Bárczi Zsófia: A megmondóember

A bezzeggyerek az az ideális gyerek, aki nem a mi szüleink gyereke, pedig nagyon szeretnék, ha az lenne. A bezzeggyerek mindig mindent jobban csinál, jobban tanul, okosabb, többet olvas és főleg mást, napi három órát színez, és nem nyüszít fagyiért. A bezzeggyerek szüleink barátainak, ismerőseinek, kollégáinak a gyereke, lehetőleg egy iskolába járunk, és mi messziről utáljuk, mert annyira tökéletes. A bezzeggyerek minden, ami mi nem vagyunk. A bezzeggyerek iskola után önszorgalomból franciául tanul. Udvariasan beszél a felnőttekkel, előre köszön az ismerős néniknek és bácsiknak, és nyolckor már ágyban van, persze, csak miután lezuhanyozott és fogat mosott. A bezzeggyerek megeszi a spenótot, kinyitja a száját, ha beszél, ötévesen helyesen alkalmazza a perspektívát, hatévesen elolvassa a Hetvenhét magyar népmesét, tízévesen újrafordítja Dantét, napi öt órát gyakorol zongorán (hegedűn, gordonkán, fuvolán vagy üstdobon), kikapcsolja a tv-t, ha a Grimm-klasszikusokat Disney-feldolgozásban adják, reggel mindig megmossa a fülét és tiszta zoknit vesz. A bezzeggyerek sosem mondja az anyjának, hogy kövér, nem hülyézi le a tanárait a hátuk mögött, és ég a vágytól, hogy szombaton reggel felporszívózhasson.

A megmondóember az az önjelölt bezzeggyerek, akiről nem a szüleink állítják, hogy napi öt órát gyakorol. Persze lehet, hogy ennyit gyakorol, és az is lehet, hogy szó nélkül megeszi a spenótot, de nem tudhatjuk biztosan. Nem ebben utazik ugyanis. Nem profi zongorángyakorló és spenótevő, legalábbis nem jelenleg. Esetleg egyszer, régen. Vagy majd egyszer, talán. De nem most. Viszont pontosan tudja, hogyan és kinek kell napi öt órát gyakorolni a zongorán és hogyan kell szó nélkül megenni a spenótot. És nemcsak tudja, hanem meg is mondja, magabiztosan, indulatosan és cáfolhatatlanul.

A megmondóember ott van mindenütt, lesben áll és gyűjti az életre/ szakmára/ politikára /oktatásra /gyereknevelésre /papucsorránpamutbojt-kötésre meg isten tudja még mire vonatkozó meglátásait, hogy aztán az első adandó alkalommal ledorongolja velük az egyszerű földi halandót. Mindenről magvas gondolatok jutnak az eszébe. Nem érdekli, hogy akarjuk-e, megosztja velünk őket. Mert a megmondóembernek küldetése van. A világ (élet/szakma/politika/oktatás/gyereknevelés/papucsorránpamutbojt-kötés) jobbá tétele. Ezért nem hallgathat.

A megmondóember sosem felel semmiért, de mindenkinek irányt mutat. Főleg erkölcsit. Mert erkölcsileg megingathatatlan, pontosan tudja, mi a jó és mi a rossz, s egy laza csuklómozdulattal választja el a világosságot és a sötétséget, az egeket és a világvégi esett földeket. Meg a kutyaólak csöndjét. No, azt aztán pláne.

A megmondóember idealista. A saját, hermetikusan zárt világából kiabál át hozzánk, hogy ezt így, azt meg úgy. A megmondóember mindig logikus. Egy tökéletes világban igaza lenne. Nem vele van a baj persze, sokkal inkább ezzel a kuszasággal itt körülöttünk. Mert olyan, amilyen. Mert fittyet hány az ok-okozatnak, a szépen felvázolt lineáris fejlődésvonalaknak, a példaértékű matematikai rendnek. Ezért sem vállalhat a megmondóember személyes felelősséget. Mert akkor már érintett lenne a kuszaságban és kiismerhetetlenségben, abban a szövevényes valóságban, amelyikben a tetteink következményeinek kiszámítására nincs mindig kéznél egy megfelelő képlet.

A megmondóember azért is veszélyes, mert könnyű összekeverni a hozzáértő emberrel. A megmondóember kaján. Szívesen hárítja a felelősséget másokra és szereti a feltételes módot. Mindig tudja, hogy mit hogyan kellett volna vagy hogyan kellene. Persze, sértődékeny is a megmondóember. Mint szaktekintély, nem bírja a mellőzést, folyamatosan számot tart mások figyelmére.
Válsághelyzetekben különösen aktívvá válik a megmondóember. Értekezik, posztol, jobban tud. Van véleménye és megoldási javaslatai. Egy mozdulattal lesöpri, ami elavult, és már mondja is a megoldást, bármily komplex problémáról legyen is szó. Nem érdeklik a részletek. Nem érdeklik az akadályok. Legyen világosság, mondja. És mi áhítattal felnézünk rá, mert olyan jó néha azt hallani, hogy van egy egyszerű megoldást.

A megmondóembert mi teremtjük, de a vita élteti. Ezért hát ne etesd a megmondóembert: ne vitatkozz vele, ne győzködd, ne érvelj tényekre hivatkozva. Ne lájkold, ne oszd meg. Ne hívd konferenciára. Ne bólogass, ha jól csengő igazságokkal traktál. Kerüld. Fordulj el. Füledbe forró ólmot önts. Vagy menj át az utca másik oldalára. Töröld a Facebook-ismerőseid közül. És főleg, ne válj azzá.