Bárczi Zsófia: Kényszercselekvés

A kertünkben rohangált összevissza a farakás és a pázsit egy pontja között, ahol rövid ideig dühödten rendezgetett valamit, majd csapot-papot otthagyva visszaiszkolt a farakás alá, tett egy kört a poétikusan korhadó rönkök között, végül kezdte az egészet elölről. Csak egy bizonyos idő elteltével jöttem rá, hogy a rohangálása egyáltalán nem kusza, hanem nagyon is céltudatos, összehangolt mozgások mértani pontossággal kivitelezett sorozata.

Ahogy közelebb óvakodtam, már azt is láttam, mit csinál az egér. A fűszálakat rendezgette takaros sorba, de nagyon lassan haladt, mert időről időre megtorpant, hogy visszatérjen a farakáshoz. Holott miután elindult, többször is visszafordult, hogy ellenőrizze, elzárta-e a gázt, és kihúzta-e a vasalót. Pedig ekkor már legalább három hete nem vasalt.  

Egészen addig nem tudtam, hogy az egereknél is jelentkezhet a kényszeres cselekvés. Lehet, persze, hogy csak a bezártság hozta ki belőle, a mozgástér relatív szűkössége, vagy az, hogy egész nap otthon van a család, a férje a dolgozóból online meetingezik, a gyerek matek-, földrajz- és fogalmazásfeladatokkal nyaggatja, közben ő kiszorul a konyhába, hogy oldja a maga egérügyeit, ahogy tudja, két főzés, mosogatás, mosás és a saját online meetingjei között. Az egereknél sosem lehet az ember biztos semmiben.  

Az én egerem mindenesetre olyannak tűnt, aki az agyonhajszoltságát éjszakánként zugevéssel (és zugivással), meg kismacskás YouTube-videók nézegetésével próbálja ellensúlyozni, és rég túl van az egyélződet és fussharminckört apályakörül, mintaanya nemordíta gyerekével, illetve a tőccsünkegyütt minőségiidőt jellegű életvezetési elveken, szóval lehetett olyan bő negyvenes. Röviddel ezelőtt túljutott a felebaráti szeretet és a megbocsátás belésulykolt erkölcsi kényszerén, az önmagával és a világgal kapcsolatban táplált illúzióin, és épp ott tartott, hogy „nem, nem vagyok jó ember!” és „éljen a Birodalom, vesszen Luke Skywalker!”, amikor beütött a járvány, jócskán leszűkítve az életközépi krízisből kivezető utak keresésére rendelkezésre álló teret. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem bírta, hogy este mindenki elmeséli az egész napját. Részletesen. Az összes online meetinget meg az összes távoktatott tananyagot. Minden telefonbeszélgetést, amit egyébként is hallott. Vagy csak bekattant, amikor aznap huszadszor hangzott el, hogy „mit eszünk ma?”. Szóval, egérnek sem könnyű lenni.

Lehet, hogy ezért cuccant rá a fűszálak rendezgetésére. Az olyan megnyugtatónak tűnő dolog, látható eredménnyel a végén, meg minden. Akár, egy bizonyos, emberi nézőpontból nem feltétlenül kirajzolódó perspektívából még értelmes cselekvés is lehet, amit magasabb rendű cél vezérel. Vagy egyszerűen csak jó csinálni. Pasziánszozhatna is, persze, de ki látott már egeret pasziánszozni. (Mindeközben egy messzi-messzi galaxisban a felkelők egy maroknyi, elszánt csapata a Halálcsillag megtámadására készül. Ez persze az egér szempontjából teljesen tárgytalan, viszont kiválóan példázza, hogy minden jelentős dolog eltörpül, ha más perspektívából nézzük.)

Azóta nem láttam az egeret. Egészen tegnapig, nem is gondoltam rá. Aztán tegnap, útban hazafelé megpillantottam a sarki fodrásznál. Valamilyen magazint lapozgatott, lazán keresztbe vetett lábakkal, kényelmesen hátradőlve a kanapén. Ő is felszedett pár kilót, de egyébként kisimultnak tűnt. Lehet, hogy elköltözött otthonról. Vagy a férje cége feloldotta a home office-t. Vagy beállt jedinek. Ő vagy a férje, vagy a gyerek. Ki tudja. Egy egér kapcsán sosem lehet az ember biztos semmiben.