Anyagi és lelki mélyszegénység Kádár országában

Így kezdődik Tóth Krisztina Akvárium című regénye. A szerzőt eddig költőként és novellistaként tartottuk számon. Először próbálkozott a regény műfajával, és máris meglehetősen kemény fába vágta a fejszéjét, mivel egy nyomasztó, nehezen szavakba önthető korszakot választott. A hetvenes évek szűk levegőjéről Bereményi Géza és Cseh Tamás révén tudhatnak egyet s mást a fiatalabbak. Tóth Krisztina szintén gyűjthetett némi személyes tapasztalatot. Az ötvenes évek szocializmusának kilátástalanságáról, anyagi és lelki mélyszegénységéről pedig nyilván családon belüli vagy kívüli kutatásokat végzett. Az első fejezetet sajátos humor itatja át. Mint tudjuk, a humor ebben a régióban lehet egyfajta menekülés, felülemelkedés, kibúvó, illetve a megfogalmazhatatlan megfogalmazásának eszköze. A fenti idézet alapján azt gondolhatnánk, ez a hang végig kitart, számos összekacsintást eredményezve író és olvasó között. A továbbiakban azonban Tóth Krisztina abbahagyja a poénkodást és jól irányzott ütéseket mér gyomorszájunkra. Többnyire azzal, hogy hidegen, cicomák nélkül közli a tényállást. Leír egy szoba-konyhás józsefvárosi lakást. Négy ember (sőt, egy ideig hat ember), vécé a folyosó végén, fürdés hetente egyszer, pénteken, lavórban. Egy szellemi fogyatékos családtag, aki teherbe esik. Egy örökbe fogadott hatéves kislány. Állandó gürcölés a megélhetésért. Grízes tészta, főzelék. Semmi luxus. Semmi érzelem. A szereplőknek amúgy sincs „nyelvük” érzéseik kifejezésére, és vajmi keveset értenek abból, ami az országukban, városukban zajlik (lásd az 1956-os események hézagos leírása a főszereplők szemszögéből). Vagy ösztönösen tudják, hogy bizonyos dolgokkal nem tanácsos foglalkozni, mert mindig akad egy szomszéd, aki feljelent. Minden koszos és büdös, minden kilátástalan, reménytelen. Félretaposott papucsok, lógó pulóverek, agyonstoppolt zoknik. Aki jobbra, többre vágyik, az a saját életét nehezíti.– Mit akartad te eladni azt a libatollat, he? Hát minek neked a pénz?– Hogy gazdag legyek – felelte teljes természetességgel a gyerek. A néni megtorpant, és nagyon komolyan a szemébe nézett, mint aki valami fontos, életre szóló dolgot szeretne megfogalmazni.– Gazdag?! De hát mi szegények vagyunk. Aki szegény abból sohase lesz gazdag. Sohase. Legföljebb csak olyan szegény, akinek van pénze. Gazdag sohase. Ezt tanuljad meg!”A kislány később a relatíve sok pénzzel rendelkező szegények közé kapaszkodik fel, a boldogságot azonban nem találja meg. A mellékszereplők sorsán keresztül pedig kirajzolódik a kádári konszolidáció korszaka, amikor szintén nem volt remény, amikor az üresség töltötte meg az akváriumot, és a halak is tudták, hogy a víztisztító berendezés nem működik. Az elpusztult guppik testébe pedig a többiek bele-belecsíptek elhaladtukban.Ne legyenek illúzióink: ez a regény nem szórakoztató, nyári olvasmány. Aki azonban kíváncsi a közelmúlt társadalmának látleletére, feltétlenül olvassa el. A szembenézést úgysem lehet megúszni.(Tóth Krisztina: Akvárium, Magvető kiadó, Budapest 2013.)