Bemutatták a Magyarország története képekben című könyvet

Budapest |

<p>A dualizmus korától napjainkig mutatja be Magyarország történetét a fotográfia eszköztárával az a háromkötetes mű, amely az Osiris Kiadó, a Magyar Távirati Iroda és az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában jelent meg.</p>

A Magyarország története képekben című könyvet hétfőn mutatták be a Mai Manó Házban. Gyurgyák János, a könyv szerkesztője az elmúlt évben a budapesti gyűjtemények mellett végigkutatta a vidéki, valamint a környező országok múzeumainak anyagát. "Egy olyan könyvet szerettem volna szerkeszteni, amelyben nem a szövegek, hanem a képek dominálnak" - hangsúlyozza Gyurgyák, akit izgatott a kérdés, hogy vajon a képek hozzájárulnak-e a történeti folyamatok mélyebb megértéséhez?
A bemutatón elmondta: a könyv újdonsága, hogy Magyarország történelmét "alulnézetből" mutatja be, mivel képanyagának több mint a fele társadalmi kérdésekkel, így a mélyszegénységgel, a parasztsággal, a munkásokkal foglalkozik.
Komoróczy Géza történész szerint a magyar fotógyűjteményeket talán még senki sem vizsgálta át oly alaposan, mint Gyurgyák János. Úgy vélte, hogy Magyarország nem tud képeket olvasni, a diákok nem tudják értelmezni a vizuális ábrázolásokat, nem értik a képek struktúráját, szimbolikáját. Így a történelemoktatásban és a történeti kultúrában égető szükség lenne arra, hogy a képek olvasását megtanítsák.
Romsics Ignác történész óriási vállalkozásnak nevezte a művet, amely a modern Magyarországot mutatja be, ugyanakkor úgy vélte, hogy aránytalanságok mutatkoznak a válogatásban. Míg a dualizmus korának 450 oldalt szentelt a szerző, a Horthy-korszak 25 évének 260-at, s alig valamivel többet a második világháború végétől napjainkig tartó időszaknak, holott a rendszerváltás óta eltelt csaknem két évtized is megérdemelne egy önálló kötetet. Hiányolta, hogy az 1945 utáni korszakból "eltűnik az irodalmi élet", s hiányzik Kertész Imre, az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas is.
Vince Mátyás, az MTI Zrt. elnöke szenzációsnak nevezte a válogatást. Az anyag harmada-negyede a Magyar Távirati Iroda fotóarchívumából származik, amely Közép-Európa egyik legnagyobb képarchívuma 13 millió fotóval. Kitért arra, hogy Féner Tamással közösen szerkeszti az MTI Kor-Képek című könyvsorozatát, amelynek hamarosan megjelenik az ötödik - az 1957-1967-es Magyarországot bemutató - kötete, s főszerkesztője a Fotós Szem című negyedévente megjelentő magazinnak. E válogatások filozófiája ugyanaz, mint amely alapján Gyurgyák János kötete készült.
A díszdobozban megjelenő könyv három önálló kötetet tartalmaz: A dualizmus kora, Magyarország a két világháború között, Szocializmus és rendszerváltás Magyarországon. A kötetek mintegy 2500 képi dokumentumot tartalmaznak, a fotókat korabeli szövegek egészítik ki. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?