Az emberi természet biológiai gyökerei

Az emberi evolúció mintegy hétmillió éve vált el a csimpánzokkal közös őstől. Egy csimpánzkölyök külsőleg is hasonlít egy rossz emberkölyökre, de a csimpánzok és az ember génjei között a hasonlóság sokkal nagyobb: majdnem 99%. A különbségek eloszlanak a gének között, és egy-egy gén több pontján is különbözhet, ami a külső megjelenés vagy a viselkedés szintjén jól észrevehető eltéréseket hozhat létre.

A csimpánz is társas lény, mint az ember. Egy-egy 40-50 fős csimpánz csapat meglehetősen nagy területet foglal el és tart a magáénak. A szomszéd csapatot a hímek megölendő prédának, zsákmánynak tekintik. Kivételt tesznek azonban a nőstényekkel: ha velük találkoznak, körülveszik és némi erőszakkal a saját területükre terelik. A csimpánzcsapat életét tehát döntő módon a hímek és a hímek kisebb létszámú szövetségei szabják meg. A csimpánz anyák mindig nagy szeretettel gondoskodnak kölykeikről, és védelmezik őket még idősebb korukban is.

A csimpánzok leszármazási sorából két és fél millió évvel ezelőtt kiszakadt bonobók rejtett közép-afrikai erdőkben élnek. Kevésbé agresszívek, mint a csimpánzok, s a hím szövetségek helyett inkább az idősebb nőstények uralják a csoportokat. A csimpánz nőstények öt-hat évente kerülnek megtermékenyíthető állapotba, és csak ilyenkor élnek szexuális életet, igen intenzíven, különösebb válogatás nélkül. A bonobó nőstények viszont a teljes idő hetven százalékában hajlandóak párosodni, tehát nemcsak a reprodukció a célja a szexuális tevékenységüknek, hanem stresszoldásra is használják. Ha a hímek között konfliktus tör ki, a nőstények felkínálkoznak, és ezzel elterelik figyelmüket. A bonobó hímek gyakran koldulják a szexuális aktust: ilyenkor valamilyen apró ajándékot, gyümölcsöt vagy más finomságot nyújtanak át a nősténynek, hogy az kegyeiben részesítse őket.

AZ EMBERI CSOPORTÉLET BIOLÓGIÁJA

Az első jelentős különbség az ember és állati rokonai között az egyed megváltozott viszonya a csoportjához, vagyis a csoportszerkezet. Az ősi embercsoportok méretét gyerekekkel együtt úgy 100-150 főre teszik, amelyek egy-egy eseti feladatra kisebb alcsoportokra is oszolhatnak. ĺgy előfordul páros tevékenység, kialakulnak családi és munkacsoportok, amelyek 5-6 személyből állnak, 30-50 tagú egy banda, és 2-3 ilyen banda hoz létre egy körülbelül 150 személyből álló csoportot, amelynek tagjai, ha nem is folyamatosan, de állandó kapcsolatban vannak egymással, és személyesen is jól ismerik egymást. Ha a katonaság vagy különböző munkaszervezetek szerveződésére gondolunk, pontosan e számok körüli egységeket találunk ma is.

Eltérően a csimpánzoktól, az emberek sok mindent szeretnek együtt, közösen csinálni. Igénylik mások jelenlétét, és nem csak napi 1-2 órára. Rokonaitól eltérően az ember hajlandó a táplálékmegosztásra is. Fajunk, hasonlóan a legfejlettebb szociális ragadozókhoz, például a kutyafélékhez, képes a közös táplálékszerzés és elosztás együttműködő viselkedésére. Ám egyedül az emberek képesek a feladatot előre elképzelni és megtervezni.

