Az Erasure új dalának bemutatója vasárnap, a Pop-mixben

A nagysikerű ABBA-átiratokat tartalmazó EP után egy évtizeddel teljes átdolgozásalbumot készített a szintipop élmezőnyéből az elmúlt években teljesen kiszorult Erasure.

Vince Clarke és Andy Bell duója 1985 és 1994 között mintegy kéttucat slágert produkált, aztán kiment a divatból. Legutóbb a ‘94-ben kiadott I Say I Say I Say című albummal tudott slágert adni az utókornak, ezen szerepel az Always, az Erasure pályafutásának utolsó dala, amely megjárta az európai és a tengerentúli listák élmezőnyét is.

A fiúkat Madonna 1997-ben saját kiadójához, a Maverickhez csábította, ám az itt megjelent nagylemezük már különösebb visszhang nélkül maradt. Pedig a pop királynője nem szokott tévedni, üzletasszonynak is kiváló, de az Erasure kapcsán nem jöttek be az elképzelései. A szintén sikertelen 2000-es Loveboat című album óta eltelt bő két évben a szintipopnak nagy reneszánsza lett, ám Vince és Andy erre fittyet hányva egy átdolgozáslemezzel tért vissza. A duó ezúttal főleg az ötvenes-hatvanas évek érzelmes dalait öntötte új formába. Az ötlet Andytől származott. A Loveboat utáni semmittevés alatt, amikor szüleinél pihent, rákapott a helyi klubokban a karaokézásra, és feltámadt benne a vágy, hogy lemezre énekeljen néhányat Buddy Holly, Elvis Presley, a Righteous Brothers, a Walker Brothers vagy a Three Degrees örökzöldjeiből. A lemez legjobb dala kétségkívül az elsőként maxi cédére kimásolt Solsbury Hill, a Peter Gabriel-felvételt sikerült igazi Erasure-dallá alakítani. Ezt leszámítva az Other People’s Songs címre keresztelt album könnyen felejthető. Hogy a duónak sikerül-e a Depeche Mode-hoz, vagy a nemrég újjáalakult Soft Cellhez hasonló színvonalon átmentenie magát a XXI. századba, azt nem ez a lemez, hanem a következő, saját szerzeményekre épülő anyag fogja eldönteni.