Bruegel először és utoljára

A Kunsthistorisches Museum reklámosztálya nem túloz. Aki nem járja végig ezt a hat termet, az tényleg lemarad az évtized kiállításáról. Ha önök tervbe vették a bécsi karácsonyi vásárt, és egy kicsit is érdeklődnek a festészet iránt, tartsák szem előtt a tényt, hogy a mi életünkben, sőt, talán soha többé nem lesz ilyen átfogó kiállítás Pieter Bruegel elérhető műveiből.

Sok alkotás sok helyről

Az Európa különböző szegleteiből kölcsönzött festmények és grafikák 450 évesek, ezért rendkívül sérülékenyek. A tulajdonosok többsége kikötötte: többé nem engedik szállítani őket. Ráadásul az itt összegyűjtött művek egy részét még nem láthatta a nagyközönség, mert először adták kölcsön őket, a művész halálának 450-ik évfordulója alkalmából.

Bruegel nagy méretű festményeinek kétharmadát, és rajzainak, metszeteinek mintegy felét zsúfolták hat terembe, ahová a belépés idősávokhoz kötött, vagyis aki nem szeretne a jegyvásárlás után még kb. 45 percet várakozni a bebocsátásra, annak külön fizetnie kell az elsőbbségért, azaz a kígyózó sor kielőzéséért. Az idősávokat legegyszerűbben az interneten lehet lefoglalni, és olyan pontosan betartják őket, hogy engem például azért tartóztattak fel kedvesen, ám határozottan, mert a tervezetthez képest három perccel előbb szerettem volna belépni a kiállításra.

Egy korabeli sztár

Nem tudjuk pontosan, mikor született Pieter Bruegel, valószínűleg 1525 és 1530 között. 1569. szeptember 9-én halt meg Brüsszelben. Vagyis legjobb esetben is csupán 44 évet élt. Ezalatt sikerült bekerülnie a keresettebb festők elit mezőnyébe, képei már életében szokatlanul magas áron keltek el Európa-szerte. Mára viszont alig negyven festmény és hatvan grafika maradt fenn tőle. A bécsi Művészettörténeti Múzeum tulajdonában lévő, az állandó kiállítás részét képező 12 táblakép a világ legnagyobb Bruegel-gyűjteményének számít. Ez nagyrészt a Habsburgoknak köszönhető, akik már a 16. század végén felismerték a képek értékét, és idejében beszereztek néhányat a mester műveiből.

Egyébként az egész szűkebb família kötődött a képzőművészethez, Bruegel mindkét fia festő lett – apjuk hatása végig érezhető alkotásaikon – apósa is elismert piktor, anyósa pedig keresett miniatűrfestő volt, amikor feleségül vette a lányukat. A családfőt azonban senki sem szárnyalta túl, hiszen Pieter Bruegel forradalmasította a tájkép- és a zsánerfestészetet. Képeinek aprólékossága, gazdagsága, az az éleslátás, amellyel témáit megörökítette, a mai napig lenyűgözi a nézőt. A korabeli paraszti életet például nála gazdagabban senki sem mutatta be, ráadásul a valóság ábrázolása mellet komikus, sőt társadalomkritikus elemeket is bőven találunk ezeken a képeken. Gyakran jelenít meg olyan világot, amelyet a bűn és a téboly vezérli az emberek cselekedeteit. A kitaszítottak, társadalmon kívüliek ábrázolását is fontosnak tartotta, és igyekezett minél többet megmutatni egy-egy képen, mint egy regényíró, aki a történet mellett a társadalomábrázolást is fontosnak tartja. A Bruegel „regényeiben” szereplő karakterek alaposan kidolgozottak. Akár nagyítóval is érdemes böngészni a képeken – ezt a www. insidebruegel. net weboldal is megkönnyíti, ahol aprólékosan szemügyre vehetjük a művész Bécsben őrzött képeit – rendkívül magas felbontásban, valamint infravörös és röntgenfelvételeken is. Aki rákattint erre az oldalra, garantáltan ott ragad egy időre.

A jubileumi kiállításon ez a fajta elmélyülés némiképp bajos, hiszen meg kell küzdenünk az áramló tömeggel. Hétköznap délelőtt sem egyszerű háborítatlanul szemlélődni – hétvégén pedig nyilván még nehezebb.

Alaposan kivesézve

A kiállítás kurátorai arra is találtak teret, hogy bemutassák a festő rendelkezésére álló nyersanyagokat, valamint Bruegel feltételezett munkamódszerét. Kis vitrinekben láthatóak azok a növények, ásványok, amelyekből anno a különböző színű festéket nyerték, és azok a nyers fatáblák, amelyekre festettek. Egy kis méretű festmény, a Két megláncolt majom (1562) születésének feltételezett folyamatát fázisképeken végig is követhetjük. Ez az aprócska olajfestmény egyszerre humoros és szívszorító. Az alkotó feltehetően életében először látott majmokat (egy kikötőben), és azon nyomban skicceket készített az egzotikus állatokról, miközben fontosnak tartotta a háttér kidolgozását is. Ez a kép egyébként sokak szerint a spanyolok által szolgaságba kényszerített flamandokat szimbolizálja, de a mester nem hagyott hátra erre vonatkozó információkat. Idősebb Pieter Bruegel fia, Jan is kap egy kis teret a kiállításon, de mivel most édesapja a főszereplő, csupán rajztehetségét mutathatja meg. Jan lemásolta apja egyik téli festményét, nyilván gyakorlásképpen. A két kép most egymás mellett lóg, lehet böngészni rajtuk, összehasonlítani őket. Az ifjabb művész (aki már a Brueghel nevet használta) például odafestett a képe jobb szélére egy piros ruhás, táncoló kislányt is. Találgathatjuk, ki ő.

Érdekes egyébként, hogy némelyik képet lehet fotózni, némelyiket nem (a majmokat sem). Ebben nem találtunk logikát, illetve megfigyeltük, hogy a Bécsben őrzött alkotásokat általában fotózhatják a látogatók, a máshonnét kölcsönzöttek alatt viszont ott virít az áthúzott fényképezőgép-ikon.

Egy kínos nüansz

Az egyik olajfestményt hiába keressük, csak az üres helyét láthatjuk. Alatta egy felirat, miszerint a magyar hatóságok nem engedélyezték, hogy a kép elhagyja az országot. Itt kéne lógnia a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Keresztelő Szent János prédikációjának. A katalógus szerint a festmény magántulajdonban van. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a Szépművészeti tavalyelőtt ugyan visszaszolgáltatta a képet háború előtti tulajdonosainak, a Batthyányörökösöknek, ám csak azzal a feltétellel, hogy továbbra is a múzeumban marad. Időközben egy ausztriai Batthyány-kastélyt fenntartó alapítvány is bejelentkezett a festményért, mivel az évszázadokon át az épületben lógott. Fennáll a veszély, hogy a tulajdonjogot tisztázó, bizonytalan kimenetelű eljárás lezárásáig zár alá veszik a képet. Ezért a miniszterelnökség az utolsó pillanatban nem engedte ki Magyarország egyetlen Bruegel-festményét az országból.

Ez a történet szépen illusztrálja, mekkora a káosz tájainkon az „államosított” műtárgyakkal kapcsolatban.