A szoros csoportszerkezet kialakulásának fontos feltétele volt a szexuális rivalizáció csökkenése, mert egyebek mellett ez teszi lehetővé a munkamegosztást, a kis, vadászó hím alcsoportok ideiglenes távollétét. Az embernél a bonobóktól megismert szexuális feszültségcsökkentő megoldás kiegészült a majom rokonainknál szokásos poligámia visszaszorulásával, a monogámia és a párkötődés kialakulásával, amit a szexualitás jelentős funkcióváltozása tett lehetővé. Az emberi szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó monogám viszonyt, amely lehetővé teszi a szexuális versengés minimalizálását.

Érdekes módon változott meg az anya-gyermek közötti kötődés. Az emberek szívesen fogadnak örökbe elhagyott gyermeket, és az anya nélkül maradt gyermek is rövid idő alatt képes teljes értékű kötődést kialakítani egy másik felnőttel: nagymamával, apával, nevelőszülővel. Az emberi csoportok emiatt sokkal nagyobb százalékban képesek megszületett gyermekeiket felnevelni, mint például a csimpánzok.

A CSOPORTVISELKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSA

Az embernél jelenik meg az a biológiai tulajdonság, amely arra szolgál, hogy a csoport tagjainak aktivitását összehangolja. Hiába jelenne meg a kölcsönös vonzódás az egyedekben, ha nem alakultak volna ki a szinkronizáló mechanizmusok, az embercsoport képtelen lett volna egységes aktivitásra. Sokféle élettani mechanizmust ismerünk, amely a szinkronizációt segíti, ilyen például az empátia képessége, amely az állatoknál – a kutyát kivéve – teljesen ismeretlen. Az empátia, a beleérzés segítségével érzelmeket lehet szinkronizálni: szomorúságot, örömet, jókedvet, kalandvágyat vagy aprólékos óvatosságot.

Viselkedési mintázatokat is lehet szinkronizálni. Erre szolgál az imitációs készség, melynek mai példája a divat és a különböző sztárok beszédmódjának, viselkedésének utánzása. Az utóbbi időben nagy vita bontakozott ki az irodalomban arról, hogy egyáltalán ki lehet-e mutatni a fenti meghatározásnak megfelelő imitációt az állatoknál. Úgy tűnik, hogy még majmoknál sem, mert az, amit közönségesen „majmolásnak” nevezünk, csupán valamilyen ok-okozati felismerés egy helyzet, egy tárgy és valamilyen kívánatos hatás között, amire az állatok képesek, és a szükséges tevékenységet próba-szerencse módszerével találják meg. Az imitáció csak az emberi kultúrákban általános. Viselkedési szinkronizációt szolgál a másolás, a tanítás, a fegyelmezés, s a ritmusokra, zenére, énekre, táncra képes és arra fogékony ember e tevékenységek során is egyfajta érzelmi és viselkedési szinkronizációban vesz részt.

Talán a legfontosabb szinkronizáló emberi készségünk, hogy könnyen elfogadunk egy szabályrendszert, közösségi normákat, törvényeket, jogszabályokat. Csoportban élő állatoknál az agresszió a rangsor és az erőforrások elosztásának fontos eszköze. Az embernél nemcsak csökkent az agresszió, hanem sok szempontból meg is változott. Az ember nemcsak társait képes elrendezni valamiféle rangsorba, hanem a csoport szabályait is. A rangsor egyes pozícióiban emberek, másokban pedig szabályok állnak. És az ember engedelmeskedik mindazoknak a személyeknek és szabályoknak, amelyekről úgy érzi, a rangsorban felette állnak. Egy etológus számára elképesztő például, hogy a hatalmas autóforgalom mellett milyen kevés a baleset. Autót vezetni egy csimpánzt is meg lehetne tanítani, de a közlekedési szabályok követésére már nem.

