Csókás Feri bácsi halálára

Nagyhét szerdáján kaptuk a megrendítő hírt, hogy a sokak által ismert, szeretett és tisztelt bényi Csókás Feri bácsi meghalt. Mi, a hozzá közelebb állók tudtunk az egy éve elhatalmasodott betegségéről, de beszélgetéseink alkalmával nem volt téma, mert csaknem mindig azt válaszolta: már jobban érzi magát.

Nagyhét szerdáján kaptuk a megrendítő hírt, hogy a sokak által ismert, szeretett és tisztelt bényi Csókás Feri bácsi meghalt. Mi, a hozzá közelebb állók tudtunk az egy éve elhatalmasodott betegségéről, de beszélgetéseink alkalmával nem volt téma, mert csaknem mindig azt válaszolta: már jobban érzi magát. Tavaly, amikor meglátogattam, éppen unokája lakodalmának forgatókönyvét írta, no meg a sok-sok megkezdett, tervezett néprajzi anyagot falujáról. Az utolsó percig dolgozott – nem akarva tudomást venni bajáról. Jóság, szeretet áradt minden cselekedetéből. A közössége, a nemzete és a hite iránti elkötelezettsége tette őt alázatossá. Mély és szilárd hitével, életével példát mutatott. Nemzedékek sorát nevelte honszeretetre, erkölcsi tartásra, nemzeti öntudatra. A közélet még nem talált ki semmiféle civil kitüntetést a „csöndes jóságosoknak”. Kitüntetés helyett az emlékük fénylik fel olykor-olykor, homályos ragyogással. Tőlük, miattuk, általuk vagyunk magunk is talán valamivel jobbak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?