Azonos esélyeket

Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a parlament januári ülésszakán támogatni fogja a kormány felsőoktatásról szóló törvénytervezetét, ugyanakkor módosításokat javasol, közölte a párt sajtótájékoztatóján Martin Fronc, az oktatási minisztérium államtitkára.

Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a parlament januári ülésszakán támogatni fogja a kormány felsőoktatásról szóló törvénytervezetét, ugyanakkor módosításokat javasol, közölte a párt sajtótájékoztatóján Martin Fronc, az oktatási minisztérium államtitkára. Elmondta, a kereszténydemokraták a tandíjkötelesség szempontjából azonos feltételeket szeretnének kialakítani a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Ha a parlamenti képviselők körében nem szerez támogatást a KDH módosító javaslata, mely szerint a jövőben a hallgatóknak mind a nappali, mind a távutas képzésért tandíjat kellene fizetniük, akkor a kereszténydemokraták nem támogatják a kormányt szándékában. A felsőoktatásról szóló törvénytervezet ugyanis csak a távutas képzés tandíjkötelességét írja elő. A KDH további módosításokat is a parlament figyelmébe ajánl, egyebek mellett a tudományos kutatómunka fejlesztésével összefüggésben támogatja egy kutatóegyetem létrehozását. Martin Fronc visszautasította azokat a vádakat, melyek a készülő törvényt baloldalinak és reformellenesnek minősítik. A törvénytervezet megfogalmazását szigorú szakmai tanácskozások előzték meg. Az oktatási államtitkár elmondta, reformerejű változásokat remélnek a felsőoktatásról szóló törvénytől, mely egyebek közt nagyobb gazdasági önrendelkezést biztosít a felsőoktatási intézményeknek, komolyabb versenyhelyzetet teremt a hallgatóknak és a tanároknak egyaránt. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?