Brian Harvey cáfol

A mai tizenévesek bizonyára nem is hallottak az East 17 nevű együttesről. A négytagú fiúbanda a kilencvenes évek első felében a tini lányok nagy kedvence volt – a Take That mellett. A napokban a hírügynökségek arról számoltak be, hogy az egykori kvartett tagja, Brian Harvey öngyilkosságot kísérelt meg.

A mai tizenévesek bizonyára nem is hallottak az East 17 nevű együttesről. A négytagú fiúbanda a kilencvenes évek első felében a tini lányok nagy kedvence volt – a Take That mellett. A napokban a hírügynökségek arról számoltak be, hogy az egykori kvartett tagja, Brian Harvey öngyilkosságot kísérelt meg. Az énekes egyből cáfolta – szóvivője egyenesen szórakoztatónak nevezte az öngyilkossági kísérlettel kapcsolatos híreket.

„Brian nem érezte jól magát. Meglátogatta az édesapja, és adott neki egy vagy két altatót, ami hoszszabb időre kiütötte. Kis idő múlva átment hozzá az egyik barátja, aki miután meglátta, hogy ájultan alszik, azt gondolta, valami nincs rendben vele, és kórházba vitte. Brian depresszióval küzd, ezért vannak alvásproblémái. Most bevonult egy klinikára, ahol alaposan kivizsgálják” – áll a hivatalos közleményben.

Az East 17 feloszlása után Brian nem igazán találta a helyét, szólóelőadóként hatalmasat bukott, aminek következtében depresszióba esett. Tavaly részt vett egy hírességeket felvonultató valóságshow-ban. Szeretett volna ismét a középpontba kerülni, lemezt készíteni – ezért jelentkezett a műsorba. A show által azonban nem került közelebb a céljai eléréséhez, nem kapott szerződést – a közlemény szerint ennek következménye a kiújult depresszió. (o, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?