Brian May 75 éves lett

dddddd

Ma ünnepli 75. születésnapját Brian May gitáros, a Queen zenekar egyik alapítója, aki takarékossági okokból saját kézzel készítette első elektromos gitárját, villamosmérnök édesapja asszisztálásával. Ezt a modellt, a Red Specialt később gyártani kezdték, a szabadalom több millió fontot hozott a családnak.

May a neves londoni Hampton Grammar Schoolban tanult, ahol igen élénk zenei élet folyt, diáktársa volt Jimmy Page is, a Led Zeppelin későbbi gitárosa. Sokféle zenei hatás érte: csodálta a Beatlest, a Shadowst, Eric Claptont, a Creamet, Jeff Becket és természetesen Jimi Hendrixet. 1968-ban alapította a Smile rock-triót, amelyben már együtt zenélt a dobos Roger Taylorral.

Az együttest szerződtette egy nagyobb kiadó, de a várakozás ellenére sem keltettek feltűnést. Ebbe a csapatba ugrott be énekesnek Freddie Mercury, aki Queenre változtatta az együttes nevét, és új zenei irányt javasolt, a glam rock és a a progresszív rock elemeit ötvözve. A basszusgitárosi poszton több jelölttel kísérleteztek, végül John Deaconnál maradtak.

A Queen 170 millió albumot adott el, és első nagy nyugati rockzenekarként lépett fel a vasfüggöny mögött, történetesen éppen a budapesti Népstadionban 1986. július 27-én. Brian May harminc évvel később, 2016-ban lépett fel ismét Magyarországon.

A Queen minden tagja írt slágereket, de May dalai a legkönnyebben felismerhetők, hiszen gitárjátéka kompozícióban és hangzásban is új utakat nyitott. Nevéhez fűződik többek között a We Will Rock You, a Fat Bottomed Girls, a Now I'm Here, a Tie Your Mother Down, a Hammer To Fall, az I Want It All, a Hegylakóból ismert Who Wants To Live Forever és a Queen utolsó dala, a The Show Must Go On.

A dalok közül kiemelkedik a legnagyobb slágerükké vált Bohemian Rhapsody-kislemez B-oldalán szereplő '39 című dal, amelben találkozik a szerelem és az asztrofizika. A történet szerint az űrhajósok „a 39-es évben” nekivágnak az ismeretlennek és megtapasztalják az idődilatációt – vagyis a számukra rövidnek tűnő utazás alatt a földön száz év telt el, és mire visszatérnek, mindenki, akit szerettek, meghalt már. Maynek feltűnt, milyen sok angol folkballada szól a felfedező hajósokról, de senki nem írta meg ugyanezt a sztorit űrhajósokkal, úgyhogy 1975-ben pótolta a hiányosságot.

A zenészről az utóbbi időben csupa rossz hír érkezett: 2020 májusában kertészkedés közben farizomszakadást szenvedett, kórházba került, és napokig nem tudott járni, majd enyhe szívinfarktuson esett át.

Hosszú évek óta blogot ír, folyamatosan tartja a kapcsolatot rajongóival a Twitteren, a karanténidőszak kezdetén például naponta jelentkezett gitárleckékkel. Egyébként a rock-sztárok között nagy valószínűséggel ő az egyetlen asztrofizikus PhD fokozattal. Több tudományos munkában is részt vett, például a NASA New Horizons nevű Pluto-szondájának megalkotásában. Tudását az ismeretterjesztésben is kamatoztatta: két neves brit csillagásszal közösen írt könyvet az ősrobbanásról és az univerzum fejlődéséről.

Tavalyelőtt ő lett minden idők legjobb rock-gitárosa, letaszítva trónjáról Jimi Hendrixet. A világ vezető szakmai magazinja, a Guitar World időről időre felteszi a kérdést olvasóinak: kit tartanak minden idők legjobb gitárosának. A szavazás rock, blues és alternatív zenei kategóriában folyik, az egyetlen megkötés, hogy egy 124 fős, előre megadott listáról lehet választani.
„Nem találok szavakat. Le vagyok taglózva. Természetesen mélyen meghat, hogy az emberek így vélekednek rólam, de nem vagyok naiv, technikailag nem tartom magam virtuóznak, sőt, talán fel sem férnék a legjobbak listájára. Viszont mindig is igyekeztem szívből játszani, és úgy fogom fel ezt, hogy sokakat megérintett, amit csináltam”-
nyilatkozta May, hozzátéve, hogy a kezdetektől fogva Jimi Hendrixet tartotta példaképének. „Ő olyan volt, mintha egy idegen bolygóról került volna közénk. Sosem értettem igazán, hogyan csinálja. A mai napig libabőrös leszek, amikor hallgatom, és azt érzem, amit régen: hogy vagy abba kell hagynom, mert sosem érhetek a nyomába, vagy még többet kell gyakorolnom, és önmagamat kell adnom.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?