Az integető

Az az általános iskola, ahol gyermekkorom nagy részét töltöttem, a pozsonyi vár közelében található, ezért aztán mi, diákok gyakran voltunk statisztái a külföldi államférfiak ujjongó üdvözlésének. Egyszerűen történt az egész: kezünkbe nyomtak egy-egy integetőt, hogy hosszas várakozás után végül pár másodperc alatt „leintegessük” a villámgyors limuzint. Azt sem láttuk, hogy ki a csudát is üdvözlünk tulajdonképpen oly lelkesen. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy volt valami irracionális ezekben a bohózatokban: mi valóban ujjongtunk a rendőrautók szirénázása közepette, s lelkes hurrával ráztuk a lengetőket. Nehéz lenne megválaszolni, hogy miért – lehet, hogy egyszerűen csak örültünk, mert elmaradt a tanítás, mert végre van valami „izgalom”. Egy azonban biztos: az üdvözlött konkrét személy motivációs listánkon a legeslegutolsó helyen szerepelt...

Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe érkezik: nem páncélozott limuzinon, hanem egy esetlen szamáron. Mindenki láthatja és megérintheti őt. Nem névtelen: tudják, hogy ez az a Názáreti, aki gyógyított, feltámasztott, s hogy mit tanított. S hogy ezért a hozsanna s a pálmaágak lengetése talán mégiscsak őszinte lett volna? Nos hát... A jövendő megmutatta, hogy a jeruzsálemi tömeg viselkedésében is volt valami felfoghatatlan: a pálmaággal integető kezek hogyan szorultak néhány nap alatt ökölbe, s a lelkes hozsannából miként lett gyűlölködő „feszítsd meg!”? Királyuknak akarták, s most csúnyán megvetik...

Gustave Le Bon francia szociológus A tömegek lélektana című könyvében azt állítja, hogy ha az egyén a tömeg részévé válik, az embersokaságtól hatalomtudata ébred, s felülkerekedik gyilkos ösztöne. A tömegbe vegyült ember elveszítheti személyes felelősségtudatát, s könynyen a tömegpszichózis játékává válhat. Az a szónok, mondja Le Bon, aki képes varázsszavakat használni, arra veszi rá a tömeget, amire csak akarja.

A tömeg álhatatlanságának tökéletes jelképe a pálmaág: zöld bár, ám mihelyt levágják a törzsről, megmásíthatatlanul elhal. Párszor még integetnek vele, majd sárgultan eldobják. S vele a lelkesedést is: melynek ha nincs mélyen a gyökere, az integetővel együtt hervad, szertefoszlik. E logika értelmében szólt Jézus tanítványaihoz: „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad” (Jn 15, 5–6).

A jeruzsálemi tömeg felületes öröme is hamar elszáradt, ezért tudták a farizeusok rávenni arra, amire csak akarták: az egyetlen termés Jézus halálának követelménye. Hiszen „a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el” (Mt 27, 20). Miért hagyták magukat rábeszélni? Miféle nyomás alatt?

Valamikor jókat nevettünk egy politikai viccen a nílusi krokodilról, mely a volt rezsim előkelőségeinek bekebelezése után jóízűen megnyalja a száját. A kérdésre, mi ízlett neki annyira, azt válaszolja, a legjobb csemege: tudniillik olyan ember, akinek vaj van a fején és nincs gerince. A bűnbeesés (vaj a fejen) és az elvtelenség (a gerinc hiánya) manapság véletlenül sem a felső tízezer szomorú kiváltsága. Az erkölcs s az elvhűség elleni nyomás ma tömeges, bevetve minden eszköz, főként a tömegtájékoztató. Hétről hétre rágjuk a körmünket a tévés milliomos közben (de Jézus azt mondja: boldogok a szegények), át meg átéljük a vég nélküli sorozatok beteges kapcsolatait (de Jézus azt mondja: a békém legyen veletek), s akaratlanul is szurkolunk a rokonszenves bűnözőknek (de Jézus azt mondja: szeresd felebarátodat). S csak úgy „érdekességképp” pikáns híreket olvasunk a nagyokról (de boldogok a tiszta szívűek!). Az üres és csillogó szórakoztatóipari termékek legtöbbször az evangéliumi értékek tömeges kicsúfolását jelentik: szinte halljuk újra, „keresztre velük”! S persze azzal is, aki hirdette őket!

És Jézus korában mégis akadt a tömegben egy megmanipulálhatatlan személy, aki inkább követte Istent, mint az embereket: Veronika. Integető nélkül, egy kendővel konkrét ügyben. Kilépett a tömegből, megtörölte az arcát annak, akit a tömeg átkozott. S egy pillanat múlva Jézus Krisztus hű képmását (= vera icona) tartotta kezében. A nagyböjti zarándoklat csúcsán sem vezet más út Jézus Krisztus valódi képéhez, mint kilépni az életunt fogyasztók közömbös tömegéből, s a személyes megtérés útját választani.A szerző római katolikus pap