Bartók-emléktábla a sivatagban

Biszkra (Algéria). Művészi válságából keresett kiutat Bartók Béla népdalgyűjtő tanulmányútjával 1913-ban az algériai Biszkrában, ahol Sólyom László magyar köztársasági elnök vasárnap megkoszorúzta a Bartók egykori szállodájában pár éve felavatott emléktáblát.

Bartók Béla önéletrajzában beszámol 1912-re kialakult művészi válságáról, arról, hogy Kodállyal közös erőfeszítései a magyar zenei élet megújítására sorra kudarcot vallanak. Ugyanakkor Debussy és Sztravinszkij műveinek tanulmányozása, az azokban fellelhető keleti elemek felfedezése rendkívüli módon felkeltette érdeklődését a zenei folklór iránt, és elhatározta, hogy több népdalgyűjtő tanulmányutat tesz Afrikában, Ázsiában és a Távol-Keleten.

A tervekből végül csak egy észak-afrikai utat sikerült megvalósítania: 1913 júniusában Algériába látogatott, és a hegyek, valamint a sivatag találkozásánál, Biszkrában, továbbá a környékbeli Tolga, Szidi-Okba és El Kantara oázisokban óriási lelkesedéssel fogott hozzá a népdalgyűjtéshez. A feladat több szempontból is emberpróbáló volt. Nehéz volt olyan személyeket, elsősorban női énekeseket találnia, akik hajlandók voltak egy idegen európai férfi előtt énekelni, ráadásul egy számukra teljesen idegen eszköz, a fonográf tölcsérébe. Egyes források szerint Bartók helybéli énekesei zömmel prostituáltak voltak. A rögzített anyag így is lenyűgöző. Közel 100 viasztekercsen 65 éneket és hangszeres zenei anyagot gyűjtött, és a megismert zenei világ annyira felkeltette érdeklődését, hogy arabul kezdett tanulni és komolyan szervezte visszatérését Biszkrába egy későbbi időpontban. Az első világháború kitörése azonban ebben örökre megakadályozta.

Benyomásait az arab népzenéről egy 1932-ben írott cikkében foglalta össze, s az afrikai élmény áttételesen megjelent műveiben is: a legkarakteresebb arab zenei motívumok a Második Vonósnégyesben, a Zongora Szvitben, a Tánc Szvitben és a Csodálatos Mandarin néhány részletében fedezhetők fel.