„Csak a saját életünket akarjuk élni...”

A fiúk gyerekpezsgővel koccintottak a találkozás öröméreSzőcs Hajnalka felvételeŐk Karolko, Robertko és Peťko. Kísérőik csak így, becézve szólítják őket, mert habár mindannyian elmúltak húszévesek, szellemileg a gyermek szintjén maradtak. Mindannyian a kövecsesi Fogyatékosok Szociális Intézetének neveltjei, akik átmenetileg laknak Vághoszszúfalun.

A falu főterétől és a templomtól egy kőhajításnyira álló, községi tulajdonban lévő házban nemrég még orvosi rendelő és könyvtár működött. Az akupunktúrás kezeléssel foglalkozó doktor már korábban elköltözött, nemrég pedig a községi könyvtárat is átköltöztették a régi kultúrházhoz hozzáépített új szárnyba, így a ház üresen maradt. Az innen mindössze hat kilométerre lévő kövecsesi szociális otthon igazgatója, Mária Tóthová az intézet egyik hosszúfalui alkalmazottjától hallott a megüresedett házról, és azonnal felkereste Izsóf Róbert polgármestert, hogy rábeszélje, hadd használják ki a megüresedett épületet úgynevezett integrált, védett házként annak a projektumnak a megvalósítására, amelynek lényege, hogy az intézeti gyerekeket legalább átmeneti időszakokra falusi közösségbe helyezik. Nem volt szükség nagy rábeszélésre, a polgármester azonnal segítő kezet nyújtott, és beleegyezett, hogy a volt könyvtárat és rendelőt lakássá alakítsák át.

Házavatás

Amikor szeptember 7-én a polgármester társaságában megérkeztünk a védett ház ünnepélyes avatására, egy szerényen berendezett, de lakályos kis otthon képe tárult elénk. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk, az első lakók a folyosón üdvözölték a polgármestert, az egyébként tolószékben közlekedő Karolko a szőnyegen ülve üdvözölte a vendéget, Robertko pedig ajándékot nyújtott át neki, egy kerámia fali díszt, amit a kövecsesi otthonban maguk a neveltek készítettek. A polgármester sem jött üres kézzel, a falut bemutató kétnyelvű könyvecskét meg képeslapot hozott, amit a fiúk majd elküldhetnek a szüleiknek, hadd lássák ők is, milyen szép helyen „nyaral” a gyermekük. Pezsgőbontásra is sor került, a fiúk alkoholmentes gyerekpezsgővel koccintottak, az igazgatónő pedig elmondta, hogy tulajdonképpen miért is vannak ők itt. „Egy, Az életünket akarjuk élni (Svoj život chceme žiť) elnevezésű tervezet folytatása ez az itteni kezdeményezés. Ez afféle próbaidő, amikor a kövecsesi otthon lakói közül hárman-hárman egyhetes turnusokban váltják egymást a vághosszúfalui lakásban. Tulajdonképpen egyhetes kirándulásokra jönnek ide, de decembertől az úgynevezett integrált védett ház program keretében legalább fél évet tölt itt egyfolytában négy fogyatékos fiatal.” Azt is elárulta, hogy ez a mostani próbaidő az intézet számára teljesen ingyenes, mert a költségeit az Egy órát a gyermekekért (Hodina deťom) mozgalom téríti. Decembertől pedig az itt lakók saját rokkantnyugdíjukból fizetik majd a lakbért. A kövecsesi szociális otthonnak 63 állandó lakója van, mindannyian fiúk, illetve férfiak, közülük kb. 25-en felelnének meg arra, hogy a védett házban lakjanak, ők váltják majd egymást benne. Tavalyról már van hasonló tapasztalatuk, amikor a szomszédos Sopornyán laktak hasonló módon egy családi házban.

