Az opera helye nálunk és odaát

SUSLA BÉLA

Úgy tudom, az első sikerek már a konzervatóriumi évek alatt utolértek.

Harmadikos voltam, amikor a Szlovák Rádió koncerttermében szólóban énekeltem áriát a pozsonyi konzervatórium szimfonikus zenekarának kíséretében. Ugyancsak fővárosi a Sinfonietta Bratislava kamarazenekar, melynek a mai napig a szólistái közé tartozom. Azt hiszem, a rádiós fellépés volt az első komolyabb szereplés, amely eddigi pályafutásomat előrelendítette. Egyébként számomra rengeteget jelentettek a konzervatóriumi évek, ugyanis ott lettem igazán önálló, az oktatás módszere nagyban hasonlított az egyetemi stílushoz. Szép sorban zajlottak az órák és az énekpróbák, reggel nyolckor kezdtünk, és néha csak este hétkor végeztünk. Közben csak egy-két óra szabad időnk volt. Szintén harmadikos koromban második helyezést értem el egy országos konzervatóriumi versenyen.



Az első hazai lépegetéseket aztán komoly külföldi koncertek követték…

Szinte még most sem akarom elhinni, ami a konzervatórium hatodik évfolyamában történt. Európa számos országából válogatták ki a legjobb fiatal operaénekeseket egy koncertturnéra, és én is bekerültem a csapatba, Szlovákiából egyedüliként. Csodálatos élményekben volt részem, és a nemzetközi porond további önbizalmat adott. Egy negyventagú zenekar kíséretében Olaszországban hét koncertet adtunk, többek között a római Pantheonban is. Az itáliai fellépéseket követően Németországban folytattuk a turnét, ahol négy koncertunk volt.



A tanulmányok befejeztével dönteni kellett a folytatásról. Hogyan került az ausztriai Graz városába?

A pozsonyi Zeneművészeti Főiskolára és a grazi Zeneművészeti Egyetemre is elküldtem a jelentkezési lapomat. Mindkét próbálkozásom sikeres volt. Pozsonyban 38 jelentkező közül tízen jutottunk be, míg Grazban a mintegy hetvenből négyen. Az osztrák intézménybe szinte egész Európából, sőt Kínából, Japánból és Szingapúrból is jelentkeztek. Azért döntöttem a grazi egyetem mellett, mert már középiskolás koromban tapasztaltam, hogy a külföldi közönség megtanulta szeretni az operát. Az osztrákok teljesen másképp viszonyul az operához, mint a szlovákiai publikum. Nálunk sajnos általánosságban véve nem fontos a kultúra, a komolyzene pedig duplán nem. A további érv Ausztria mellett az érvényesülési lehetőség volt. Csak egy példa: Pozsonyban évente úgy húszan végeznek opera szakon a konzervatóriumban és az egyetemen, és ezek a végzősök mindössze három hazai színházban érvényesülhetnek. Ez pedig nem túl biztató arány…



Mennyit gyakorol napi átlagban a grazi Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója?

Bizonyára sokan úgy képzelik, mi szinte állandóan éneklünk. Ezért talán meglepő, amit most mondok: az egyetemen hetente csupán két éneklóránk van. Persze, emellett elengedhetetlen a napi gyakorlás. Nagyon részletesen foglalkozunk egy-egy mű elemzésével, apró részekre bontjuk az alkotásokat, vagyis az elméletnek óriási teret szentelünk. A grazi két év felejthetetlen pillanatai közül mindenképpen kiemelném az egy évvel ezelőtti diákfellépést. Az egyetem volt és jelenlegi hallgatóiból állt össze a csapat, s Bécsben volt egy csodálatos koncertünk. Én voltam a szólóénekesek között a legfiatalabb. Felettébb megható érzés volt, amikor a közönség vastapssal jutalmazta teljesítményünket. A pozsonyi konzervatóriumi évek során elsősorban Alžbeta Bukoveczka adott számomra nagyon sokat, Grazban pedig a lengyel származású Joanna Borowska-Issernek köszönhetek rengeteget. Ő több mint húsz éven át volt a bécsi Staatsoper szólistája, szinte az egész világon énekelt, többek között Plácido Domingóval is. Példaképem pedig Lucia Popp, akinek tehetsége mellett a szerénysége is megragadott.

Az egyetemi órák mellett mennyire fontos az önképzés ezen a pályán?

Nagyon. Idén nyáron is tapasztalhattam mindezt, amikor egy hathetes mesterkurzuson vettem részt. Mintegy száz énekest választottak ki erre a tanfolyamra, amely során fellépéseink is voltak. Négy koncertet adott a csoport, s jómagam háromszor állhattam közönség elé. Sokat jelentett számomra, hogy olyan neves karnagyok, mint például Alexander Kalajdzic vagy a bécsi Volksoper dirigense, Gerrit Priessnitz vezényelték a zenekart. A gálán, amely az AIMS Fesztivál legfontosabb koncertje volt, bejutottam a legjobb nyolc énekes közé a fináléba. Ezen az előadáson mintegy nyolcszáz ember foglalt helyet a nézőtéren. Nem beszélve arról, hogy a zenekart a világhírű olasz karnagy, Edoardo Müller vezényelte, aki megjárta többek között a New York-i Metropolitant és a milánói La Scalát is, de vezényelt a világ szinte valamennyi neves operaházában. Kedvenc áriámat, Giulietta áriáját is elénekelhettem Bellini művéből, az I Capuleti e i Montecchi című operából. Csodálatos élmény volt… Nagy álmom, hogy színházban, operaházak színpadán énekelhessek, mindig jó zenekarral és kiváló dirigenssel.