Budapesten vendégszerepel a Szlovák Nemzeti Színház

Budapest |

<p>Peter Karvašt, a szlovák drámairodalom egyik kiemelkedő alakját nem igazán ismeri a magyar közönség. A nyolcvanas években ugyan lefordították néhány darabját, szélesebb közönségréteghez mégsem jutottak el a művei. Talán csak a Szigorúan tilos és az Éjféli mise lépett át egyfajta határt.</p>

Az 1959-ben íródott Éjféli misét még abban az évben bemutatta a Szlovák Nemzeti Színház. Ez volt Karvaš tizenegyedik színműve, és mind a mai napig ez a legismertebb az életművét alkotó huszonhat drámai alkotás közül. „Bár a darab cselekménye 1944 őszén, a szlovák nemzeti felkelés idején játszódik, mégsem nevezném felkelési drámának – nyilatkozta a szerző az ősbemutatót megelőzően. – Ez a darab a fasizmusról és a háborúról szól, pontosabban a fasizmus és a háború ellen szól. Egészen konkrétan a második világháborúról és a szlovák fasizmusról. Azokról az évekről, amikor a legnyíltabban mutatkozott meg a fasizmus arca, s amikor az emberi hősiesség is láthatóbbá vált. Ellenségekről szól a történet, a legsötétebb társadalmi erőkről, amelyek háborúhoz vezettek, és bárhol, bármikor teremthettek háborús helyzetet. Több mint tíz évig foglalkoztatott a téma, s azért akartam darabot írni róla, mert azt láttam: nemcsak a társadalmi életben, hanem a publicisztikában, sőt az irodalomban is felerősödtek azok a hangok, amelyek el akarták fedni az önálló szlovák állam bűneit, minden felelősséget a németekre akartak áttolni, hogy az ártatlanság színében tüntethessék fel a szlovák fasizmus vezéregyéniségeit.”

Legenda az árulásról – így jelölte meg három felvonásos drámáját Peter Karvaš, az 1920-ban Besztercebányán született író, aki művészeti tanulmányait Prágában, grafika szakon kezdte el, és az első Csehszlovák Köztársaság bukása után tért haza szülővárosába, ahol fotográfusnak tanult. Később a turócszentmártoni színház dramaturgja lett, majd Pozsonyban, a bölcsészkaron szerzett diplomát. 1949 és 1951 között kulturális nagykövet volt Bukarestben, azt követően pedig a Szlovák Írószövetség titkára lett. Szigorúan tilos című darabját 1969 decemberében mutatta be a Szlovák Nemzeti Színház, ám nem sokkal később le is vették a műsorról, ami Karvaš számára a teljes félreállítást jelentette. 1986-ig nem publikálhatott. Drámái, próza alkotásai, hangjátékai azután láthattak csak napvilágot. 1999-ben halt meg, de akkor már a szlovák színház egyik ünnepelt szerzője volt.

Éjféli miséje nemcsak az árulás legendája, hanem a hősiesség, a becsület, a rettegés drámája is. Egy kispolgári család története 1944 karácsonyáról, amikor a legmeghittebb keresztény ünnepet is megszentségtelenítik a németek. A felkelésben való részvételük miatt férfiak százait végzik ki, de nőket és gyerekeket is legyilkolnak. A Kubiš család mindent megtesz, hogy túlélje a háborút. Nyíltan ugyan nem kollaborálnak az ellenséggel, de egy magas rangú német katonatisztet még a karácsonyi asztalukhoz is leültetnek. Idősebb fiuk a Hlinka-gárda egyik vezéralakja, a fiatalabb fiú partizán, sebesültként rejtegeti őt a család a ház padlásán. Lányuk, bár férjnél van, bizalmas viszonyban van a német tiszttel. A legnagyobb veszélyt mégsem ő jelenti a család számára, hanem a tizenkilenc éves partizán fiuk, akinek sikerült megszöknie a kivégzés elől. S amíg lent, a nappaliban látszólag idilli hangulatban folyik a vacsora, addig fent, a padlástérben nagy titokban életmentő műtét zajlik. Az 1959-es pozsonyi bemutató után Prágában is színre került a darab, legnagyobb sikerét azonban Jiří Krejčíknek köszönheti, aki 1962-ben filmre vitte Karvaš drámáját. Méghozzá parádés szereposztásban. Jozef Kroner, Hana Meličková, Ladislav Chudík, Karol Machata, Ivan Mistrík, Hannjo Hasse és az akkor még csak pályakezdő Emília Vášáryová mellett Bara Margit kapta a női főszerepet. Angelát játszotta, aki két férfi, a férje és a német tiszt között őrlődik, pontosabban „egyensúlyoz”, csak hogy biztonságban tudhassa a családját.

A Szlovák Nemzeti Színház két évvel ezelőtt, Lukáš Brunovský rendezésében mutatta be a darabot Emil Horváth, Anna Javorková, Milan Ondrík, Petra Vajdová, Dano Heriban és Richard Stanke szereplésével. Ezt az előadást láthatja holnap este a Pesti Színház közönsége. Eszenyi Enikő, a Vígszínház és Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója ugyanis szívügyének tekintik, hogy a két társulat továbbra is szoros kapcsolatban legyen, s mindkét nézőtábor láthassa előadásaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?