Belső utak a Pomléból

Somorja. A DUNART.COM nemzetközi művésztelepet hatodik alkalommal rendezték meg. Idén tizennégyen – hazai, magyarországi, macedón, amerikai és német művészek – alkottak a somorjai Pomlé parkban kialakított táborban.

Somorja. A DUNART.COM nemzetközi művésztelepet hatodik alkalommal rendezték meg. Idén tizennégyen – hazai, magyarországi, macedón, amerikai és német művészek – alkottak a somorjai Pomlé parkban kialakított táborban. A belső utakról fogalmaztak meg vizuális üzeneteket.

Mayer Éva Munkácsy-díjas képzőművész, a közelmúltban befejeződött művésztelep szervezője és kurátora a témaválasztással kapcsolatban elmondta, igyekszik olyan – képi vagy szobrászi eszközökkel sokrétűen kifejezhető – kérdéskört találni minden évben, amely nem szűkíti le a kreativitást, elgondolkodtat és spirituális töltet megjelenítésére is kihívást jelent.

„A belső utakon olyan téma, amely ösztönzően hat a lelki folyamatokra, a lelki fejlődésre. Boncolgatásával ugyanis megszilárdulhat a művészek önmagukról alkotott képe, lehetővé válik önmaguk árnyaltabb megismerése, ami az alkotás minőségi alapja” – mondta Mayer Éva. Az alkotás megszületéséhez a téma mellett meghatározó tényező a helyszín is. „Arra törekedtem, hogy az alkotók itt-tartózkodásuk alatt benyomást szerezzenek a helyi, somorjai közösségről, megismerjék a város jellegzetességeit, így a nálunk született alkotásokban közvetetten vagy közvetlenül a lokális jelleg is megjelenik. Mivel a Pomléban alkottak, több művész munkáján érezhető a természet hatása, de táncházi hangulat is megjelenik egyes alkotásokon. Táncházban is jártunk ugyanis, a Mozi Clubban” – fogalmazott a szervező.

Műfaji megkötések sem voltak a telepen, a művészek szabadon alkothattak. Festmények, grafikák, animáció és videóinstallációk is készültek a belső utakról. A véletlen úgy hozta, hogy idén zömmel festőművészek érkeztek Somorjára, akik közül többen az absztrakt irányzatot képviselik, ezért az eseményt záró, Korona Udvarban rendezett kiállításon – a sok-sok absztrakciónak köszönhetően – igen erősen jelentek meg a belső utak.

Mátyási Péter magyarországi festőművész Somorján született képei nem ebbe a csoportba tartoznak, vagyis nem a tárgyatlan attitűd jellemzi őket. „A belső út témakörébe sok minden belefér, ezért direkt nem próbáltam előre gyártott elképzelések mentén készíteni munkákat a művésztelepen. Improvizáltam, hagytam, hogy a helyszín inspiráljon. Ezért lett itt született művem központi eleme az erdő, a rengeteg. Egyrészt, mert fizikailag is körülölelte az alkotóteret, másrészt pedig, mert az útkeresés, az eltévelyedés metaforájává vált. Kettős képet, két képből aló munkát készítettem. Az úton haladás folyamata jelenik meg rajtuk. Az egyiken még a sűrűre, az egymásba ölelkező fákra látunk rá, ha úgy tetszik, befelé haladunk a sűrűbe. A másikon pedig, magunk mögött hagyva az erdőt, egy tisztást látunk egy üres épülettel. Az első képhez egy olyan fotó szolgált alapul, melyet még tavaly készítettem az autópályáról. Prága felé tartottam, de még itt, Szlovákiában fényképeztem le egy erdő fáit. A másik képem alapja ugyancsak egy fotó, de azt már Somorján fotóztam. A kettős kép a visszatérés útját ábrázolja, magába rejtve azt, amit közben meg- vagy bejártam” – fedte fel alkotása „útját” Mátyási Péter.

A magyarországi művész úgy véli, a DUNART.COM hozadéka hosszabb távú folyamatokban mérhető a résztvevők számára. „Az itt megélt szituációk, az itt kialakított kapcsolatok és alkotói módszerek hosszú távon adhatnak hozzá a emberhez és az alkotómunkájához.”

Mayer Éva ezt erősítette meg, amikor arról beszélt, hogy az alkotás és a kapcsolatok kialakítása mellett az is fontos, hogy az egyes évek témái miként élnek tovább egy-egy alkotó munkásságában, milyen újabb reflexiók születnek belőle a későbbiek folyamán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?