A KONSTRUKCIÓ KÉPESSÉGE HOZZA LÉTRE A NYELVET

Az állati kommunikáció nem gondolatok közlésére szolgáló rendszer, hanem belső állapotok összehangolására szolgáló fiziológiai szabályozó mechanizmus. Az agresszív vagy az udvarló állat kommunikációs jele azt a funkcionális célt szolgálja, hogy belső állapotát társai saját belső állapotukkal összevethessék, és az összevetés eredménye valamilyen a túlélés szempontjából hasznos tevékenység legyen. A fenyegető állat információkat közöl erejéről, motivációjáról. Társa az információt megfelelően értelmezve elmenekül vagy megadja magát, így elkerül egy számára valószínűleg kilátástalan és energiaveszteséggel járó harcot. Az állati kommunikáció 15-25 különböző, genetikailag pontosan meghatározott üzenete mind hasonló célokat szolgál, és az információátadás szempontjából teljesen zárt rendszernek tekinthető.

A legbonyolultabb emberi kommunikációs eszköz a nyelv, amely nemcsak érzelmi állapotokra vonatkozó üzenetváltás, hanem gondolatok cseréjére alkalmas eszköz, amellyel jelent, múltat, jövőt, szándékot, tervet, elképzelést, változatokat lehet megjeleníteni. Az emberi elme képes ideális rendszereket elképzelni, és ezáltal pontot, egyenest, kört, síkot vagy a jó és rossz végleteit létrehozni. Lehetségessé válik a matematika, és lehetséges lesz szellemvilágot elképzelni, démonokkal, tündérekkel, jóságos vagy haragvó istenekkel.

A CSOPORTTÓL A GLOBALIZÁCIÓIG

A csoporttársadalmak sikeres képződmények voltak, mára az egész bolygó benépesült emberekkel. Az evolúciós folyamatban kialakult biológia alapok megváltozása nélkül jöttek létre a mai megatársadalmak, amelyekben az ember csoporthoz tartozása alapvetően megváltozott. Megszűnt az az egyszerű helyzet, hogy beleszületünk egy adott kultúrába, amelyet belülről senki sem vitat, amelynek elvei, belső igazságai, mítoszai minden létező kérdésre megnyugtató válaszokat szolgáltatnak. A mai ember egyidejűleg számos csoport lazán kötődő vagy csak odasorolt tagja. Tagja lehet egy családnak, egy iskolának, egy munkahelynek, egy vállalatnak, egy pártnak, egy egyháznak, egy sportegyesületnek, egy városnak, egy országnak, egy nemzetnek, egy kultúrának, hogy csak néhányat vegyünk az egymásba fonódó csoportok közül. De melyekkel fog közös aktivitásba, melyekkel lesznek közös konstrukciói, és mely csoportok elvei, moralitása lesz kötelező számára? Melyikhez lesz hűséges? Milyen tudást hordoz számára a tradíció?

A SZEMÉLYISÉG AUTONÓMIÁJA VAGY EGYSZEMÉLYES CSOPORT?

Az ember csoportszerveződési kényszere úgy reagált a megapopulációk teremtette új helyzetre, az idegenek állandó, elkerülhetetlen jelenlétére, hogy feltűntek az egyszemélyes, egytagú csoportok, például a „szinglik”. Ezek a csoportszervező eszközöket saját magukra visszacsatolva használják. Az egyszemélyes csoport így egy parányi kis kultúra, egyetlen résztvevővel, aki saját magával mint aktív tervezővel és végrehajtóval végzi közös akcióit; hiedelmei egyéniek. Minden érzelmi kapcsolat, érdek, hűség saját maga felé irányul. A külső csoportokkal csupán egyezkedni hajlandó. Ez természetesen távol van a biológiailag optimális állapottól, hiányzik belőle a hűség, a szolidaritás, a tradíció és még számos fontos, a természetes kultúrákat jellemző elem. Az egyszemélyes csoportokból, a modern személyiségből sok olyan konstruálódik, amelyik sikeres, hatékony, esetleg még érzelmileg is kiegyensúlyozott. A többség azonban a véletlenszerű szerveződés miatt számos pszichés problémával küzd, elégedetlen önmagával, sodródik. Ez az alapja a depressziós neurózisok, a drogfogyasztás folyamatos növekedésének, a média mérhetetlenül nagy és elfogadott bárgyúságának és meghatározó politikai folyamatoknak is.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.