Az a bizonyos toxikus női vonal

Germán Zille, Szvrcsek Anita, Szoták Andrea és Holocsy Krisztina lélektanilag hiteles játéka teremti meg a darab erős érzelmi töltésétDömötör Ede felvételeNégy női sors, háttérben a huszadik század eseményeivel, női nemre szabott kihívásaival és lehetőségeivel, buktatóival és csapdáival. Férjhez menni vagy sem, munkába állni vagy lemondani róla, vállalni a gyereket vagy megőrizni a függetlenséget... A figurák ezen a szinten szinte mo?dellszerűek. Doris a század első felének gyermeke, aki a családnak rendeli alá magát, feladja a hivatását, hogy hosszú társas magány legyen az osztályrésze. Aztán itt van Margaret a gépírónők generációjából, akinek a házassága éppen a túlvállalások miatt omlik össze. Jackie a hippikorszakkal egykorú – kötetlenül él, utazgat és a művészeti galériáját építgeti. Rosie a környezetvédelemért harcol; azt mondja, sosem lesz gyereke, de előtte még az élet.

Négy nő, egy család négy nemzedéke. A banalitástól sem mentes „sztorit” erős lélektani szál fogja össze. Az a bizonyos toxikus női vonal, amelyen keresztül a gyermekkori szeretetlenségben gyökerező ridegség, a mérgező elvárásokból eredő félelem és bűn?tudat összeszorított szájú hősnők sorát eredményezi. Dorist, aki a magányból csak idős korára találja meg a kivezető utat, a feloldódást – mondja Szvrcsek Anita. Margaretet, aki hiába szeretné másként csinálni, csak azt a példát tudja továbbvinni, amit maga is kapott – mondja Holocsy Krisztina. Ja?ckie-t, aki a szabadsága és karrierje érdekében lemond a gyerekről, de az anyaság éveit már nem kapja vissza – mondja Germán Zille. Rosie-t, aki megfejti a titkot, erősebb tud lenni, talán éppen annak köszönhetően, hogy a többiektől ő kapja a legtöbb szeretetet, mindenki nála próbálja meg kompenzálni a korábban elhibázott kapcsolatokat – mondja Szoták Andrea. Különböző sorsok, amelyeket az elődök határoznak meg, akiknek minden jó szándék ellenére sem könnyű átlépni az árnyékát.

A színpadon álló négy nő mögött ott áll egy ötödik is: Lévay Adina rendező. A szereplők azt mesélik, határozott elképzelésekkel érkezett és nagyon erős kézzel vezette végig őket a próbafolyamaton, amelynek kezdetét a karakterek alapos elemzése és a helyzetgyakorlatok jelentették. „Mint a kamera előtt; nem kell játszani, csak gondolni kell, az is látszik” – ez volt az egyik legfontosabb rendezői instrukció. A másik fontos intelem pedig, hogy a jeleneteket nem újrakezdeni kell, hanem folytatni. Lévay Adina ugyanis gyors vágásokon alapuló, apró jelenetekből építkező dramaturgiát alkalmazott, amely nemcsak felborítja az időrendet, hanem egyes pontokon egy?idejűségbe oldja Doris, Margaret, Jackie és Rosie gyermekkorát. Ebből a gyermeki egyidejűségből és Jackie „öljük meg anyát” felszólításából bontakoznak ki és érnek össze a generációk sorsai.

Lévay Adina tiszta olvasatú rendezésének erős érzelmi töltését Szvrcsek Anita, Holocsy Krisztina, Germán Zille és Szoták Andrea maníroktól mentes, lélektanilag hiteles, pontos váltásokon alapuló koncentrált játéka teremti meg. Mindehhez tökéletes közeg Gadus Erika színpadképe. A játéktérben elhelyezett, illetve ide bekerülő tárgyak – a hinta, a zongora, a baba, a törékeny emlékek dobozai... – pontos hívóképei az emlékezés és érzelmek folyamának. A keret pedig: a változatlan ég szeletei és a generációk lábnyomainak sokszorosan összekuszált ösvényeit megőrző homok a fekete háttér előtt.