Aragónia hercege után békarock

„A Barátok köztben eredetileg fél évre szólt a szerepem…”Dömötör Ede felvétele Szolnokon, A velencei kalmárban ő volt Aragónia hercege. Nem vérzett el a shakespeare-i vadászmezőkön. Csurgó Pistájáról, a Barátok közt című sorozatban a becsületesség szobrát is megmintázhatták volna. Kiss Zoltán minden szerepében teljes értékű figurát teremt. Szerződése az Operett Színházhoz köti. Rudolf herceg az Elisabethben, Bóni a Csárdáskirálynőben, Zsupán a Marica grófnőben. A karakterek élesen különböznek. Állattanból ugyancsak jeles. Eszenyi Enikő PingSzving című műsorában három jelmezt ölt magára. Gengszterbékaként felszabadultan rockizik, jegesmedveként bumfordi parkett-táncos, szibériai tigrisként vodkával a kezében hullatja könnyét. Három szín, három karakter. Az árnyalatok tiszták, a jellemek erősen különböznek.

Van már néhány kihagyott előadása a PingSzvingben. Olyankor általában egy házzal odébb, táncoskomikusként domborít. Hogyan érintik azok az esték, amikor kimarad a „La Fontaine-összesből”?

Nehezen. Olyankor mindig azzal nyugtatom magam, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Az egyik lovam pedig az Operett Színház. Az ottani szerepeimet ugyanúgy szeretem, mint a PingSzving figuráit. El tudom engedni magam ebben a csapatban. Szívesen játszom mindkét helyen. Kimondottan élvezem, ha technikailag úgy megy valami, hogy arra játék közben már nem kell odafigyelni. Ha már maguktól mennek a dolgok, és én is hozzá tudok adni valamiféle pluszt, ami csak rám jellemző. Ami csak az enyém. Ezért szerettem annak idején a vígszínházi West Side Storyt, amelyet alaposan bepróbáltunk. Ott valóban rengeteget dolgoztunk, de az előadásokon már nem is kellett figyelnünk semmire, egyszerűen csak meg kellett élnünk a szituációkat, a testünk mindent tudott. Ugyanúgy, mint most, a PingSzvingben. Az Operett Színházban egyébként vannak német nyelvű előadások is. De ha nem dolgoznék ennyit, idegesítene. A siker szerencsére feltölti az embert. Erőt kapok tőle. Mint a családomtól. Nagyon szívesen lovagolnék, ha időm lenne rá. Sajnos nincs. ĺgy aztán marad a futás.

Rohanás formájában?

Kis maratonok egyik helyről a másikra. A családi helyzetemet sem tudom még kezelni, az az igazság. Apa vagyok, féléves a lányom, szeretnék mellette is helytállni. Úgy látszik, ehhez is idő kell. Remélem, lassan belerázódom.

Miközben itt ül szvingre várva a Thália Színházban, az utca túlsó oldalán az Elisabethet játsszák. Ez milyen érzés?

Ennyire nem foglalkozom vele. A havi tervnél igen. Ott megfordul a fejemben, hogy miért nem én játszom a mai előadást is, de ilyenkor már nem érint annyira. Négyféle előadásban szerepelek az Operettben, abból kettőt német nyelven játszunk.

A Marica grófnővel és a Csárdáskirálynővel egy hónapig Japánban turnéztak nemrég. Mit látott, mit tapasztalt?

Hogy Japánban minden működik. A szervezés még a repülőtéren is tökéletes. Útlevélvizsgálatra vártunk, háromszor fordult a sor az ellenőrzésig. A fordulóban korlátok. Senkinek meg nem fordult a fejében, hogy előretolakodjon. Ha belegondolok, hogyan van ez nálunk…! Egyébként hihetetlenül naiv nép a japán. Nem is igazán tudtam kezelni a helyzeteket. Tapsnál lementünk a nézőtérre. Fogdosták a kezünket, gyermeki lélekkel imádtak, tapsoltak, szorongattak, alig bírtunk visszamenni a színpadra. Imádják az operettet. Élvezik az egyszerű történeteket, az ő világuktól teljesen eltérő kosztümöket. Ez az egész műfaj egzotikus számukra. A japán megszólalásokért pedig hihetetlenül hálásak. Bóni mondása, a „Komád vagyok, vagy nem vagyok komád?”, például úgy hangzik japánul, hogy „Oretacs, tomodacs, szodajona?” Én ezt könnyebben megtanultam, mint annak idején németül. A magánhangzók, a sok „o” és a sok „a” nekem jó kis kapaszkodó. Úgy látszik, erre vevő az agyam.

Törőcsik Mari mesélte nemrég, hogy a Száz év magány több mint száz oldalnyi szövegét hamarabb megtanulta, mint három angol lecke új szavait.

Én már nem félek az idegen nyelvű előadásoktól. Ezt is meg lehet szokni.

Japánban, az utca embere, hogyan küzd meg az idegen nyelvvel?

Nagyon kevesen beszélnek angolul vagy németül. Inkább kedvesen bólogatnak. Mosolyognak, ha egy külföldi megállítja őket, mindenki segíteni akar, de a legtöbben egy büdös szót sem értenek abból, amit kérdezel. Beültünk hatan egy kávézóba. A capuccinót megértette a pincérnő. Kapucini, mondta, de amikor süteményt kért tőle a kollégám, ott már az sem segített, hogy cuppogott és mutogatott. Hallotta a lány, hogy nem beszélünk japánul, mégis elment, és kihozta a japán nyelvű étlapot. Hogy válasszon! Csupa hieroglifa. Pár házacska, pár nyulacska, és mutatta, hogy „csak tessék, tessék!” Aztán a kollégám kacagva odahívta őt a kirakathoz, és ott mutatta meg, hogy mit szeretne megkóstolni. Amúgy kedves és segítőkész volt a kislány.

Csurgó Pista is ilyen volt a Barátok köztben. Kedves, szolgálatkész és becsületes. Mivel is lépett ki a sorozatból?

Szakítottam Mónikával, és a Berényi-cégnél is bemondtam az unalmast. Rá akartak ugyanis venni valami törvényellenesre, én meg azt mondtam: ebből elegem van. És elmentem.

Mennyi idő után?

Eredetileg fél évre szólt a szerepem. Ebből aztán két év lett. Jól működött a szerelmi háromszög. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik ez a fajta munka. Érdekes lehetőség volt. Megtanultam a szövegemet, és amint felvettük a jelenetet, máris törölni kellett. Amúgy pedig általában egy évig hordozzuk az agyunkban a szöveget. Filmezni jó. Nagyon élveztem. Amióta megszűnt ez a lehetőségem, úgy érzem, valami lényeges kimarad az életemből.

Másfajta hiányérzet?

Szerintem minden színész kielégítetlen. Még az is, aki rengeteget dolgozik. Mi örökké elégedetlenkedünk. Én például most egy jó prózai szerepre vágyom. Mondjuk egy Moliére-darabban. De ha Shakespeare lenne, arra is boldogan ugranék.