Az apostolok apostolnője – Mária Magdolna

Mária Magdolna

Garth Davis, aki mesterien készít nagy ívű, történetmesélő mozit (Oroszlán), új munkájában bibliai történetet dolgoz fel. Mária Magdolnát, Jézus leghűségesebb tanítványát állítja a középpontba, s az ő szemével láttatja Jézus életútját a kereszthalálig.

Hosszú lista kerekedne ki azokból a mozgóképből, azokból a Biblia-adaptációkból, amelyek Jézus életét dolgozták fel. Említsünk csupán két alapvető művet. A filmtörténet egyik legszebb művészi feldolgozását, Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma című, 1964-ben készült klasszikusát, és Mel Gibson – Jézus életének utolsó tizenkét óráját bemutató – A Passió című, 2004-es moziját, amelyet szinte mindenki ismer. Ezek az evangéliumi tanításokat hűen követve keltik életre a megváltót, és ábrázolják a szenvedéseit. Vannak olyan mozgóképek is, amelyek sajátos interpretálással, más nézőpontból tárgyalják a messiástörténetet. Közülük Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése (1988) című alkotása emlékezetes. Némileg ebbe a sorba illeszkedik Garth Davis munkája, melyben jelen vannak ugyan Jézus életének fejezetei, ám nem ezek képezik a film a gerincét. Az ausztrál rendező Mária Magdolna életével együtt ábrázolja a messiás útját. Azt mutatja meg, ahogy Mária találkozott a megváltóval, majd ahogy követte őt Jeruzsálembe, s mellette volt egészen haláláig, Jézus pedig megjelent neki, és általa üzente meg a föltámadását. A messiás személyét, földi útját, tanait a vászonról első alkalommal kapjuk nem kizárólag az apostolok szemszögéből, hanem úgy, ahogy egy nő látta. Új nézőpont, ahogy a film az apostolokat, mindenekelőtt Pétert és Júdást ábrázolja. De Jézus személye is újszerű vonásokat kap – beszédstílusával, energiáival, külsejével.

Mária Magdolna mindig is vita tárgyát képezte, szentnek kikiáltott bűnös asszony volt; prostituált, ahogy a hatodik században Gergely pápa állította. 2016-ban a Vatikánban egy dekrétummal Szent Mária Magdolna emléknapját ünnep rangjára emelték. A „nők szolgálatának példaszerű alakjaként”, „az evangélium hirdetőjének igazi és hiteles példájaként” ünnepelve őt, végleg tisztázódott a kiléte. Az apostolok apostolnője, aki elvitte a tanítványoknak Jézus föltámadásának üzenetét. Az ausztrál rendező ugyanígy tekint rá: az apostolok apostolnőjének ábrázolja Mária Magdolnát, igazságot szolgáltatva neki. A film tisztára mossa a bűnösnek kikiáltott asszonyt, akit a tanítványok közül sem mindenki látott szívesen Jézus mellett.

Lenyűgöző szentföldi panorámákkal kezdődik a film. Mária (Rooney Mara) Magdalában, a kis halászfaluban él a családjával. A nyitókockák Mária kivételességére, erős spirituális képességére utalnak: szinte csodával határos módon segít egy problémás szülés levezetésében. Másra vágyik, mint ami a faluban várhat rá. Ezért sem akar hozzámenni a férfihoz, akit választottak számára. Úgy vélik, démon lakozik benne, és szertartásszerűen megkísérlik kiűzni belőle. A „betegségéből” a názáreti Jézus (Joaquin Phoenix) gyógyítja ki. Mária vonzódni kezd hozzá, majd követi, csatlakozva a tanítványokhoz. Ahogy a mag kisarjad és ágakat hajt, Máriában úgy terebélyesedik és mélyül el a hit Jézus példabeszédekben kifejtett és csodákkal (a halott feltámasztása) alátámasztott tanításait hallgatva. A hit, amelynek alapja a szeretet, az alázatosság, a könyörületesség, a megbocsátás, az irgalmasság. Mária megérti, amit a tanítványok, Júdás (Tahar Rahim) és Péter (Chiwetel Ejiofor) nem. Ők forradalom kirobbantását várják a Mestertől, amellyel földi változásoknak kellene bekövetkezniük. Mária tudja: a földi királyság helyett a megüdvözülést kell keresni. A Föltámadott első tanúja lesz, aki a tanítványoknak elhozza Jézus üzenetét. Azt követően, hogy a sírnál beszélt a föltámadott Jézussal, megpróbálja jó irányba terelni Péter gondolatait és érzéseit. Hogyan lehet élni ennyi haraggal a szívedben? – fordul Péterhez, aki megkérdőjelezi Mária szavahihetőségét.

Bár súlyos epizódokban Garth Davisnél is jelen vannak a szenvedéstörténet mozzanatai, rendezése nem a passió ábrázolására és érzékeltetésére irányul. Davis mindenekelőtt Máriát kívánta azonosítani-tisztázni, és inkább a megdicsőülést, a mennyei boldogság elnyerését igyekszik láttatni szép, lassú ritmusú, monumentális képekből építkező, átszellemülést nyújtó filmjében.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?