kritikát).

Száz Pál kötete, a Felszámolt ​temetők könyve különféle utazások hatására született (Kalligram Kiadó, 2024). Hogy miért játszottak fontos szerepet a szerző utazásai során a temetők? „Az elmúláson keresztül lehet a legjobban megismerni azt a mentalitást, ami az adott helyen honos” – mondja Száz Pál, aki számára a temető egyfajta izgalmas szinkronicitás terepe: az ember itt térben és időben egyszerre térképezheti fel a helyet. Ritkán jut eszünkbe, hogy egy nagyvárosban milyen gyakran lépdelünk már eltűnt temetők helyén – Száz Pált pedig az is érdekli, ahogy egy felszámolt temető esetében „az idő pusztító, föfülíró szándékkal viszonyul a múlthoz.” Az írások születésénél a szerző saját emberi kapcsolatai is fontos szerepet játszottak az adott hely megismerésében, illetve az, hogy miként érzékelik a hely szellemét az ott lakók és az éppen odakeveredők.

L. Juhász Ilona néprajzkutató Ruszkik, haza! című kötete az 1968-as megszállás napjait, valamint az azt követő 23 év szlovákiai magyar emlékezetét térképezik fel (Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2024). Az egyéni és kollektív emlékezettel egyaránt foglalkozó mű első háromszáz oldalán összesen 68 interjú átirata szerepel, melyben a szerző az átélt időkről kérdezi interjúalanyait. L. Juhász Ilona megállapítása szerint a megszállás ideje számos interjúalany emlékeiben elhalványult, és ebben nem csupán az idő múlása játszik jelentős szerepet, hanem a jelenlegi kultúrpolitika is. Az sem mellékes továbbá, „hogy ismerik-e az embert az interjúalanyok” – árulta el a szerző, aki szerint a személyes ismeretség révén sokkal jobban megnyílhatnak az interjúalanyok. Ez ebben az esetben is így történt, a kötet legizgalmasabb pillanatai azok, melyekben az interjúalanyok egészen intim témákról is beszélnek. Az interjúkat dokumentumok, hírlaptudósítások, és egy esettanulmány követi.

Forgács Miklós Kezdő bestiák című kötetének műfaji besorolása korántsem egyszerű feladat (Kalligram Kiadó, 2024). „Szomorú és gyanús mondatok” – így jellemzi a szerző a kötetben található 101 rövid alkotást. Forgács Miklós elárulta, hogy kedveli a horrort és annak válfajait, többek között a trash horrort, és ez nagy szerepet játszott a szövegek írásánál. A könyvecske első felét a Covid idején, három éjjel leforgása alatt írta meg egy lévai lakótelep szobájában, melyhez valamivel később csatlakozott a következő ötven szöveg. „Az állatkáim kiszabadulnak az ő természetes közegükből, egyszer csak ott állnak egy urbanizált, számukra posztapokaliptikus furcsa városokban, furcsa helyeken, valahol a gondolat, a fikció, a valóság határán.” Bár az életünkben mindent megteszünk azért, hogy előre haladjunk, az idő múlásával leginkább annak ébredünk tudatára, hogy valójában csak „a nemértésben leszünk zseniálisak” – fogalmaz a szerző, aki nem utasítja el azt a felvetést sem, hogy szörnyállatkái egyfajta általános, emberi tapasztalást tükröznek, illetve hogy szövegeinek lehet egy társadalmilag érzékeny olvasata is.