Az új X-Men-film meggyőzte a nézőket

New York |

<p>Világszerte meggyőzte a nézőket az új X-Men-film: a produkció globális bevétele több mint 300 millió dollár volt bemutatása hosszú hétvégéjén.</p>

A Bryan Singer rendezésében forgatott X-Men: Az eljövendő múlt napjai című epizódra Amerikában a péntektől hétfőig tartó - a hősökre emlékező ünnepnappal kiegészült - hosszú hétvégén 111 millió dollárért váltott jegyet a közönség. A friss mutánsfilm máris jó úton halad, hogy lepipálja az X-Men: Az elsők című részt, amelyre 2011-ben 146 millió dollárért keltek el a jegyek az észak-amerikai mozikban. A szériából mindeddig az X-Men: Az ellenállás vége teljesített a legjobban, amely 2006-ban 234 millió dolláros bevételt ért el Amerikában és Kanadában.

A Hugh Jackman, Jennifer Lawrence és Patrick Stewart főszereplésével 215 millió dollárból született készült produkció a Fox amerikai forgalmazási igazgatója szerint egyike azoknak a szerencsés munkáknak, amelyeket a kritikusok és a közönség is egyöntetű lelkesedéssel fogadott. Ebben annak is része van, hogy a stúdió különös hangsúlyt fektetett a sorozat női szereplőire. A befektetés megtérült: a film nézőinek 44 százaléka nő volt a bemutatkozó hétvégén. Ez az arány az eddigi legmagasabb az X-Men-széria filmjeinek tekintetében.

A hosszú hétvégi kasszasikerlistán a második helyet a Godzilla szerezte meg közel 40 millió dolláros jegyeladással, az Adam Sandler és Drew Barrymore közreműködésével forgatott Kavarás című vígjátékra pedig 18 millió dollárt költöttek a nézők. Az első ötbe a Rossz szomszédság és A csodálatos Pókember 2. című produkció került még be 17, 2 millió dollár és 10 millió dollár bevétellel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?