Közvetlenek és kedvesek

„Ha valaki megkérdezi, hogy megéri-e ez ezeknek a gyerekeknek, arra csak kérdéssel tudunk válaszolni: és megéri a tengernél nyaralni a szép emlékekért?!” – mutat rá a kezdeményezés lényegére az igazgatónő. – Először akkor döbbentünk rá, mit tud kihozni a gyerekekből az új környezet, amikor egy pályázatnak köszönhetően négy gyerekkel Olaszországban nyaralhattunk. Ott saját magunk láttuk el magunkat, főztünk, amiben a gyerekek is segítettek, mi pedig ott tapasztaltuk, hogy mi mindenre képesek, amit itthon, az intézetben nem is sejtettünk. Nemcsak a főzésnél tüsténkedtek, edényt mosogattak, mindenből igyekeztek kivenni a részüket. Olyan gyerekről, aki az otthonban a legügyesebbek közé tartozott, ott kiderült, hogy nem is annyira. Ezzel szemben az, aki itthon visszahúzódó, csöndes volt, ott, az új körülmények között bontakozott ki és mutatta meg, milyen ügyes.”

Kérdésemre az egyik nevelőnő elárulta, hogy amikor először költöztek be tavaly a sopornyai védett házba, bizonyos félelmeik is voltak, hogy a lakosok hogyan fogadják majd őket. „Eleinte előfordult, hogy ujjal mutogattak ránk: na ezek azok az intézetiek. De a mi gyerekeink olyanok, hogy ők kezdeményezik az ismerkedést, odamennek az emberekhez, bemutatkoznak, elmondják, kik ők, és elmondják, mennyire örülnek, hogy most ilyen szép helyen lehetnek. ĺgy aztán az emberek is másképpen néznek rájuk, messziről köszönnek, az üzletben már ismerősként fogadnak.”

Önállóak

Itt Vághosszúfalun is az élelmiszerüzlet elárusítónői voltak az első ismerőseik, mert ahogy idekerültek, reggel elmentek a nevelőnővel bevásárolni. Reggelit meg ebédrevalót vesznek, itt ugyanis nem lesz szakácsnő, mint a kövecsesi intézetben, a nevelőnő segítségével maguk gondoskodnak a saját ellátásukról. A főzésben segítenek a nevelőnőnek, maguk takarítanak, idővel a ház melletti udvart is rendbe teszik, és talán egy kis konyhakertet is művelhetnének majd. A fiúk állandó felügyelet alatt állnak, reggeltől este hatig egy nevelő, éjszakára pedig egészségügyi alkalmazott van velük. Mindjárt az első napon az egész falut bejárták, és elárulták, hogy a legjobban a templom tetszik nekik. Azt is mindjárt megérdeklődték, hogy mikor szoktak itt misét tartani. Nagyon örülnek, hogy itt majd akár hetente többször is elmehetnek szentmisére. Kövecsesen nincs templom, onnan csak néha jártak be a hét kilométerre fekvő Sopornyára, vagy a plébános úr jött az intézetbe, és ott tartott nekik istentiszteletet. Itt Vághosszúfalun pedig alig száz méterre van a templom a lakásuktól. A fiúknak a falusi környezet is élményt jelent, örömmel újságolták, hogy reggel kakaskukorékolásra ébredtek, napközben meg kacsahápogás hallatszik be a lakásba. Itt majd sportolhatnak is, a faluban működik egy asztaliteniszklub, és a polgármester megígérte, hogy beajánlja oda őket. Az igazgatónő pedig egy kiállítást szeretne rendezni, amelyen a kövecsesi intézetben készített tárgyakat mutatnák be. Ott ugyanis alkotó munkát is végeznek a neveltek, még cserépégető kemencéjük is van, és agyagból is készítenek különféle dísztárgyakat. A vág-hosszúfalui védett ház lakói kövecsesi társaikkal együtt kultúrműsorral is szeretnének kedveskedni a falubelieknek. Remélik, hogy az itt élők befogadják őket, mert nekik nagyon sokat jelent, hogy ilyen közösségben élhetnek, hiszen eddig az intézet többé-kevésbé zárt világában teltek napjaik. Pedig, mint bárki másnak, nekik is szükségük van a tágabb emberi környezetre.