Beszökött egy balatoni kolostorba

Pályáját 2009-ben Ostraván kezdte, onnan szerződött 2013-ban a prágai Nemzeti Színház társulatához. Sokoldalúságával nem dicsekszik, közvetlen kollégái elsőként a maximalizmusával jellemzik. Filmszerepeit is emlékezetessé teszi. A Bella mia ifjú állatorvosa, A fotográfus huszonéves Jan Saudekje, A csapda ügyészi nyomozója, a Zsaru címszerepe egy meredeken ívelő színészi pálya egy-egy állomása.

Angolul és franciául kiválóan beszél, ahogy egy világutazóhoz illik. Szerbül otthon tanult meg?
Zdravko, az anyai nagyapám a második világháború után jött Prágába, aztán itt ragadt. De mi nem beszéltünk otthon szerbül. Édesanyám nevelt fel engem és a bátyámat. Szerbhorvát szakon végzett, és szoros kapcsolatot ápolt a csehországi jugoszláv közösséggel. Két évvel idősebb fivéremmel, Nikolával ott tanultuk meg a nyelvet. Igen, a Balkán az ereimben lüktet.

Édesapjáról mennyit tud?
Soha nem találkoztam vele, de tudom, ki volt. Felkutattam a családját. Jó viszonyban vagyunk. Találkozgatunk.

Melyek azok a helyzetek, pillanatok, amikor a szerb vére révén borul a nyugalma?
Például a próbán. Ha valaki lazán kezeli a feladatát. Lobbanékony vagyok. Heves természetű. A mi családunkban mindenki ilyen. De azon is ki tudok akadni, hogy beleélem magam, mit fogok ebédelni, és nem szerepel az étlapon, amit megkívántam.

Azokban az években, amikor az ostravai színház tagja volt, gondolom, gyakran elvegyült a gép- és kohóipari munkások között.
Kiskocsmákban, vendéglőkben… Sokat tanultam tőlük is.

Például?
A hatodik féldeci után is hazatalálni.

Mit ivott?
Rumot vagy szilvapálinkát. Azóta áttértem a whiskyre.

Szigorúan nevelte az édesanyja?
Elég szigorúan. Viselkedési zavarokkal küzdő gyerekekkel foglalkozik a pszichiátrián. Lehet, hogy mi voltunk otthon a kísérleti alanyai. Ezt még nem beszéltük meg.

Neki sem lehetett könnyű férj nélkül, két fiúgyerekkel.
Ezen én is már csak felnőtt fejjel gondolkoztam el. Kamaszként sok minden kimaradt az életemből. Például a rockzene. David Bowie-t is már csak a halála után fedeztem fel. Késve jöttem rá, hogy zenei zseni volt. A szigornak egyébként van néhány pozitív velejárója. Teljesítménycentrikusak lettünk. Örülök, ha motiválnak, de annak is, ha megdicsérnek.

Várta nagyon, hogy elszakadjon otthonról?
Annak örültem, hogy önálló lettem. Ostrava a teljes szabadságot jelentette. Nekivágtam a világnak. Akkor legalábbis azt hittem.

Azóta viszont valóban nekivágott. Nagy utakra vállalkozott.
Bejártam Etiópiát, Kazahsztánt, Üzbegisztánt, Marokkót, Kubát.

Szerbiába eljutott már?
Szarajevóba első látásra beleszerettem. Imádom a szerb népzenét. Főleg, amikor összeáll öt-hat ember, és elkezdenek énekelni, közben finoman gitároznak. A sevdalinkák, a balkáni szerelmes dalok nagyon közel állnak hozzám.

Magyarországon is járt már párszor. Onnan milyen emlékeket őriz?
Négy napot töltöttem a Balatonnál. Annyit fotóztam, hogy lemerült a mobilom. Skicceket készítettem, amelyek visszahoznak néhány élményt. Beszöktem egy kolostor udvarára, ott töltöttem egy éjszakát a bokrok alatt. Hajnali ötkor egy szerzetes sétált át a kerten. Nagyon erős kép volt. Egy buszmegállóban hegedűvel a kezében várakozott egy idős cigány ember. Egy kislány ült mellette a padon. Pávatollak lógtak ki a táskájából.
 

