Hizsnyai Zoltán Minden ugyanott című gyűjteményes verseskötetének bemutatója (Mizser Attila felvétele)
Ártér irodalommal telve
Karantén után, a nyár vége előtt, augusztus harmadik hétvégéjén rendezték meg az Irodalmi Szemle ARTér tehetséggondozó írótáborát, amelynek ezúttal is egy ártér, a kéméndi Garam-part adott otthont. A járványhelyzet miatt kétnaposra tervezett rendezvény – a korábbi vajkai Szemle-táborok hagyományait folytatva – a folyóirathoz közel álló fiatal szerzők és alkotók számára kínált változatos, tartalmas programot.
Pénteken este az Irodalmi Szemle idei nyomtatott lapszámainak, valamint az online felület aktuális tartalmát mutatták be, Nagy Csilla moderálásával. Mizser Attila főszerkesztő a lap első fél évének értékelése során kiemelte, hogy az Irodalmi Szemle egyike azoknak a lapoknak, amelyek a Covid-19 ellenére is a tervezett ütemben jelentek meg, de a közönségtalálkozók megrendezésére sajnos nem volt lehetőség. Fontos eseményként említette a júniusi lapszám megjelenését, amelyben szerzők, szerkesztők, pályatársak köszöntik a lap szerkesztőjét, az 50 éves Németh Zoltánt, illetve reflektálnak a munkásságára. Németh Zoltán ugyancsak a tematikák jelentőségét hangsúlyozta, például a nyári számét, amelyben Maria Komornicka / Piotr Odmieniec Wlast lengyel költő, író munkásságához kapcsolódó blokk olvasható, illetve amelyben Forgács Miklós Ma már nem mész sehová című darabjáról három kritika is szerepel, a dráma 2. és 3. részével együtt (az 1. rész ugyanis a májusi, Dráma tematikájú lapban kapott helyet).
Juhász Tibor és Plonicky Tamás tavaly augusztusban vették át Nagy Hajnal Csillától az online felület szerkesztését, tapasztalataik mellett beszéltek arról, hogy az elkövetkező hónapokban milyen rovatszerkezetbeli változásokat terveznek. A vendég N. Tóth Anikó író, a Tanárnő, kérem című, a nyomtatott lapban megjelenő tárcarovat szerzője, valamint Forgács Péter, a Zsemle-rovat egyik szerzője volt, akik egyebek között a pandémia és az írás egymásra hatásáról, a terveikről beszéltek, és fel is olvastak műveikből. Majd Nagy Csilla Privát dialektika című kritikakötetének bemutatása következett: a Madách Egyesület gondozásában megjelent könyvről Németh Zoltán kérdezte a szerzőt. Szó esett a rövidkritika műfajának létjogosultságáról, a kis terjedelem felszabadító és korlátozó jellegéről, a kritikus felelősségéről, a kritika olvasókra gyakorolt hatásáról, valamint a könyv létrejöttéről, a szerkesztőkkel (Csanda Gáborral és Mizser Attilával) végzett szöveggondozás körülményeiről. A beszélgetés végén Nagy Csilla a folyamatban lévő munkáiról, a Németh Zoltánról szóló monográfia, valamint A szereplíra lehetőségei a kortárs szlovákiai magyar irodalomban munkacímű tanulmánykötet alakulásáról is beszélt.
Szombaton három könyvbemutatóra is sor került. A nap Mellár Dávid Vagy valami egészen más című, a pozsonyi Kalligramnál megjelent, első verseskönyvének bemutatójával kezdődött. Juhász Tibor kérdéseivel Mellár költészetének érzékelhető irányait (a testpoétika megjelenési lehetőségeit, az álneves-maszkos líra, azaz a Kozmár Klára néven írt versek megalkotásának sajátosságait), valamint a poétikai hatástörténetét (Csehy Zoltán, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán lírájával párhuzamos elemeit) térképezte fel, és a Németh Zoltánnal végzett szerkesztői munkafolyamatra is kitért. Délután négy órától Szászi Zoltán Télig mese című regényével folytatódott az ARTér. A szellemes és szórakoztató beszélgetésben a kötet szerkesztője, Csanda Gábor kérdései mentén az önéletrajz és az irodalom egymásba fonódásának lehetőségei, a városok elbeszélhetőségének a mozzanatai tárultak fel. Este héttől Hizsnyai Zoltán Minden ugyanott című, a dunaszerdahelyi Nap gondozásában megjelent, gyűjteményes verseskötetéről volt szó. A költővel, aki tavaly töltötte be 60. életévét, Németh Zoltán beszélgetett, a pálya kiemelt állomásai (az Iródia-nemzedék, a Kalligram folyóirat főszerkesztői feladatai, a jelentős kötetek és a poétikai beszédmód-váltások) kapcsán.
Szombat délután 2-től a Bázis-e az irodalom? című kerekasztal-beszélgetés keretében az Irodalmi Szemle vendége a BÁZIS Irodalmi és Művészeti Egyesület elnöksége (Juhász R. József, Németh Zoltán, N. Tóth Anikó) volt. A beszélgetés moderátorai – Juhász Tibor és Nagy Csilla – konstruktív vitahelyzetet igyekeztek generálni kérdéseikkel, amelyekben a BÁZIS megalakulása óta létrejött eredményeire, a szervezeti kereteire, a megfogalmazott céljaira, más író- és művészeti szervezetekhez való viszonyára, az egyes művészeti ágak tervezett tevékenységi formáira, az érdekképviselet lehetőségeire (különös tekintettel a fiatal írókra), valamint az egyesület szakmai terveire, jövőbeni vállalásaira kérdeztek rá.
Az Irodalmi Szemle szerkesztősége, Mizser Attila főszerkesztő javaslatára 2019-ben megalapította a Szemmel tartva vándordíjat, azzal a céllal, hogy évente egy-egy fiatal alkotó, író, költő tevékenységére irányítsa a figyelmet, illetve segítse azt. Az elismerést az ARTér zárórendezvényén adták át: a szerkesztőség a Szemmel tartva díjat idén Mellár Dávidnak ítélte, a Vagy valami egészen más című verseskötetéért, valamint a tavalyi, az Irodalmi Szemlében megjelent írásaiért. A díj preambulumát Mizser Attila ismertette, a díjazottat Nagy Csilla laudálta. Már hagyomány, hogy az ARTér tábor a fiatal írók felolvasásával zárul: a remek hangulatú programba ezúttal Hizsnyai Zoltán is beszállt.
Halmi Nikolett
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.