Budapesten forgat Russel Crowe

kép

A 60 éves, Oscar-díjas új-zélandi−ausztrál filmszínész a rettegett náci vezetőt, Hermann Göringet alakítja a Nürnberg című alkotásban.

A James Vanderbilt által rendezett Nürnberg című film a nürnbergi per történetét dolgozza fel. A forgatás már az év elején megkezdődött, helyszíne Budapest. A munkálatokról idáig keveset hallhattunk, azt azonban tudni lehetett, hogy Russel Crowe mellett Rami Malek és Michael Shannon amerikai színészek is szerepelnek a filmben. A napokban azonban a Deadline magazin közzétett néhány fotót a budapesti forgatásról. Russel Crowe ezeken Hermann Göring bőrébe bújva látható. Emellett az is kiderült, hogy Rami Malek Douglas Kelley amerikai pszichiátert, Michael Shannon pedig a legfelsőbb bíróságot vezető Robert H. Jackson amerikai főügyészt alakítja a filmben.

A forgatókönyv az amerikai tudományos újságíró, író, Jack El-Hai A náci és a pszichiáter című könyvén alapul, mely Douglas Kelley életéről szól, a pszichiáter gondolataiba és kutatómunkájába kalauzolva el az olvasót. Kelley-t a legfőbb náci vezetők elmeállapotának felmérésével bíztak meg. Ő volt az első szövetséges pszichiáter, aki Göring mellett  olyan náci vezetőket vizsgált meg, mint Rudolf Hess, Julius Streicher és Karl Dönitz. Kelley 1958-ban végül öngyilkos lett.

Bár a nürnbergi perről már forgattak filmet korábban (ilyen például Stanley Kramer 1961-es Ítélet Nürnbergben című alkotása), a filmvásznon Kelley szerepe ezidáig háttérbe szorult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?