Mit szokott venni magának egy-egy külföldi útján?
A legtöbbször valami helyi, népi hangszert. Kubából például zenélő fadarabokat hoztam. Zenei téren ott éltem meg a teljes nirvánát. Egészen véletlenül ráakadtam arra az idős férfiakból álló zenekarra, amelyről nem sokkal korábban izgalmas dokumentumfilmet láttam. Hetente egyszer, pontosan délben mindig ugyanazon a helyen játszanak. Élő legenda minden egyes muzsikus.

Zenét szerez, dalszövegeket ír, kollázsokat készít, akvarellek, linómetszetek kerülnek ki a keze alól, fából farag bábokat, táncol, zongorázik, megalapítója a Cabaret Calenbour nevű színházi társulásnak. Honnan ez a bámulatos sokoldalúság?
Nem firtatom. Van és kész. De mostanában többször felmerül bennem a kérdés, nem lenne-e jobb csupán egyvalamire koncentrálni, és abban elmélyülni. Túlteng bennem az energia, az az igazság. Az sodor mindenféle mellékutakra.

Színpadi szimbiózisa Iva Janžurovával sokakban kelt olyan érzést, hogy többet éreznek egymás iránt, mint csupán szakmai összetartozást.
Valóban szeretjük egymást. De nem úgy, ahogy sokan gondolják. Az Erdőben találkoztunk, Osztrovszkij komédiájában. Aztán jött az Audiencia, amelyben ő II. Erzsébet, én pedig John Major vagyok, majd Az isteni Sarah. Ez már a Divadlo Kalich produkciója, amelybe ő hívott, hogy legyek a darabbeli titkára. A születésnapja alkalmából írt levelemben háromféleképpen szólítottam meg őt: Tisztelt Fenomén, drága Legenda, kedves Inspiráció! Ez ugyanis mind ő. Panyi Ivo óriási egyéniség, akinek a legapróbb részletek sem kerülik el a figyelmét. Rengeteg energiát kapott az Úrtól. Egyetlen percig sem tétlenkedik. A kórházi ágyán írt darabot. Minden új dologra nyitott. Nem ítélkezik mások felett. Imádja, ha fiatalok között lehet.

Osztrovszkij darabjában a szeretőjét játszotta. Nem rettent meg a helyzettől?
Akkor a szereptől rettentem volna meg. Nem, egyáltalán nem okozott gondot rajongani érte. Voltam én már Chantal Poullain szeretője is, A kurtizánban. Színész vagyok. Szeretem a kihívásokat. Lennék én szívesen Mirek Donutil szeretője is, ha egy rendező azt a szerepet osztaná rám. Az Együtt/Egyedül című darabban, a Nemzeti színpadán meleg srácot játszom. A próbák során sokszor kaptam olyan megjegyzést, hogy túlságosan maszkulin vagyok. Rendben, mondtam. Akkor majd „ellágyulok”. Nem okozott gondot több szenvedéllyel, nagyobb érzékenységgel, szertelenséggel megpakolni a figurát.

David Bowie megformálásához milyen út vezette?
Előbb elolvastam Walter Tevis könyvét, A Földre pottyant embert, amelyből 1976-ban Bowie főszereplésével készült film. Aztán sorra hallgattam a dalait, ízlelgettem a szövegeit. A Lazarus, amelyet a világ legrangosabb musicalszínházai játszanak, nem egészen róla szól, bár kétségtelenül az ő élete, művészete inspirálta az írót. Nagyra értékelem a dalaiban rejlő drámai érzékenységet, és azt az energiát, amely minden szerzeményét megemeli. Maga a darab helyenként elég sötét tónusú, a végén mégis reménnyel és harmóniával tölti el az embert.

Talált valami elfoglaltságot ezekben a színház nélküli, koronavírusos hónapokban?
Imádom a horrort. A szellemek birodalmát, a síron túli világot, az ismeretlent. Kétperces videókat készítettem olyan címekkel, hogy Találkozás a sötét erdőben, Fogak, fogak, fogak, Éhes város… csupa rövid, hátborzongató történet. Órákig tartott, míg egy ilyen videó megszületett. Mindegyikhez át kellett rendeznem a szobámat. Összevissza tologattam a bútorokat. Esti mesék felnőtteknek, ez lett a sorozat címe. A YouTube-on már megtekinthető. Most pedig egy romantikus vígjáték, az Egyedül Tereza főszerepét játszom. Tévedésekre, fatális félreértésekre épül a történet, amelyben egy hűtlenség gyanúja alatt álló tévés meteorológust játszom. Szenteste történik a baj, mégsem egy karácsonyi love story lesz a film.

A szerző a Vasárnap munkatársa