Az operaház fantomja

Siker és bukás. ĺgy is lehetne jellemezni egy nagyon is sikeres musical, Az operaház fantomja megfilmesített változatát. Pedig nem más rendezte, mint az elismert Joel Schumacher, akinek legutóbbi rendezése, A fülke című thriller Colin Farrell főszereplésével óriási siker volt.

Az operaház fantomja mint regény a klasszikus horrorirodalom egyik gyöngyszeme Gaston Leroux tollából. Hogy mennyire közkedvelt, azt bizonyítja a sok filmes adaptáció is, melyek azonban nem musicalfilmekként jelentek meg a vásznon.

A legjobbnak talán az 1925-ös változat, Rupert Julian rendezése számít, amely a némafilmek hőskorából származik, s amelyben a Fantomot Lon Chaney alakította.

Több mint másfél évtizede a regényből Andrew Lloyd Webber zenés darabot írt, melyet szerte a világon a mai napig nagy sikerrel játszanak a musicalszínpadokon. Nem is csoda, hiszen a zenéje csodálatos. Igaz sokáig popos giccsnek tartották, de aki ismeri Lloyd Webber többi alkotását – a Macskákat vagy az Evitát –, annak nem idegen ez a stílus. Felejthetetlen Sarah Brightman éneke, akárcsak Michael Crawford Fantomja.

Sajnos az ismert zenei hangzás hiányzik Joel Schumacher inkább hosszú videoklipnek nevezhető alkotásából. De nem csak az. Schumacher elfelejtette, hogy nem lehet csak úgy, minden átírás nélkül filmre vinni egy színpadon jól megrendezett darabot, mert akkor nem biztos, hogy sikeres film lesz belőle.

Bár volt már példa arra is, hogy egy színpadi darabot, musicalt egy az egyben filmre vittek, és sikert aratott (Tánckar – Chorus Line), viszont tudjuk, hogy a filmes musicalek eredeti, egyedi alkotások. Említsem csak a Moulin Rouge-t Baz Luhrmanntól vagy a Chicagót Rob Marshalltól. Az operaház fantomja azonban valójában nem musicalfilm, hanem filmszalagra rögzített, rosszul megrendezett színpadi alkotás. Bár minden nagyon szép, a díszletek, a kosztümök, a maszkok, mégis valami hiányzik belőle. Talán a regényben meglévő romantikus izgalom, a horror keltette félelem. Itt nincsenek meglepetések, riasztgatások, csak beállított pózok, elénekelt jelenetek, statikusnak ható kamerabeállítások. Ez két órán át kicsit fárasztóan hat. Pedig a musical – eredetiben hallgatva – nem tűnik hosszúnak. Itt viszont már a hangzással is baj van. A filmben nem hangzik jól sem Lloyd Webber zenéje, sem a szereplők éneke. Bár Christine szerepében Emmy Rossum gyönyörűen énekel, szopránjából hiányzik az éteriség. Gerard Butler a Fantom szerepében szintén csak halovány mása Michael Crawfordnak. Csak a mellékszereplők, Patrick Wilson és Minnie Driver mutatták fel, hogy valódi musicaltehetségek.

Ami a rendezést illeti, még egy megjegyzés: egy jó filmes musicalfeldolgozásban a zenei részek és a táncos betétek egyenrangúak a prózai jelenetekkel. Itt ez az elv hiányzik. A néző pontosan tudja, hogy a csodaszép áriák után mikor indul egy újabb színpadi jelenet. Talán ezért is unottan hagyja majd el a mozitermet. Pedig Az operaház fantomja nagyon jó regény is, musical is. Csak kissé rossz film.