Budapesten duplázik, nálunk is fellép az Iron Maiden

im

A világhírű angol rockcsapat a nagy érdeklődésre való tekintettel egy második koncertet is meghirdetett Budapesten. A jövő májusi budapesti koncerteket követően Prágába és Pozsonyba is ellátogat a zenekar.

Az eredetileg beharangozott 2025. május 27. mellett május 28-án is zenél a Papp László Budapest Sportarénában az Iron Maiden. A formáció a múlt héten jelentette be Run For Your Lives című világkörüli turnéja európai állomásait, Budapest a sorozat nyitánya lesz. A zenekar a pályafutását meghatározó korai évtizedekből összeállított dallistával lép színpadra, az 1975-ös megalakulás 50. évfordulója alkalmából. A rockbanda május 31-én Prágában, június 1-jén pedig Pozsonyban ad koncertet.

A jövő májusban kezdődő turné keretén belül összesen 29 európai stadion-, fesztivál- és arénakoncertet harangozott be a zenekar. Jövőre lesz 50 éve annak, hogy Steve Harris basszusgitáros 1975 végén megalapította a zenekart, ezért a turnén hallható dalok a zenekar első kilenc stúdióalbumáról szólnak, az 1980-as Iron Maidentől az 1992-es Fear of the Darkig bezárólag. Számos olyan számot elővesznek, amelyet évek óta nem játszottak. A koncertsorozat első szakaszán az amerikai Halestorm lesz az előzenekar. A turné érinti még Norvégiát, Dániát, Svédországot, Finnországot, az Egyesült Királyságot, Írországot, Franciaországot, Spanyolországot, Portugáliát, Svájcot, Németországot, Olaszországot, Ausztriát, Hollandiát; az utolsó európai koncert Varsóban lesz.

Az Iron Maiden jelenleg is úton van The Future Past című turnéja keretében, amelynek állomásai között van Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Kanada, az Egyesült Államok, Mexikó és Dél-Amerika.

A zenekar legutóbbi – sorrendben tizenhetedik – stúdióanyaga 2021-ben jelent meg Senjutsu címmel. Az Iron Maident 2005-ben beiktatták a hollywoodi Rock-Walk halhatatlanjai közé. (MTI, hk)​

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?